A SZOBA KÖZEPÉN, ÖLELKEZVE CSÓKOLÓZTUNK – A HÁLÓSZOBÁBAN MINDEN BELEADTAM

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Szeretettel köszöntök mindenkit, Beatrix vagyok. A jelenlegi párommal, Andrással egy tanfolyamnak köszönhetően ismerkedtem meg. Mindketten munkanélküliek voltunk, és sikerült elindulnunk egy számítógép-programozó és szoftverüzemeltető tanfolyamon, amit összekötöttek ez alapfokú angol nyelvvizsgával, a munkaügyi központ szervezésében.

A 42 éves András már az elején szimpatikus volt nekem, nem volt nehéz felfigyelnem rá, hiszen a 20 főből mindössze három volt a férfi, a többi nő. A szimpátia kölcsönös volt, de a kapcsolat akkor alakult ki közöttünk, amikor már közeledtünk a vizsgákhoz. Ő ugyanis a számítástechnikát tanította nekem, én pedig az angol nyelv rejtelmeibe avattam be őt, és hol nálam, hol nála jöttünk össze. Jó volt vele tanulni, annyira művelt, okos ember, és nagyon figyelmes.

 

ELÉRZÉKENYÜLTEM, ÉS A KELLETÉNÉL TALÁN ÉRZÉKIBB PUSZIT ADTAM ANDRÁSNAK

 

Egyik nap nála volt a gyakorlás, amikor az angol közepén felállt, és kiment egy szó nélkül, majd visszatért, egy nagy csokor virággal a kezében… Ledöbbentem teljesen, nem tudtam, mi ütött Andrásba… Amikor eszembe juttatta a születésnapomat, elérzékenyültem – teljesen megfeledkeztem róla a nagy vizsgára készülési lázban! Mint mondtam, elérzékenyültem, és a kelleténél talán érzékibb puszit adtam Andrásnak.

Átöleltem, és azon vettem észre magam, hogy nem engedem el, szorítom magamhoz őt. Talán zavarban volt, de jól leplezte, és simogatni kezdte a hátamat, mintegy nyugtatásképpen. A pusziból pedig csók lett, a szoba közepén, ölelkezve csókolóztunk. Tudtam Andrástól, hogy pár éve meghalt a felesége, és azóta nem volt kapcsolata, de úgy tűnt, nem jött ki a gyakorlatból, mert nagyon jól csókolt.

 

A CSÓK UTÁN NINCS MEGÁLLÁS

 

Amikor már tudtuk, a csók után nincs megállás, András gyorsan leengedte a szobák ablakán a redőnyt, hogy senki ne láthasson be. Aztán töltött egy kis bort, megittuk, és az ülőgarnitúrán folytattuk az ölelkezés és csókolózást. Finoman, óvatosan gombolta ki a blúzomat, majd a szoknyámtól is megszabadított, csak fehérnemű volt már rajtam. Tapasztalt kezeivel simogatta a testem, aztán kicsatolta a melltartómat és végigcsókolta a hátamat. Megborzongtam, annyira jólesett, amit csinált. Bár én még csak 32 éves voltam akkor, de jó volt az idősebb férfival lenni, figyelmes volt, törődő, gondos, és mindezek mellett azért határozott is.

Felállított, és miközben letolta a bugyimat rólam, végigsimította a lábaimat. Én már teljesen meztelen voltam, le akartam vetkőztetni őt, de hamar ledobálta magáról a ruháit. Bár már nem volt fiatal, azért nem volt rossz teste – persze nem volt tökéletes, de a jelleme, a belső értékei és a tapasztalata bőven ellensúlyozta ezt.

 

A HÁLÓSZOBÁBAN MINDEN BELEADTAM

 

A hálószobában folytattuk az együttlétet, minden beleadtam, hogy jó legyen neki, és ő is ugyanígy volt velem. Legelőször is hatvankilences pózba helyezkedtünk el, kölcsönösen kényeztetve egymás nemi szervét szájjal. Aztán hanyatt feküdtem, ő fölém került, és belém hatolt. Én azért nem voltam olyan régóta partner nélkül, de azért jólesett, ahogy valaki nőként kezel, és kitölti a testemet.

Érzéki, mély, lassú lökésből fokozatosan gyorsult fel, és én követtem a sebességváltozást, teljesen összhangban mozogtunk, ami csak fokozta az élvezetemet. Akkor kapcsoltunk, hogy nem vett fel óvszert – úgyhogy gyorsan pótolta, de miután felhúzta, megfordított, és hátulról folytattuk. Ezt a pózt mindig is szerettem, talán mert olyan vad, állatias póz, tele szenvedéllyel – és András most is fantasztikusan teljesített, merthogy nem sokkal később már el is élveztem.

 

MINDKETTŐNKNEK EGYSZERRE LETT JÓ

 

Édes volt, ahogy megállt, illetve csak nagyon lassan mozgott, míg ki nem élveztem magam… Majd folytatta, hogy újra ritmusba kerüljek, és legközelebb már együtt élvezhessünk el…

Úgy is történt… Mindkettőnknek egyszerre lett jó, és ez már nagyon hiányozott nekem, de Andrásnak biztosan még jobban. Természetesen együtt töltöttük az éjszakát is, és másnap együtt mentünk a tanfolyamra, kéz a kézben. Utána a vizsgánk is jól sikerült szerencsére, és mindketten kaptunk állást is. Jelenleg boldogan élünk együtt, hála a tanfolyamnak…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 489 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!