A BÉKÍTŐ SZEX SORÁN ÚJRA EGYMÁSRA TALÁLTUNK – MÁSODIK GYERMEKÜNKET VÁRJUK (10 perc)

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Egyszer nagyon megbántottam, és ő elhagyott, hónapokig próbáltam kapcsolatba lépni vele, de agy letagadtatta magát, vagy pedig, nem vette fel a telefont. Végül megvártam a munkahelye előtt, és kértem, beszéljük meg a dolgot, nem tudott mit tenni, így beleegyezett. Beültünk az autójába, sokáig hallgattunk, közben figyeltem.

Az arca tűzpiros volt, látszott rajta, ideges. Mély lélegzeteket vett. Vezetés közben hirtelen a mellkasára nézett, majd a szemembe. Valószínűleg észrevette, hogy nézem. Gyönyörű volt. Fehér blúza kiemelte napbarnított bőrét.

Először csak semleges dolgokról beszélgettünk. Akárhogy haragudott rám, mégis nagyon kedves volt. Elmondta, hogy mióta elhagyott, a munkába temetkezett. Mai napig szeret, de bízni már nem tud bennem. A hangja szomorú volt, tekintete magányos.
– A fenébe is! De hülye voltam – gondoltam. Most már mindent megtennék, csak visszakapjam.

Gyorsan hajtott

Gyorsan hajtott, majd megállt egy kis háznál, ahova szakításunkkor költözött. Nem akart behívni, távolságtartó volt. Megígértem neki, hogy csak beszélgetünk, TV-t nézünk. Erre ő elmosolyodott. Édes volt, és csodás érzés fogott el.

Amikor újra megszólalt, elszomorított. Mindent megtett, hogy elfelejtsen. Bár azt nem mondta, hogy sikerült –e neki, de nem is akartam tudni. Befejezte beszélgetést, csak hallgatott. Annyit hozzátett, hogy pihenésre és magányra van szüksége. Értettem a célzást, de nem reagáltam. Keresztül mentünk a konyhán.
– Menjünk a nappaliba! – szólt és balra fordult.
Kintről a lámpák fénye átvilágított az ajtó üvegén. Az angyalkám furcsa volt és ideges. A nyitott ajtóban megálltam, a szívem olyan hevesen vert, hogy majd kiugrott.
– Szükségem van egy frissítő zuhanyra – mondta.

Frissítő fürdő

Elindult a fürdő felé, és én követtem. Forró vizet engedett, majd megint kiment törölközőért. Én addig gyertyákat kerestem, és amikor megtaláltam, a kád köré raktam, és meggyújtottam őket. A hold bevilágított az ablakon, romantikus látványt nyújtott. A vízbe pici rózsaszirmokat raktam, amikor csodálatom tárgya visszatért, igazán meglepődött. Igaz, semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Mögé léptem, és magam felé fordítottam, hosszan néztünk egymás szemébe, szólni akartam, de nem tudtam mit mondani. Úgy gondoltam, akármit mondok, úgysem hisz már nekem. Végül ő törte meg a csendet:
– Nagyon szép, de mi ezzel a célod? – kedvesen elmosolyodott. Éreztem, kezd feloldódni.
– Csak örömet akartam szerezni neked – válaszoltam.
– Köszönöm – súgta a fülembe.

Magamhoz húztam, és megcsókoltam. Nem ellenkezett, visszacsókolt. Sokáig csókolóztunk forrón és szenvedélyesen. Hirtelen egymásra néztünk, és zavartan mosolyogtunk.
– Mi baj velünk? – kérdeztem, miközben leültünk a kád szélére.
Nem válaszolt, csak nézett maga elé. Éreztem az illatát, elöntött a forróság, a lábam remegett. Felé fordultam, és megcsókoltam, ismét viszonozta a csókokat, de már szenvedélyesebben. Olyan gyorsan kapkodta a levegőt, mintha kilométereket futott volna, de a szája puha és lágy volt.

