A BALATONON – EZ SZÉP VOLT, GYEREKEK!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Két éve jártunk együtt barátnőmmel, mikor leugrottunk a Balatonra egy hétre. Nem egy különös sztori amit elmesélek, de annyira különleges volt, s annyira izgató, hogy muszáj leírnom, hátha megjelentetik.

Zsanett tizennyolc éves volt, én huszonkettő. Sikerült kifognunk egy szép napsütéses hetet, mert abban az évben elég esős idő volt arrafelé. Igen kevés vendéget láttunk (a szokotthoz képest) a tó mélysége pedig – akkor – igencsak sekély. Általában az Ezüstparton napoztunk, s már első naptól szerettünk volna vizibiciklizni, de valahogy nem jött ki rá a lépés. Az utolsó napon viszont rászántuk magunkat. Egy kicsit mindketten féltünk elkarikázni a biztonságos parttól.

Egyszer csak már azon kaptam magunkat, hogy igencsak messze vagyunk a parttól.

– Akkor mehetünk is vissza – mondtam nevetve -, mert csak egy órára mienk a gép.

– Ugyan már – válaszolt Zsanett és vállamra borult. – Olyan szép és nyugalmas itt.

– Inkább izgató – válaszoltam átkarolva. Fekete bikinit viselt, a bugyi természetesen tanga, így popsija szép barnára sült már. Mellei közepesek, inkább picik, de így szerettem őket.

Érdeklődve nézett rám:

– Mi ebben az izgató? – nevetett. – Mondd el nekem is, hagy izguljak én is…

– Hát az, hogy simán levehetem a melltartódat – mondtam és egy mozdulattal kikötöttem bikinije felső részét, s a melltartó lehuppant az ölébe. Nem volt ideje elkapni. Ott ült mellettem félmeztelenül, s önkéntelenül körbenézett.

– Nincs közel – távol senki – nyugtattam meg, s letoltam a fürdőnadrágomat én is, így én teljesen meztelen lettem.

Nevetett, majd letolta a bugyiját.

– Tényleg izgató – mondta csillogó tekintettel. – Nagyon kellemes, ahogy olyan helyeket ér a napsütés, amit máskor még soha… Kezdem megérteni a nudistákat.

– Én is – feleltem és megsimogattam mellét, hasát, finom punciját.

– Szexeljünk egyet? – kérdeztem megcsókolva piros ajkait.

– Itt? – nézett körbe. – Benne lennék, de veszélyes. Felborul a bici…

Ebben sajnos igazat kellett neki adnom.

– Akkor csak nyalogatlak, amíg elélvezel – erősködtem. – Ide letérdelek – mutattam a helyet, ahol a két pár pedál között nagy szabad hely volt. – Csak ülj ide középre.

Nevetett. Látszott, hogy izgatja a dolog. Nem felelt, csak középre csúszott és széttárta combjait. Fazonra borotvált puncija volt, csiklója aranyosan domborodott ki szeméremajkai közül. Letérdeltem és csókolgatni kezdtem combja belső részét, majd lassan közeledtem befelé. Segített nekem, s két kezével széthúzta punciját, mivel nem nagyon tudtam helyezkedni a kis térben. Mikor csiklóját elkezdtem nyalogatni már sóhajtozott, s lehunyt szemmel dőlt hátra. Kéjesen tette lábait hátamra és átadta magát az élvezetnek. Tíz percig, ha nyalogattam és megrándult, elélvezett. Combjaival erősen átkarolta nyakamat, s húzta arcomat a puncijára, én pedig szívtam, szívtam.

– Ez szép volt, gyerekek! – hallottuk közvetlenül mellettünk. Egy másik vizibicikli lebegett mellettünk a vízen, de mi a kéj hevében nem vettük észre, ahogy mellénk siklott. A járműben két lány ült, a „vadabb fajtából”. Tetováltak, nagyhangúak, de kedvesek.

Zsanett egy kissé megrettent, de aztán látva, hogy nem vízirendőrök, megnyugodott.

– Ahogy láttuk, ügyes a pasid! Nem adod kölcsön? – nevettek kéretlen szomszédjaink.

– Neeem – nevetett barátnőm is és megsimogatta fejemet. Én kissé zavarba kerültem… – Csak az enyém! Az ágyban még sokkal jobb!

– Hát gondolom – mondta a feketehajú tetovált lány – szerencsés vagy, figyelmes pasinak látszik.

– Verd ki neki, hadd lássuk, milyen, ha áll a dákója! – kiáltott a szőke tetovált lány is.

A másik helyeselt, tapsolt.

Zsanett rám nézett, csak tekintetünkkel beszéltünk. Helyet cseréltünk, most én ültem középre, barátnőm pedig letérdelt elém, s verni kezdte a farkam. Bevallom, nem kellett sok rántás, nagyon izgatott, hogy két lány nézi közben, ahogy áll a farkam, s kispriccol a hasamra. Miután vége lett elbúcsúztunk a lányoktól, s bepedáloztunk a partra.

 

Karcsi

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 981 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.