EGY ESTE DUGTAM MEG A SÓGORNŐMET ÉS A FELESÉGEMET, AZ ASSZONYT MÉG REGGEL IS – JÓ VOLT!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Igazi jó nő a feleségem, barna haj, zöld szem, karcsú alak. Az egyetemen ismertem meg. Nagy szerelem volt, illetve az még a ma napig is. Hét éve vagyunk házasok, az első négy esztendőben szinte naponta szeretkeztünk. Tisztára olyanok voltunk, mint a nyulak; szexeltünk a konyhában, a kocsiban, a telken, a mosókonyhában, és még ki tudja hol…? Utólag sajnálom, hogy nem küldtem be pár sztorit a Pistike viccújság Erotitkok rovatába. Aztán előbb ő váltott munkahelyet, aztán én. Nagyon nehezen tudtunk megbirkózni a változásokkal, a korai keléssel, a későbbi hazaérkezéssel, a sok utazással, a munkahelyi stresszel. Idővel a hétvégére kerültek az együttlétek, de volt olyan, hogy az is elmaradt. Sokszor mentünk vendégségbe, rokonsághoz vagy barátokhoz. Igyekeztünk tartani mindenkivel a kapcsolatot.

Egyik este épp néztem a TV-t, amikor csöngött a telefon. A feleségem nővére jelentkezett, azaz a sógornőm. Mondta, hogy a férje üzleti útra ment, és ugorjunk át a magány elűzésére. A húgod már mélyen alszik – válaszoltam. – Mi lenne, ha te jönnél egyedül át egy kicsit? – kérdezte. Hallgattam, majd némi habozás után mondtam: – Tulajdonképpen miért is ne?

EDDIG NEM TALÁLTAM SZEXUÁLISAN VONZÓNAK

Soha különösebben nem érdekelt a sógornőm, eddig nem találtam szexuálisan vonzónak. A házuk elé érve halkan hallottam a nevem. Ő volt az ablakban és integetett, hogy menjek be. Gyorsan bementem és ő bezárta magunk mögött az ajtót. Ekkor elfogott valami kópéság és egy hirtelen mozdulattal érte nyúltam és szájon csókoltam. Egyáltalán nem lepődött meg. Viszonozta a szexuális vonzalmamat. Ölelés közben nekem nyomta a testét. Feszes póló volt rajta és rövid szoknya. Kívántam. Olyan volt, mint amilyet az Erotitkokban oly sokszor olvastam. Kezemet minden teketória nélkül a fenekére csúsztattam. Férfiasságom már kezdett ágaskodni. Nyilván ezt megérezte, mert igyekezett minél szorosabb testi kontaktusba jutni velem.

Erotitkok ajánló: MUNKAHELYI BULI UTÁN

 

Leheveredtünk a nagy dupla ágyon. Nagyon pajkosnak éreztem magam. Kértem tőle még egy pár harisnyanadrágot. Egyenként a két kezét és a két lábát az ágy széleihez kikötöztem. Egy kicsit meglepődve nézett rám, de megnyugtattam, hogy semmi fájdalmasat nem akarok művelni vele. Ha mégis valami kifogása van, mondja, és az egész játékot rögtön abbahagyom a szexjátékot. Azt nem akarta. Így fogtam egy ollót, és a lába között egész rövidre nyírtam a szemérem szőrzetét, úgy hogy a rózsaszín belső ajkak is jól láthatók legyenek. Kedvem támadt az egyik ujjamat közéjük vezetni. Heves sóhajtás volt rá a válasz. Másik kezemmel nem feledkeztem el ingerlő nagyságú melleit is kezelésbe venni, míg mindkét mellbimbóját sikerült kinöveszteni. Fülledt erotika volt ez a négyzeten!

