CHATCSALÁS – HA PALIÉ IS EKKORA LENNE…

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Pár nappal ezelőtt este időtöltésként felmentem az egyik ismert chatoldalra. Huszonéves nőként ez nem gyakori nálam, de havonta egyszer –kétszer, ha nincs itt Pali, a vőlegényem, megengedem magamnak. Gondoltam, hogy a Kittycica nevemre azonnal rám kattint pár fiú privátban…

Talán éppen emiatt szoktam feljönni. Általában erotikus témákat szoktak felvetni és ilyenkor nem vagyok ellenére. Irtó idióta dolgokat tudnak kérni és mondani. Legtöbbször csak nevetek rajtuk, vagy tiltom a leghülyébbeket, de a „normálisabb” fejekkel néha mélyebben is elbeszélgetek.

Ilyen volt ezúttal Henriknaggyal nick néven bejelentkező fiú, aki csak annyit akart, hogy nézzem végig SKYPE-on, ahogy élvezteti nagy szerszámát. Azt mondta nem fogok hinni a szememnek és hogy ilyet még nem láttam. Bevallom, felkeltette az érdeklődésemet, hiszen azt írta 22 centi a farka és én ekkorát még nem láttam, kíváncsi lettem.

Felvettem SKYPE-ra és elkezdtük a beszélgetést. Szinte azonnal bekapcsolta a kameráját, amit lankadt és nem igazán impozáns péniszére irányított. Meg is jegyeztem, hogy ekkora a  barátomnak is van, ami igaz is volt, mert Pali dákója sem nagyobb 12-13 centinél merev állapotban. Elvileg ennek a Henriknek majdnem 10 centivel lett volna nagyobb.

– Igen, kókadtan csak ekkora – felelte. – De ha mutatnál valamit te is, azonnal felállna rád. Mert hát lehet nem is igazi lány vagy… Sok fiú szórakozik lánynéven a chaten. Én meg buziknak nem mutogatom a farkam.

Persze ettől elzárkóztam, ki akartam kapcsolni a chatprogit, de aztán gondoltam, mégis adok neki egy esélyt. Én is bekapcsoltam a kamom és levettem a melltartómat. (Este már csak az van rajtam és bugyi) Láttam, hogy valóban egyből megmozdul a farka és nőni kezd.

Arcot persze nem mutattam, de a melleimet simán nézhette és ettől a gondolattól izgalomba jöttem én is, a mellbimbóim megkeményedtek. Észrevette és elkezdett játszani a farkával.

Dicsérte a melleim szépségét és kérte, hogy én is játsszak magammal. Már valóban jó nagy volt a farka, ilyet még nem láttam…

– Hogy tetszik, szépmellű? – kérdezte, mire én is megdicsértem, hogy valóban szép, méretes. – Mutasd a puncid is, az is olyan gyönyörű?

Megdöntöttem a kamerát és így láthatta combjaim közét, bár még bugyiban voltam. Kérlelni kezdett, hogy vegyem le, mert a látványtól élvezni szeretne. Kicsit kérettem magam, pedig már tudtam, hogy teljesen le fogok öltözni. Egy nappal azelőtt borotváltam, oda is volt a látványtól.

Közelebb jött a kamerához és premier plánban láthattam duzzadó makkját, amin egyre gyorsabban húzogatta a bőrt fel-le. Én is élveztetni kezdtem magam. Elképzeltem, hogy belém nyomja hatalmas farkát és egyre erősebben dug. Néztem, ahogy csinálja és én is mind izgatottabb lettem. Huh, ha Pali farka is ekkora lenne… Átadtam magam a látványnak és az érzéseknek és elég hamar elélveztem. Láttam, hogy Henrik is teljesen beindult és nem bírja sokáig. Olyan közel állt a kamerájához, hogy az ondóból egy adag ráfröccsent, mikor elélvezett.

Általában törölni szoktam a hozzá hasonló chatpartnereimet, de őt valamiért megtartottam. Ki tudja, talán még személyesen is találkozhatunk valamikor…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 613 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.