A HARMADIK PIZZA FUTÁR VOLT IGAZI!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Húsz éves lány vagyok, először élek szülői felügyelet nélkül nagyvárosban, most itt vettünk ki barátnőmmel albérletet, ide járunk főiskolára. Szeretem az erotikus történeteket, felvillanyoznak, számomra gyakran végződik olvasásuk önkielégítéssel. Legutóbb egy klasszikus pizzafutáros sztorit olvastam, és láttam már ilyet pornóképeken és filmen is, egyre jobban izgatott a helyzet. Jó lenne kipróbálni valami hasonlót.

Egyik nap nem mentem suliba, úgy döntöttem, most megcsinálom: felhívom valamelyik kajáldát és rendelek valamit. Hát, nem jött be az első próbálkozás… egy körülbelül ötven éves férfi volt a kiszállító, így, bár – látva tekinteté, ahogy végigmérte a testem-, neki nem lett volna ellenére, csak kifizettem a cuccot és elköszöntem. Pedig lezuhanyoztam, felvettem legszexibb hálóruhámat… Na, mindegy, gondoltam, újra próbálkozom. A második futár is megjött húsz percen belül, viszont nő volt, leszbikus hajlamaim pedig nincsenek. Ő megjegyezte, mikor megkapta a pénzt, hogy a „Sanyinak kellett volna jönnie”… Hát, nem bántam volna, gondoltam mosolyogva. Végre a harmadik próbálkozásra (mindig máshonnan rendeltem persze) sikerrel jártam: egy harminc körüli kisportolt, izmos szőke fiú hozta az ételt.

Azonnal izzani kezdett körülöttünk a levegő, tipikusan az a helyzet volt, amikor nem kellenek a szavak. A kezdeti ”szia” után csak mutattam, hogy jöjjön beljebb, ő pedig belépett, lerakta az ételes dobozt az asztalra, majd megsimogatta az arcom. Én pedig csak álltam és hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. Lehúzta vállamról a csipkés hálóruhámat, majd megkeményedett mellbimbóimra tapadt ajkaival. Végigsimogatott, majd megoldotta övét, lehúzta sliccét és merev farkához húzta a kezem, amit erősen masszírozni kezdtem. Egy darabig élvezte, de tudtuk mindketten, hogy hosszú előjátékra nincs idő, így előredőltem a konyhaasztalon és szétnyitottam combjaimat. Az időhiány ellenére letérdelt mögém és nyalni kezdte puncimat, amitől nemsokára el is élveztem. Egész idő alatt egy szót sem szóltunk, de mintha már többször lettünk volna együtt, úgy csináltunk mindent. Élvezésem után széthúzta puncimat és bevezette farkát nedves hüvelyembe. Éreztem, hogy nem kell sokáig dolgoznia, mert újra közel jártam a csúcshoz. Hason feküdtem az asztalon, lábujjaimon állva hagytam, hogy szétdugja a hátsóm. Rég nem volt ilyen nagyszerű élményben részem.

Erősen és gyorsan csinálta dolgát, nem is egyszer, de még két alkalommal sikerült elélveznem, ő pedig mint egy félisten, csak nyomta-nyomta belém kemény szerszámát. Végre éreztem, hogy ő sem akarja húzni már tovább, néhány erőteljes lökés után egy hosszú, mélynyomással belém lőtte élvezetét és ott lüktetett bennem néhány másodpercig, én pedig hagytam, amíg nem kezd csöpögni belőlem lankadó farka körül. Remegő combokkal fordultam meg, addigra már elrakta szerszámát.

Megcsókolt, majd pénztárcáért nyúló kezem megállította. Mosolyogtunk egymásra, én pedig elraktam a számát: ha legközelebb megéhezem, ismét őket hívom.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 503 times, 9 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.