AZ ELŐLÉPTETÉS – MATILD SOHA TÖBBET NEM KÉRI, HOGY LÉPTESSÉK ELŐ

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Matild már két éve ugyanannál a cégnél dolgozott, de még nem léptették elő, pedig kellene a pénz, mert nemsokára férjhez megy. Erre elhatározta, hogy bemegy a főnökéhez és megbeszéli vele ezt a dolgot.

– Jó reggelt Uram. Valamit szeretnék magával megbeszélni. – kezdte a lány.

– Jó reggelt Matild. Mondja el nyugodtan mi a probléma.

– Hát tudja nemsokára férjhez megyek és kellene a pénz. Ezért szeretném, hogyha előléptetne.

– Sajnos az nem lehetséges, mivel a cégnek sincs most annyi pénze, hogy kidobja az ablakon. – mondta Mr. Stephenson.

– Bármit megtennék az ügy érdekében.

– Bármit?! Akkor lenne egy ötletem, ha magának nincs ellenvetése. – mondta gúnyos mosoly kíséretében.

– Benne vagyok, mivel mindent hajlandó vagyok megcsinálni.

Matild reszketett az undortól

A lány bátorságot vett magán és odament a főnökéhez, és elkezdte simogatni a nyakát. A főnök rögtön Matild nemi szervéhez nyúlt és erősen dörzsölni kezdte.

– Jól csinálod, hamarabb is kérhetted volna, hogy léptesselek elő.

A lány nem foglalkozott vele csak tette a dolgát, hogy minél hamarabb túl legyen rajta. A férfi felfektette az asztalra és a selymes bőrét kezdte el simogatni. Matild reszketett az undortól.

Mr. Stephenson, mint egy sas úgy csapott le áldozatára. Gyorsan levetkőztette, és a melleit nyalogatta.

– Finom vagy, de jó lenne, ha te is csinálnál valamit.

Mivel Matild mindenképp meg akarta kapni a több pénzt, így ő is leöltöztette a férfit és bekapta a farkát. A főnök szó szerint elkezdte dugni a lány száját.

– Igen, kapd be te kis ribanc, szopj le jobban.

És addig tologatta a farkát a lány szájába, amíg a lánynak hányingere nem lett. De ez nem nagyon érdekelte a férfit, nyelvét erősem bedugta a lány puncijába, közben a keze a fenekében volt.

Az anális szexet még nem próbálta

A lánynak ez nagyon fájt, mivel az anális szexet még nem próbálta, de nem is szerette volna. Matild a csiklóját simogatta, hogy azért legyen neki is egy kis élvezete az egészben. Mr. Stephenson-nak ez nagyon tetszett, ezért megkérte a nőt, hogy masztizzon előtte. A lány megtette, amit kért. Feltérdepelt az asztalra és bedugta a kezét a finom, nedves puncijába. Mivel sokszor csinált ilyet, ezért a mellét is simogatni kezdte, a férfit nagyon ingerelte, így ő is magához nyúlt.

– Igen, csináld – mondta a férfi vágyakozva.

Matild ki-be húzogatta az ujját először kettőt, aztán még egy bekerült. Majd kivette és bekapta, és az ujját szopogatta. A férfi nem bírta tovább azt a kínzást, hogy ő nem csinálhat semmit, ezért a lány puncijába temette az arcát és addig nyalta Matildot, amíg el nem élvezett. A főnököt ingerelte az is, hogy a lány anális szex terén még szűz, így nem is várakozott tovább, hanem bedöfte ágaskodó farkát. A lány addig a csiklóját simogatta.

Nem bírom, szétszakadok

– Úgy látom máskor is beszéltek már rá így a főnökeidet az előreléptetésre, mert nagyon értesz hozzá. – nyögte a pasi.

– Ohhhhhhhhh. Nem bírom, szétszakadok.

Ezért a férfi a popsijából kivette, és a szájába rakta a péniszét, hogy a lány jól leszophassa.

– Igen, ohhhhhhhhhhh.

Addig szopta, amíg meleg nedvet nem érzett a szájába, amit lenyelt. A maradék spermát is lenyalogatta a férfi farkáról. Mr. Stephenson nem engedte el olyan könnyen a lányt, hanem még egy kicsit kényeztette. A nemi szervét, a melleit, amit még eddig nem is vett a szájába, ezért bepótolta, amit kihagyott. Nagy élvezettel vette a szájába és úgy szopott, mint egy kisbaba. Olyan erővel szívta, hogy a lánynak már fájni kezdett. Még egy utolsó csókot nyomott mind két mellére és hagyta, hogy a lány felöltözzön.

Akkor megkapom az előléptetést?

– Akkor megkapom az előléptetést? – kérdezte, vágyakozva a lány.

– Persze, hogy megkapod. Ilyen szereplésért? De csak akkor, ha máskor is, így fogsz kényeztetni, még akkor is, ha férjhez mégy.

A lány megígérte, mert nem volt mit tennie.

– Köszönöm, Uram.

– Szívesen, máskor is.

Ezzel a lány elhagyta az irodát és megfogadta, hogy soha többet nem kéri, hogy léptessék elő.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 645 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.