CSERESZNYÉSKERT – FILMBE ILLŐ JELENET…

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Szervusztok, én egy nyári kalandomat szeretném elmesélni nektek, ami egy apró kis véletlennek volt köszönhető. Nos, mindez úgy kezdődött, hogy a barátnőimmel elhatároztuk, hogy víkendezünk egyet egyikük telkén. Még soha nem voltam arrafelé, de elmagyarázták, hogy merre találom a hétvégi telket. Bepakoltam az autóba mindent, amiről azt gondoltam, hogy kellhet, és elindultam, Az volt megbeszélve, hogy majd ott találkozunk. Olyan egyformák voltak a telkek, mindegyiken víkendház, és fák, tűzrakóhelyek.

Végül is úgy éreztem, megtaláltam a barátnőm házát, lepakoltam, és elkezdtem készülődni, kipakoltam a cuccokat a kocsiból, majd, mivel remek idő volt, és senkit nem láttam a földutakon, levetkőztem, meztelenre. Olyan ritkán van az embernek ilyenre lehetősége, úgyhogy megpróbáltam kiélvezni szabadtéri meztelenségem minden örömét. A nyári nap kényeztette a bőrömet, lágy szellő hűsített, egyszóval remek érzés volt. Egyvalamiről felejtkeztem el – a telek másik vége a folyóhoz vezetett, és mikor meghallottam a hangokat, már késő volt. Három fiatal férfi sétált fel, félmeztelenül a folyó felől. Nem volt időm magamra kapni semmit – így gyorsan az autóm mögé szaladtam, és érdeklődtem, vajon én vagyok, vagy ők vannak rossz helyen.

Kiderült, hogy én tévedtem el, egy leágazással korábban kellett volna letérni. Viszont kedvesek voltak, és nem is nagyon bántam, hogy eltévedtem, mert mindhárman remek pasik voltak. Nem is foglalkoztam utána vele, hogy meztelen vagyok, sőt, élveztem, ahogy a srácok vágyakozva néznek rám. Megkínáltak borral, elfogadtam, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mindhárom srác bókolt nekem, és flörtölt velem. Ittunk, beszélgettünk, majd egyszer hirtelen az egyik srác jeges vízzel fröcskölt le. Felugrottam, vissza akartam adni neki, erre a másik kettő is felpattant, és a végén hancúrozás, birkózás lett belőle, persze könnyű dolguk volt, hárman voltak ellenem. A következő pillanatban már a földön feküdtem, a srácok lefogtak, és elcsattant egy csók. Meglepődtem magamon, hogy egyáltalán nem esett rosszul, sőt! Rámosolyogtam a srácra, akitől a csókot kaptam, majd megkérdeztem: „Remélem, a többiek is vannak ilyen bátrak!”

Több sem kellett nekik, mindhárman nekem estek, csókoltak, simogattak mindenütt. Három különböző srác, három különböző csók – és mégis, mindhárom finom volt nagyon, és már éreztem, hogy lent is egyre jobban izgalomba jövök. Nedvesedni kezdtem. A három srác szépen beosztotta a testem, Laci, a legizmosabb csókolózott velem, Géza a melleimet és a hasamat kényeztette, Miklós pedig a combjaim között játszadozott nyelvével és ujjaival. Soha nem éreztem még ilyen kéjt, igaz, soha nem voltam még három fiúval egyszerre. Megborzongtam, amikor Miklós ujjai becsusszantak a nedves puncimba, hüvelykujjával pedig a csiklóm dörzsölte.

Géza szája a mellbimbóimon játszott, szinte falta a melleimet, felváltva habzsolta. Lacinak pedig nem volt elég a csókom, mást is akart, én pedig nem ellenkeztem. Amikor a szerszámát a számhoz tette, mohó vágyakozással bekaptam, és szoptam, közben éreztem, hogy a combjaim között Miki milyen ügyesen tevékenykedik. Géza szája és kezei pedig a melleimmel játszottak olyan ügyesen, hogy ennek a hármas hatásnak köszönhetően hamar el is élveztem. De nem engedtem ki a számból Laci farkát, és szoptam, amíg kőkemény nem lett. Akkor helyet cseréltek, Géza, akinek be kellett érni eddig a melleimmel, most a számhoz került, és őt is leszoptam, Miklós a melleim kezelését vette át, Laci pedig odatérdelt a combjaim közé, és belém mélyesztette kéjrúdját. Megfogta a bokáimat, és dugott, vadul és szenvedélyesen.

A másik két srác pedig a számon osztozott meg, felváltva szoptam őket, És közben amikor egy kis levegőhöz jutottam, nagyokat nyögtem. Egyre mohóbb lettem, megmarkoltam mindkét péniszt, és megpróbáltam egyszerre a számba venni mindkettőt. Amikor sikerült, újra elélveztem, mivel közben Laci sem szüneteltette tevékenységét, sőt, a végén már keményen dugott, szinte állatiasan. Persze nem vettem volna a szívemre, ha a másik két ari srác nem kap a lüktető puncimból, ezért ők is megdugtak, majd elém álltak mindhárman, és verni kezdték a farkukat a szám előtt, én pedig térdeltem előttük.

Elképzeltem magam kívülről – három izmos srác egy szőke, vékony lány előtt – pornófilmbe illő jelenet…  Miközben ők izgatták magukat, én is lenyúltam a nunimhoz és ujjaztam magam. Ez a rész volt a legcsodálatosabb – mind a négyen egyszerre élveztünk el. Spermájuk beborította arcom, a melleimet. Az ujjamat pedig a puncim szorította össze, ahogy összerándult a gyönyörtől. Fantasztikus volt, majd elkísértek a folyóhoz, és megfürödtünk.

Utána felhívtam a barátnőimet, hogy jöjjenek ide inkább ők is, szívesen fogadják őket a fiúk. Így lett egy jó kis hétvégi szexparti a cseresznyézésből…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 163 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!