TÖBB EMBERT VESZÉLYEZTETETT, MERT HARAGUDOTT VOLT FELESÉGÉRE

TÖBB EMBERT VESZÉLYEZTETETT, MERT HARAGUDOTT VOLT FELESÉGÉRE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat egy 49 éves férfival szemben, aki miután gépkocsijával utolérte azt a járművet, amelyben volt házastársa utazott, többször féktávolságon belül a reflektort felkapcsolva elvakította a vezetőt, leszorította az úttestről, majd megelőzve volt feleségét indokolatlanul több alkalommal állóra fékezte kocsiját előttük.

A vádlott 2020 januárjában vált el volt feleségétől, akivel haragos viszonyban volt.

A férfi 2020 februárjában – egyik este – volt feleségével közös házasságából származó fiát utasként szállítva Kaposvár közelében beérte azt a gépjárművet, amelyben volt házastársa egy férfi ismerősével közlekedett, ezért dühös és féltékeny lett.

A vádlott haragjában fél kilóméteren keresztül féktávolságon belül haladt a sértetti autó mögött és távolsági fényszóróját is használta azért, hogy a gépkocsit vezetőt zavarja és elvakítsa.

A feldúlt vádlott ezzel még nem elégedett meg, a sértetti jármű mellé kormányzott, majd kétszer is „ráhúzta” kocsiját az autójukra, amely miatt a vezetőnek 1,2 méternyire le kellett hajtania az útról, mert a vádlott már teljesen a jobb oldali sávban haladt.

A férfi a másokat veszélyeztető magatartását azzal fejezte be, hogy a sértettek gépjárművét megelőzte és előttük többször állóra fékezett, ezért a mögötte haladó sofőrnek is meg kellett állnia.

Az ügyészség indítványaival egyetértve a Kaposvári Járásbíróság büntetővégzésében 1 év 8 hónap börtönbüntetést szabott ki a vádlottal szemben, melynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette, valamint 2 és fél évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

 

Közlekedésével több embert veszélyeztetett, mert haragudott volt feleségére – fotókkal- a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 200 times, 3 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!