A CHATVADÁSZ – TÜZES CSAJSZI A BARÁTOM LÁNYA

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Hello, a nevem Mike. Imádom a szexet, az ismeretlent, a kalandokat, a nőket, és ez már annyira eluralkodott rajtam, hogy már virtuálisan is függővé váltam tőle. Azaz nem csak akkor flörtölök, ha valamerre járok, hanem az interneten is.

Egy nagy New York-i ügynökségen dolgozom, így az irodámban senkitől sem zavartatva is tudok netezni, és bizony, akár még szexelni is a chaten. Persze olyankor magamra zárom az ajtót, és megkérem a titkárnőmet, hogy ne zavarjon senki. Persze először csak flörtölgettem, majd egyre perverzebb élményekre vágytam, olyan dolgokra, amiket a valóságban nem próbáltam még. Harmincnyolc éves vagyok, de ismerkedtem, szexeltem chaten tizennyolc éves lányokkal, de hatvanéves, ápolt, csinos nőkkel is.

Ám az igazán izgalmas dolog, amit el szeretnék mesélni, az a barátom lányával történt. Megtudtam, milyen néven szokott chatelni, és mint teljesen ismeretlen kezdtem fele beszélgetni, bókoltam neki, míg végül egész jól összebarátkoztunk. Ő úgy érezte, hogy nem ismerem, és azokból az adatokból, amiket elmondtunk egymásnak, még nem is jöhettem rá, hogy ki is ő, és ő sem sejthette, hogy én vagyok az apjának az egyik legjobb barátja. Persze én már erősen erőltettem a szex témát, amitől kezdetben húzódozott, de rávezettem a dologra, és szépen leírtam, mit tennék vele, ha ott lennék. A bemutatkozás irtó jól sikerült, elmondása szerint nagyon felizgattam, annyira, hogy magához nyúlt és simogatta magát, és a végén el is élvezett. Úgyhogy elment bugyit cserélni. Ezután már teljesen oldott hangulatban folytattuk a beszélgetést, és közelebbről is érdeklődni kezdett irántam.

Bevallotta, hogy már rég élvezte így a szexet, pedig még csak fizikálisan ott sem voltam vele. Annyira el volt ájulva a dologtól, hogy ő ajánlotta fel, hogy szívesen találkozna velem. És csak ekkor jutottunk el odáig, hogy képet cserélünk a másikról… Amint megkaptam a képét, és ő is az enyémet, hirtelen kilépett a chatből.  Akkor jött rá, hogy ki is vagyok, és reméltem, elhiszi, hogy én is csak akkor tudtam meg, ki is ő, amikor elküldte a csini bikinis fotóját.  De tudtam, hogy már felkeltettem a csaj érdeklődését, aki egyébként roppant csini és szexi lány volt, amolyan Christina Aguilera típus, csak természetesebben szőke volt, és karcsúbb.

Pár nappal később összefutottunk a chaten, de most tényleg véletlenül, és ráadásul ő kattintott rám! Aztán bevallotta, hogy nagyon érzéki élményt szereztem neki, és ha nem bánnám, megismételhetnénk. Naná, hogy belementem! Ismét csak szexeltünk egyet virtuálisan, és mindkettőnknek nagyon jól sikerült. Végül megbeszéltünk egy randit élőben, náluk, amikor senki nincs otthon. A kis szöszi teljesen bezsongott, és már az előszobában leszopott, és közben mosolyogva mondta, hogy mennyire várta már ezt a pillanatot. A szopás után bementünk a szobájába, és bár le akart vetkőzni, megállítottam, és inkább én vetkőztettem le, miközben végigcsókoltam és simogattam formás, szűzies testét.

Azért csak „szűzies”, mert a lányka már tizennégy évesen elvesztette, ezt is bevallotta nekem, és azt is, hogy imádja a szexet. Sok pasija volt, de ilyen idős, mint én meg nem. Persze eszmecsere közben dugtunk is rendesen, először jól meglovagoltattam magamon, majd alámgyűrtem, teljesen összecsomagolva édes testét dögönyöztem ezerrel. Akkor már visított az élvezettől alattam, nem is számoltam, hányszor volt jó neki, én azonban még kitartottam. A legvégére tartogattam a kedvencemet, a kutyapózt. Ekkora már úgy kitágult a puncija, hogy könnyen behatoltam a hüvelyébe, teljesen tövig. Majd megfogtam, és a kis ötvenkilós lánykát könnyedén mozgatni kezdtem a szerszámomon előre és hátra. Belemarkoltam a hajába, és vadul keféltem. Ő hallhatóan nagyon élvezte a dolgot.

– Áááá… ez az… dugj meg… imádlak… – és ehhez hasonló dolgok hagyták el édes ajkait. Majd, miközben megállás nélkül dugtam, benyúltam ujjammal a szájába, ő pedig vadul szopni kezdte. Végül én is elélveztem. Ilyen jót már hónapok óta nem élveztem. Telespricceltem nuniját fehér forró férfitejjel… Amit ő hálás nyögésekkel nyugtázott, majd tisztára szopta a farkamat. Aztán, ha csak tehetjük, mindig kerítünk alkalmat egy kis dugásra, bár már azóta neki is van pasija, és nekem is párom. De ami jó az jó, és nem bántam meg, hogy nem hagytam ki ezt a fantasztikus csajt.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 737 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!