Pesten a villamosra felszállt egy öreg nő, szétsminkelt arccal, rózsaszínre rúzsozott szájjal, olcsó kölniszag lengte körül, csiricsáré sárga-piros-lila ruha, barna, rozzant műbőrszatyor. Alig, hogy becsukódtak az ajtók, irtózatos tolongásba kezdett az amúgy is tömött villamoson, ezzel is demonstrálva, hogy neki márpedig ülőhelyre lenne szüksége. Talált is egy megfelelő alanyt, punk frizura, farmerdzseki, néhány piercing a fülében… Na, öregasszony el is kezdte lökdösni a szatyorral, meg dülöngélt, nyögdécselt. Meg is jött a várt eredmény, fickó nem bírta tovább és felugrott. Ingerülten odaszólt az öregasszonynak:
– Tessék, üljön le, vén k*rva!
Öregasszony még levegőt sem kapott, elkezdett hápogni, hangosan sikítozott, hogy „Hallotta, hallotta, hallotta…” közben kereste a megfelelő alanyt, aki őt megérti. A közelben állt egy idősebb fehér hajú úriember, sétapálca a kezében. Az öregasszony hozzá sietett segítségért:
– Hallotta uram, mit mondott nekem ez a taknyos? Azt mondta NEKEM…, hogy VÉN K*RVA!
Mire az öregúr:
– Ne izgassa fel magát drága hölgyem, én is már vagy tíz éve, hogy nem praktizálok, mégis mindenki doktor úrnak szólít!
