Három nő a férjektől és barátoktól mentes pár napos szabadságra megy. Utazásuk alatt észrevesznek egy „Öt emelet” nevű motelt, aminek a cégtáblája alatt a „kizárólag hölgyek részére” feliratú táblát látják. Mivel nincsenek velük férfiak, elhatározzák, hogy ott töltik az estét. A recepción egy rendkívül vonzó férfi elmagyarázza a helyzetet: Ennek a motelnek öt emelete van, minden emeleten különböző szolgáltatást kaphatnak a szobában. A szolgáltatás jellege ki van írva a lépcsővel szemben, menjenek, és döntsék el, melyik emeleten kívánják az estét eltölteni. A három grácia elindul felfelé. Az első emeleten ez van kiírva: „az itteni férfiaké rövid és vékony” – ezen persze nevetnek, és elindulnak tovább. A második emeleti táblán ez áll: „az itteni férfiaké hosszú és vékony”- mivel nem pont erre vágynak, továbbmennek. A harmadik emeleten ez olvasható: „az itteni férfiaké rövid és vastag”. – Természetesen továbbmennek. A negyedik emeleten ez van kiírva: „az itteni férfiaké hosszú és vastag”. – Rendkívül izgatottak lesznek, de hát van még egy emelet, így elhatározzák, megnézik, mit hagynának ki. Az ötödik emeleti táblán ez áll: „Itt nincsenek férfiak. Ezt az emeletet csak azért építettük, hogy bebizonyítsuk: A nőknek egyszerűen semmi sem elég.”
(Visited 68 times, 1 visits today)
Related Articles
101 kiskutya
2011-08-05
Arachnotron
Képek a Nagyvilágból
101 kiskutya bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A böngészőben tiltva van a javascript használata. Az űrlap ellenőrző funkciói nem fognak jól működni. IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE! Email* Név* Szülészeten, a váróteremben ülnek a férjek. Kijön a nővér és mondja az egyiknek: – […]
Kiállítás
2012-11-13
Arachnotron
Családban marad, Disznó viccek, Viccek
Kiállítás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A böngészőben tiltva van a javascript használata. Az űrlap ellenőrző funkciói nem fognak jól működni. IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE! Email* Név* Azt mondja az asszonyka a férjének: – Képzeld, álmomban egy kiállításon voltam, ahol csupa-csupa […]
PISTIKE NYÚÚÚZ – JULIE SOKKOT KAPOTT, MERT AMIKOR FELÉBREDT EGY IDEGEN KUTYA FEKÜDT MELLETTE
2022-05-10
Pistike
Állati, Hogy mik vannak?!, Pistike Nyúúúz
PISTIKE NYÚÚÚZ – JULIE SOKKOT KAPOTT, MERT AMIKOR FELÉBREDT EGY IDEGEN KUTYA FEKÜDT MELLETTE bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A böngészőben tiltva van a javascript használata. Az űrlap ellenőrző funkciói nem fognak jól működni. IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE! Email* Név* (PISTIKE NYÚÚÚZ) Egy nő sokkot kapott, amikor arra ébredt, hogy egy idegen kutya ,,alszik” […]