AZ ELSŐ ALKALOM – NEM TUDTAK BETELNI EGYMÁSSAL

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Mindkettőjük számára idegen volt a testiség. Szótlanul ültek egymás mellett az ágy szélén. Szégyenlősen szorították egymás kezét. A fiú a lányhoz hajolt, s fülébe súgta: – Szeretlek! A lány erre csak később reagált. A lábát erősen összeszorítva zavartan mosolygott. – Én is szeretlek! – motyogta. Félénken a fiú szemébe nézett, kiolvasta belőle a gondolatait. Midketten vágytak a testi szerelemre, hónapok óta imádták egymást.

A fiú hirtelen megcsókolta. A nyelvek gyengéd játékba kezdtek. Szorosan ölelték egymást. A fiú végig csókolta a lány nyakát. Óvatosan kigombolta blúzát, s a nyaka után melle, majd a hasa következett. A lány összerezzent, talán megijedt. A fiú finoman, de határozattan folytatta. Most már a lány is kezdett feloldódni. A lány kigombolta fiú ingét, és saját melltartóját. A lány lassan és csábítóan simogatta, és csókolgatta a fiú mellkasát. A mellét a fiú melléhez nyomta, úgy csókolta. A fiú megfogta a lány kezét és a pénisze felé vezette, a lány egy pillanatra megállt, és kérdően nézett a fiúra.

A fiú nem erőszakoskodott, lefektette a lányt az ágyra, és lehúzta róla a bugyiját. A lány még mindig szorongott. A fiú gyengéden simogatni kezdte a csiklóját. A lány már értett mindent. A fiú egyre merészebb dolgokba avatta be a lányt. A lány élvezte a játékot, s amikor ebbe a fiú is biztos volt, újra megkísérelte a lány kezét az alsó nadrágjába tenni. A lány most már nem ellenkezett. Gyengéden kezdte simogatni, érezte a keménységet, de már ettől sem riadt vissza. A fiú a lány fejét is oda tolta, a lány ezt ismét visszautasította. Ekkor a fiú a lány combjait kezdte csókolgatni. A lány nagyokat nyögött. Összerándult, amikor a fiú az ujját teljesen a hüvelyébe vezette.

Minden idegen volt a számukra, a fiú mégis mindent megtett, hogy tapasztalansága ne okozzon a lánynak csalódást. A lány inkább az ismeretlenség miatt szorongott, teljes bizalmat érzett a fiú iránt. Szerette, s mindent neki akart adni.

A fiú tovább ingerelte a lányt, aki csukott szemmel, mindenről megfeledkezve, élvezte a kényeztetést. A lány is érezte, mikor van itt az ideje a testi egybe olvadásnak. A fiú óvatosan ráfeküdt. Finoman próbált bele hatolni. A lányon úrrá lett a félelem. A fiú akadályokba ütközött. Újra csókolgatni kezdte a lány testét, és ismét megpróbálta magáévá tenni. A vágy felülkerekedett rajta, s most már egy erős lökéssel tette magáévá. A lány szúró fájdalmat érzett hüvelyében, a fiú viszont tovább folytatta, amit elkezdett. Egyre hevesebben szeretkeztek. A lány már teljesen átadta magát a vágyainak. Nem érzett semmi fájdalmat.

Élvezte ezt az új érintkezést. Közelebb kerültek egymáshoz. Valamiféle láthatatlan kötelék keletkezett köztük ezzel a közös élménnyel. A lány feloldódott, s hangos nyögésekbe kezdett. Hamarosan átélte élete első orgazmusát, de a fiú tovább folytatta, rövid időn belül egyszerre élték át a gyönyört. A lány elégedetten ölelte magához szintén kimerült partnerét. Hallgatták egymás egyenetlen szívverését. A lány felnőttebbnek érezte magát. Szerelmük elsöprőbb volt, mint valaha.

A jövőben egyre többet szeretkeztek, nem tudtak betelni egymással, s az új élményekkel. Minden lehetséges dolgot együtt próbáltak ki.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 971 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!