Ördögi ötlet

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*
53571b43614a19e69999d10a052724fd

imagesIsmerősöm házában lakott egy házaspár, akik egyfolytában veszekedtek. Szünet nélkül marták egymást. A férjnek már az is megfordult a fejében, hogy elteszi láb alól az asszonyt, vagy legalábbis úgy ráijeszt, hogy belebetegedjen. Ördögi ötlete támadt…
A nappaliban felszerelt a plafonra egy kampót, rákötött egy kötelet, majd ügyesen kipárnázott egy ruhafogast, amit berakott a zakója nyakába. Mindez arra kellett, hogy eljátszhassa, hogy felkötötte magát. Mikor elkészült, ráakasztotta a kötelet a fogasra, ráállt egy sámlira és felvette a zakót. Így várta, hogy jöjjön az asszony. Amikor hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban, gyorsan kirúgta maga alól a sámlit és ott lógott a nappali közepén.
A felesége belépett, a látványtól felsikoltott, majd egyből elájult. Hallván ezeket a zajokat, a szomszéd öregasszony áttipegett megnézni, mi a baj. Látta az akasztott embert, valamint az élettelenül heverő feleséget. Majd gondolt egyet, és nekiállt kipakolni a fiókokat.
A férj meg csak lógott ott és persze mindent látott. Fortyogott magában, hogy micsoda szemétség és hogy ő most mit tegyen. Minden erejét összeszedve meglendítette a lábát és fenékbe rúgta a szekrényben matató szomszédasszonyt, aki erre összeesett és belehalt az ijedtségbe. Az ügy bíróságra került, azzal vádolták a férfit, hogy megölte a szomszédját. Az ügyvédnek sikerült őt felmentenie.

865894000ffc4c721ec2baf0670043db
(Visited 52 times, 3 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!