NYELVMUNKÁM SIKERES VOLT, MERT ERŐTELJESEN FELSZÓLÍTOTT, HOGY MOST MÁR DUGJUNK

Aztán megragadva őket rájuk buktam, hogy minden erőmmel szívhassam. Szoptam, szívtam a termetes ciciket olyannyira, hogy egy kis mérséklésre kért. Erre visszatértem a punihoz. Most már úgy gondoltam, hogy egy kis szájjal való kényeztetést is kiérdemeltek. Nyelvmunkám sikeres volt, mert erőteljesen felszólított, hogy most már dugjunk. Azért még a feneke lukának is jutott egy kis erotikus ciróka. A hatás tökéletes volt. Irtó jó volt nézni a kikötözött nőt, amint a kéjtől és vágytól remegett. Lassú élvezettel húztam fel a kondomot, aztán már gyors türelmetlenséggel hatoltam be. Gyors ütemben kezdtem hajtani az orgazmus felé. Mondta, hogy azáltal, hogy a szőrt az érzékeny helyen rövidre vágtam, a csiklója sokkal közvetlenebbül érzi ágyékom kemény csapásait, és hogy ez mennyire jó. Mindent beleadtam és élveztem apró kis sikolyait, izzadását, ahogy élvezett.

Erotitkok ajánló: BESZAKADT ALATTAM A JÉG – HÁLÁBÓL SZERETKEZTEM MEGMENTŐMMEL EGÉSZ NAP ÉS EGÉSZ ÉJJEL

– Na, milyen volt? – kérdeztem.

– A végén már egész jó volt – mondta bágyadtan. – Még soha nem szexeltem ekkorát – hízelgett.

– No, akkor ezt a jövő alkalommal megismételjük – ígértem. Rögtön izgatott lett.

– Mikor lesz a jövő alkalom?

– Holnap lesz egy családi összejövetel. Utána a húgod elmegy, és szabad a pálya. Legjobb lenne, ha már úgy jönnél, hogy bugyit sem vennél. Csak én fogom észrevenni, és ebből fogom tudni, hogy benne vagy a dologban.

– Rendben – nevetett és egy könnyed csókkal elbúcsúztunk a másnapi, viszontlátásra.

A KÉZ NEM ÉRTE BE CIRÓGATÁSSAL, HANEM EGY HIRTELEN MOZDULATTAL

RÁTALÁLT FÁRADT FÉRFIASSÁGOMRA

A szokásosnál sokkal jobb kedvvel mentem haza. Lezuhanyoztam, majd a lehető leghalkabban beosontam az ágyba. Épp hogy magamra húztam a takarót, hogy aludjak, mikor legnagyobb megdöbbenésemre a hasamon éreztem hitvesem kezét, amint azt elkezdte cirógatni. Úgy tettem, mint aki semmit sem vett észre az egészből. A kéz nem érte be cirógatással, hanem egy hirtelen mozdulattal rátalált fáradt férfiasságomra és elkezdte egész finoman masszírozgatni.

Erotitkok ajánló: TÁSKACSERE – JÓL MEGTÖMÖTT A TERÜLETI KÉPVISELŐ

– Ébren vagy?  kérdezte. Bizonytalanul dünnyögtem, ami se, nemet se igent nem jelentett. A kéz folytatta munkáját, s most már nem is eredménytelenül, mert éreztem, ahogy a petyhüdt tagomba visszatért az élet. S ekkor, ami már évek óta nem történt meg: egyszerre fejével becsúszott a paplan alá, és éreztem, ahogy a szájába veszi a furulyát. Feszülten vártam, hogy hová fog az egész kilukadni. Most már teljes testtel hozzámsimult és kezével erősen megragadta a szerszámot a tövénél. A szívások egyre intenzívebbek lettek. Elkezdtem lehúzni róla a bugyit. Nem ellenkezett. Közben enyhe szemrehányással mondtam neki, hogy mennyire el lettem hanyagolva az utóbbi hónapokban és ezért jár valamilyen kárpótlás. Erre sem szólt semmit. Elhatároztam, hogy most már nem fogom engedni, elrontani az élvezetemet, és az éjjeli szekrényen levő síkosító gél utón nyúltam.

A PUNCIJA UTÁN A FENEKE NYÍLÁSÁT ALAPOS KEZELÉSBE VETTEM A KRÉMMEL

 

A puncija után a feneke nyílását alapos kezelésbe vettem a krémmel. Ezt percekig műveltem és ő közben érdektelenséget vagy álmosságot színlelve egyre mélyebbeket lélegzett. Úgy tűnt, hogy elaludt. Nem nagyon akartam valójában firtatni ennek a valóság tartamát. Óvatosan megkezdtem a behatolást. Egy ideig vártam, hogy ellazuljon. Izgalmam nőttön nőtt és óvatosan mozgattam magamat benne, nehogy felébredjen.

