Két év kihagyás után, csaknem háromszoros bérleti és háromszoros rekultivációs díj fejében újra Zamárdiban lehet a Balaton Sound elektronikus zenei fesztivál a településen tartott helyi népszavazás eredménye alapján.
Csákovics Gyula (független), Zamárdi polgármestere csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a 2800 szavazásra jogosultnak több mint fele adta le voksát, és a szerdai összesítés szerint mintegy 80 százalékuk a Balaton Sound visszahozatalát szeretné. A szeptember 27-ei képviselő-testületi ülés ez alapján hozza majd meg a döntését – tette hozzá.
A polgármester közölte: meglepte, hogy a szavazók ilyen arányban fogadnák vissza a rendezvényt, miután két éve még fesztiválellenes hangulat uralkodott a kisvárosban.
A Balaton Soundot rendező Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.-vel azonban nem szűntek meg a tárgyalások. Az elmúlt két év pedig bebizonyította, hogy a településnek szüksége van a bevételekre, és a szervezők sem találtak olyan jó helyszínt, mint Zamárdi három kilométeres szabad partszakasza – mondta a polgármester.
Volt, akit az győzött meg – folytatta -, hogy a korábbi évi 55 millió forintos bérleti díj helyett 150 milliót, a 30 milliós strandrekultivációs összeg helyett pedig 90 millió forintot készek fizetni a szervezők a következő három évben a településnek. Változott az is, hogy a nulladik nappal együtt négynapos rendezvényt június végén, vagyis főszezonon kívül, és vasárnapot nem érintve szervezik meg a tervek szerint.
A másfél milliárd forintos költségvetésű Zamárdi a járvány miatt tavalyelőtt több mint félmilliárd forintos, tavaly négyszázmillió forintos bevételkiesést szenvedett el. „Elmaradtak a megszokott utcafelújítások, nagyobb fejlesztések, kivéreztek az intézményeink” – fogalmazott a polgármester. Megjegyezte azt is, hogy – miközben egyre nagyobbak a fenntartási költségek – óriási szabadstandjával Zamárdi biztosítja a térségben a Balatonhoz való hozzájutást azoknak, akinek nincs pénzük strandbelépőkre.
A szervezők közleménye szerint a Balaton Sound 2007-óta „rajzolta fel” Zamárdit a nemzetközi fesztiváltérképre, azóta – világsztárok sorát felsorakoztatva – évről évre egyre népszerűbbé tette a déli part egyik legszebb települését. A fesztivál azóta többször lett Európa legjobb zenei rendezvénye, ezzel a város és a Balaton legnagyobb turisztikai és zenei-kulturális attrakciója – írták. „Nagy elismerés számunkra, hogy Zamárdi lakosai úgy döntöttek, ragaszkodnak a fesztiválhoz, ami a helyi turizmust is magasabb szintre emeli” – idézték Fülöp Zoltánt, a Balaton Sound főszervezőjét.(MTI)
A címlapkép illusztráció!
EZ IS ÉRDEKELHETI!
MÁSODIKAT AKAROM!
https://pistike.hu/funpic/hazai/masodikat-akarom/
TEGYÉTEK ÖSSZE, AMITEK VAN
https://pistike.hu/funpic/cuki-funpic/tegyetek-ossze-amitek-van/
EBÉDIDŐ
https://pistike.hu/funpic/allati-funpic/ebedido-2/
TÓTH ANDI BEVADULT, ÖSSZEKARMOLTA ANDREI MANGRÁT – FOTÓ
https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/toth-andi-bevadult-osszekarmolta-andrei-mangrat-foto/
IDŐMÉRTÉK
https://pistike.hu/funpic/demotivator/idomertek/
AKKORA PARASZT VAGY …
https://pistike.hu/viccek/akkora-paraszt-vagy/
2 Trackbacks / Pingbacks
Comments are closed.