Érezni akartuk egymást

Mindketten érezni akartuk egymás száját és testét. A nyelvemmel az alsóajkait „simogattam”, és erre ő apró nyögésekkel reagált. A kezeivel finoman simogatott, és csak levegővételnyire hagytuk abba a csókolózást.
A szemeit egy pillanatra sem nyitotta ki. Amikor mégis kinyitotta, egy könnycseppet láttam meg benne. Bűnösnek éreztem magam. Megpróbáltam letörölni, de megfogta a kezem.
– Ne! – mondta halkan. – Nekem jól esik – majd mosolyogva a tenyerembe csókolt.
– Te sírsz? – szólaltam meg ugyanolyan halkan, mintha meghallhatna valaki más is.
– Miért sírsz? Ennyire rosszul csókolok? – próbáltam feldobni a hangulatot.
De ő csak mosolygott rám, és én visszamosolyogtam. A mosolyától még gyorsabb lett a szívverésem.
– Nem, nem volt rossz – szólalt meg nemsokára, és újra megcsókolt. – Sok tökéletes dolog van az életben, az egyik a csókolózás, mikor két ember tiszta szerelemből teszi.
– A csóknak egyedi íze van – helyeseltem.

Féltem, hogy most bosszút áll

Valóban így van. Akárhány lánnyal csókolóztam már, egyikkel sem éreztem azt, amit az én angyalkámmal. Szerettem volna ezt neki is elmondani, de féltem, hogy nem úgy reagál, ahogy én szeretném. Kezdtem félni tőle. Féltem, hogy most bosszút áll, és ő okoz nekem fájdalmat. Pedig soha nem volt bosszúálló–típus, mindig csendben tűrte a kudarcokat. Tisztában voltam vele, hogy a legkegyetlenebb bosszút érdemelném, még akkor is, ha saját magamat büntetem.

Most boldog voltam, hogy karjaimba tarthatom, még ha csak kevés ideig is. Már hónapok óta csak az öleléseire és csókjaira vágytam. Nem is gondoltam volna, hogy az álmom teljesülni fog. Azt szerettem volna, hogy ez az éjszaka soha ne érjen végett. Úgy öleltem, mint aki soha nem akarja elereszteni. Egy valami bántott: én nem tudtam semmiféle érzést kiolvasni a tekintetéből. Ez mélységesen aggasztott, de még sem kérdeztem semmit, nehogy elrontsam ezt a pillanatot.

Mennyekbe repített

Szép lassan a nyakához hajoltam, és finoman megcsókoltam, amikor éreztem bőre lüktetését, folytattam. Ő ezt is viszonozta, néhány érzékeny helyen finoman harapdálta és nyalogatta. Ezek a mozdulatok a mennyekbe repítettek. Éreztem, hogy engem akar, de hirtelen abbahagyta. Szemébe néztem, hogy lássam, mi történt.
– Mi a probléma?
De ő válasz helyett megcsókolt.

Innen már nem volt vissza út. Éreztem rajta a határozatlanságot, de talán csak attól félt, hogy butaságot tesz
Soha nem befolyásolta az érzelmeit a gondalata, mindig a szívére hallgatott, és így is cselekedett. Teljesen átadtuk magunkat a csók varázsának, éreztük egymás közelségét, illatát. Ölelésünk olyan szoros volt, hogy majdnem megfolytattuk egymást. A szemünk be volt zárva.

A tengerpartra képzeltem magunkat (legutoljára ott voltunk nyaralni), amint ott csókolóztunk az emberek előtt.
Egyre szorosabban simultunk egymáshoz, szép lassan haladtam lefelé a szájától, és megcsókoltam a mellét.
Levette az ingemet, végigsimította a mellkasa. Az én bőröm az övéhez képest száraz és durva volt. Az egyik lábával megölelte az enyémet, úgy éreztem a szívem megállt.

Egymás szemében

Egymás szemébe néztünk. Éreztem, hogy mondanom kellene valamit, de egy hang sem jött ki a torkomon.
– Akarlak! – szólaltam meg, ahogy tovább simogattuk egymás testét.

