Egyszer egy gazdag házaspár elment a környék frissen megnyílt elegáns kínai éttermébe vacsorázni. Magukkal vitték a palotapincsijüket is. Elkényeztetett kedvencük a vacsora alatt végig vinnyogott és a lábukhoz dörgölőzött, míg végül az asszony intett a pincérnek, aki jött is azonnal. Megkérte őt, hogy hozzon valamit a pincsinek enni, hogy ne érezze kirekesztve magát. A pincér igazi kínai volt, nem értett egy szót sem angolul. Csak a fejét rázta. Az asszony megismételte lassan és hangosabban a mondókáját, de ismét csak fejrázás volt a válasz. Mivel a házaspár sok helyen járt már a világon és elég tapasztalatra tettek szert, az asszony megpróbálta elmutogatni mit akar. Rámutatott a kutyára, a tányérra, majd a gyomrára és közben nyám-nyám hangokat hallatott. A pincér arcán üdvözült mosoly jelent meg, végre felfogni látszott miről van szó. Átvette a nőtől a pórázt és bevezette az ugrándozó kiskutyát a konyhába. Húsz perc múlva hozta is vissza, csakhogy ezüst tálcán, szép ropogósra sütve, szájában narancs, körülötte zöldség.