Miután ennek semmi jelét nem adta, megragadtam egyik mellét. Ez megtette a maga hatását. A csúcspont hamar jött, és nagyon kellemes volt. Mire visszajöttem a feleségem már horkolt. Én is gyorsan álomba merültem.

Erotitkok ajánló: BUNKÓ VOLT JENCI – SZÁJJAL KÖSZÖNTEM MEG ROBINAK, AMIÉRT HAZAVITT

Másnap reggel élénk szemrehányással kezdte a napot. Közölte, hogy fáj a feneke, és a legközelebb hagyjam el feneke kedvelését. Én ellene vetettem, hogy részben azért volt ez, mert mivel aludt, nem irányított, és nem tudta tudatosan ellazítani altesti izomzatát. Ahogy veszekedtünk, a vita hevében nem vette észre, hogy fürdőköpenye szétnyílt. Kilátszottak a valóban jó formájú mellei. Talán kicsit enyhíteni is akartam rossz kedvét, és céloztam mellei még mindig feszes voltára. Nem jött be a dolog, mert elég dühösen azt mondta:

– Jellemző, te csak mindig erre tudsz gondolni!

– Hát igen replikáztam enyhe gúnnyal. Valóban ritkán adsz rá több esélyt a rágondolásnál, talán ezért.

– Engem nem érdekel! Nekem tökéletesen megteszi maximum havonta egyszer! És egyébként is utálom, hogy olyan nedves leszek az egésztől! S azzal dühösen összehúzta a pongyoláját.

UJJAIMMAL MEGTAPOGATTAM SZEMÉREM AJKAIT

Nem lehetett megmagyarázni neki, hogy ez a nedvesség a dolog természetes velejárója. A saját nőgyógyásza sem volt képes erre. Teljes holtpontra jutottunk. Nagyon elkeseredtem, de ugyanakkor nagyon is kívántam. Ahogy a vita tovább folyt, ha nem is durván, de dulakodni kezdtünk. Megint kinyílt a köpenye. Ekkor felkaptam, és ahogy erőtlenül védekezett, bevittem a hálószobai nagyágyra és rádobtam. Nem volt még bugyi alatta. Meztelen öle ott volt előttem. Kezdtem széthúzni a lábait.

Erotitkok ajánló: A CSINOS RENDŐRLÁNY – BORSOS VOLT A SZÁMLA

Nem igazán meggyőzően védekezett. Ujjaimmal megtapogattam szemérem ajkait. Jó nedvesek voltak. Lassan egyik ujjamat a hüvelybe vezetve kezdtem belülről masszírozni. Erre össze akarta zárni a lábát. Bedühödtem, és a kezem ügyébe került fürdőköpeny övével és egy harisnyával kikötöztem a lábait. Mit akarsz tenni? – aggodalmaskodott. Szótlanul folytattam a megkezdett ujjazást kívül, belül egyaránt. Egy törülközőt is hoztam, ha izgalmában nedvezni kezdene, legyen mivel megtörölni, különben hisztériás rohamot kap. Sóhajtozásai egyre intenzívebbé váltak. Most már a makkomat a bejárathoz illesztve döfködtem a hüvelybemenetét, de valójában nem hatoltam be. S ekkor nyöszörögve mondta:

– Ne kínozz, nem bírom tovább. Ha akarod, akkor beteheted a fenekembe.

Hogy mióta vártam erre a mondatra! Ezúttal már könnyebb volt, szinte nem is volt ellenállás. Ismét elmerülhettem mellei élvezésében. Különösen megkeményedett mellbimbói simogatása volt jó. A csúcspontot együtt értük el, és végre megtapasztalhattam az ő kielégülését is. Addig maradtunk együtt, míg a vágy teljesen el nem halt mindkettőnkben.

A fürdés után az autóban panaszkodott, hogy az ülés nem komfortos ott lent neki…

Cukros Charly / Pistike viccújság / Erotitkok

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 047 times, 6 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.