Egyre erősebben szorított. A kezeim lesiklottak, és már a fenekén pihentek, majd a combjain. Érzékeltem a bugyijacsipkéit, és a nedvességét. Nyöszörgött, engedelmeskedett testi vágyainak. Végigsimítottam a testét, a mellénél megálltam, és azokat simogattam. A kezével irányított, hogy jó neki. Hosszú ideig simogattam őket, és gyönyörködtem bennük. Finoman csipkedtem a mellbimbóit, amitől kemények lettek. Enyhe borzongás fogott el, amikor csípőjével körözni kezdett. Tudta, mit akar. Nem volt önző, minden érintésemet viszonozta. Nem szükségből, hanem szerelemből. Kigomboltam a blúzát, a melltartója el volt csúszva, kikapcsoltam, és gyengéden lesimítottam róla a feleslegessé vált ruhadarabokat. A bőre selymes, a mellei feszesek voltak.
Már nem volt olyan félénk, mint kapcsolatunk elején, teljesen kimutatta vágyait és érzéseit.

Mindig érzékeny és odaadó volt. Most is. Az alakja, a vonásai tökéletesek. A szemei elárulták az érzéseit, semmit nem tesz érzelem nélkül. Már csak alsó nadrág illetve bugyi volt rajtunk. Amikor az alsómon keresztül érintett meg, úrrá lett rajtam a vágy és olyan hangot adtam ki, mint egy éhes állat. Újra azt éreztem, amit azelőtt, mielőtt elhagyott volna. Az ágyban, és minden téren is összhangba voltunk. De én túlságosan hülye voltam és megbántottam. A tetteimet már akkor megbántam. Ő nem szólt, nem veszekedett, még csak sírni sem sírt. Azt gondoltam már nem is szeret, csak egyetlen egy mondatot mondott: „menj el! „.
Ebben a percben már biztos voltam abban, hogy én is tiszta szívből szeretem.

,,Csináld, kérlek!”

Körülfontam a karjaimmal, és a kezei azt tették, amit a testem kívánt. Az én kezem a lábai közt időzött, és a szánk újra megszakítás nélkül egybeforrt. A férfiasságom már kemény volt, és vigyáznom kellett arra, hogy ne siessem el a dolgot. A hasa forró volt. Az alsónadrágomba nyúlt, és szép lassan elkezdett játszadozni azzal, amit benne talált. Én is simogattam a legintimebb részét, egyre hevesebben csókolóztunk. Hirtelen felsóhajtott:
– Csináld, kérlek!
Tovább csókolt. Én pedig egyre gyorsabban dörzsöltem alul, igyekeztem kérésének eleget tenni. A nyelvem elindult azon az útvonalon, ahol a kezem járt. Először a mell én, majd a hasán és a combján, végül a csiklóján időztem. Egyre hangosabb hangokat adott ki. Levette az alsónadrágom, és úgy folytattuk tovább a játékot. Ő már majdnem elért a csúcspontra, rám nézett, s a száját a kulcscsontomhoz nyomta, egész testem bizsergett. A lábát szétterpesztette, közéhúzott, és a péniszemet a helyére vezette. Lihegve csókolt, majd a fejét hátrahajtotta, és úgy adott hangot vágyainak. Csak vonaglott ide-oda. Végül annyi idő után beteljesedett újra a szerelmünk. 

Bemásztunk a kádba. A víz kellemes meleg volt. A hátával nekem dőlt, így láthattam teste minden pontját.
– Csodás tested van – szóltam.
Ő csak mosolygott, és locsolgatni kezdte először az én testemet, majd a sajátját is. Szembefordult velem, a lábát körülfonta a derekamon, én is megöleltem, és simogattam a hátát és a fenekét.
A vízben kirajzolódott csodás alakja. Mindketten érezni akartuk még jobban egymást. Éreztem, hogy újra bízik bennem, és ez boldoggá tett.
Finoman beszappanoztuk, és megmostuk testünket. Kiszálltunk a kádból, és törölközővel szárítgattuk egymás bőrét.
A vastag törölközőn keresztül a kezeinkkel a legitimebb testrészeket simogattuk. Én a fenekét és a csiklóját törölgettem. (Ugyanis nagyon szereti, ha a fenekét simogatom.) A lába között körülbelül öt percig időztem, erre ő a büszkeségemet törölgette.

Ismét izgalomba jöttünk

Az érzelmeink újra felkorbácsolódtak, ismét izgalomba jöttünk. Bementünk a nappaliba, és akkor is egymás testével voltunk elfoglalva.
– Kapcsold fel a lámpát! – mondta.
– Miért? – kérdeztem.
Nem válaszolt, de én teljesítettem a kérését. Ahogy felkapcsoltam a hangulatlámpát, a vörös fény átvilágította az egész szobát, ez még jobban felizgatott minket. Lesimítottuk egymásról a törölközőket, ismét természetes meztelenséggel álltunk egymás előtt. Felemeltem, és az ágyhoz vittem, ott újra felfedeztük egymás testét szép lassan, a kezét le-felmozgatta legérzékenyebb testrészemen. A kezemet és a fejemet a melléhez húzta, csókolgattam, simogattam, hol gyengébben, hol erőteljesebben.
Rám nézett, mosolyogva ennyit mondott:
– Szeretlek!

Őszintén mondja

Láttam az arcán, őszintén mondja, valóban így érez irántam.
Tovább simogatta, de már csókolgatta is a férfiasságom. Isteni volt minden mozdulata. Éreztem, mindezt értem teszi, önzetlenül, tiszta szerelemből.
Egyre „keményebb” lettem és finoman hátradöntöttem, most én tettem a csókjaimmal boldoggá. Amikor már láttam, hogy nagyon élvezi, belehatoltam. Először szép lassan, majd egyre gyorsabban mozogtunk.
Felültünk úgy, hogy nem szakítottuk meg csodálatos egységünket. Így, ülve csókolgathattam a melleit.
– Csodás vagy! – lihegte a fülembe.
Alig tudtam visszafogni magam, nehogy nagyon beindulva durva legyek.
Egyre mélyebben jártam benne, és ő is minden porcikájával érintett, gyengéd szerelemmel. Medencéjét szorítottam, lángolt testünk a szerelemtől.
– Veled minden szép! Nagyon szeretlek! – vallottam be őszintén.

Újra izgalomba jöttünk

Egymás szemébe néztünk, amikor átéltük együtt a gyönyör pillanatait.
Öleltük egymást szorosan, majd lefeküdtünk a padlóra. Egy szó sem hagyta el a szánkat, csak néztük egymást, ahogy légzésünk egyenletesebbé vált.
Az én kezem indult el ismét, a nyakát, a vállát, a hátát, a mellét, és a combjait masszíroztam. Az én angyalkám ugyanezt tette velem, mintha a gondolataimat ismerte volna. A péniszemet újra kezelésbe vette az ujjaival. Csókoltam a nyakát, a száját és végigsimítottam a haját. Újra izgalomba jöttünk.
Magát kezdte simogatni, én pedig szemtanúja voltam mindennek. Csodálatos látvány volt, ahogy ott feküdt előttem meztelenül, szétvetett lábbal. Odahúzott magához, vezette a kezem oda, ahol sajátja volt. Elöntött a boldogság, amikor láttam, milyen örömet okozok neki. Megmutatta, milyen gyorsan mozogjon a kezem.

Második gyermekünket várjuk

Eljutott a tudatomig, hogy sikerült vissza szereznem, de már mindenképpen meg akartam tartani. Mindegy volt, milyen áron.
Észrevette, hogy elkalandoztak a gondolataim.
– Újra akarsz engem, vagy csak eddig tartott minden? – szegezte nekem a kérdést.
Minden kétségét a csókjaimmal igyekeztem eloszlatni, sikerrel.
Újra összefonódott a testünk. Úgy ringatóztunk a padlón, mint két csónak a vízen. Hosszasan és lassan szeretkeztünk. Igyekeztünk kimutatni őszinte érzelmeinket. Tanultunk saját hibáinkból: csak így lehet megtartani azt, akit mindennél jobban szeretünk.

Azóta összeházasodtunk, és már a második gyermekünket várjuk, de ezt a feledhetetlen éjszakát, azóta minden alkalommal megismételjük, ha tehetjük.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 960 times, 5 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.