EBÉD UTÁNI EJTŐZÉS – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

A férjemmel megcsináltuk az ebédet, utána lefeküdtünk ejtőzni egy kicsit. Párom a hasamra tette a fejét és simogatta a combomat. Hogy minél jobban tehesse, jó nagy terpeszbe vágtam a lábaimat…

Hamarosan a combomról áttért a puncimra. Bugyin keresztül simogatta és pedig, hogy jelezzem, mennyire jó a fejét simiztem és aprókat sóhajtottam.

Tudta, hogy már többet akarok ezért még mindig bugyin keresztül összecsippentette a puncimat a csiklómnál és körkörösen masztiztatni kezdett. Lassan, nagyon lassan csinálta. Lassan nőtt az izgalmam. Lassú elnyújtott mély orgazmusom volt. Ekkor párom benyúlt az éjjeliszekrény fiókjába, kivett a készletből egy vibrit, oldalra húzta a bugyimat bekapcsolta a vibrátort és szépen lassan betolta a puncikámba. Olyan lassan futtatta bennem, mint amilyen lassú volt a masztiztatás. Az előbbi mély elnyújtott élvezés most sokkal intenzívebb volt, már nem sóhajtozva élveztem el, hanem nyögdécselve.

Alig lett vége a csúcspontnak, hirtelen eszeveszett gyorsasággal mozgatta bennem a vibrit és a legnagyobb fokozatba kapcsolta a rezgést és a gyöngyök forgását. Markoltam a lepedőt, kivettem a mellemet és játszottam velük. Az egyiket szorongattam, masszíroztam, a másikat bekaptam és szopogatta, harapdáltam a bimbócskámat, aztán váltottam egészen addig amíg bírtam. Ha az előbbi intenzív élvezés volt, akkor erre nincs szó. Sikítva, visítva élveztem el és mikor a kéj már teljes volt, kifordultam a párom alól, letéptem a gatyáját, beleugrottam a farkába és pattogtam az ölében. Nem tétlenkedett ő sem. Magára húzott, hogy játszhasson a mellemmel, simogatta a hátam, fenekem, aztán lelökött magáról a fejem mellé szegezte a lábaimat és vadul bevágta a lompost. Minden lökés felért egy élvezéssel és minden élvezés egyre hangosabb volt.

A vállára tette a lábaimat, a kezét rátapasztotta a puncimra és miközben dugott keményen tenyérrel dörzsölte a puncikámat. Sokadjára élveztem el nem bírtam már a dugást ezért a jól bevált zacsisimogatós módszerrel gyorsítottam az élvezését. Hagyta egy darabig, hogy játsszak a kavicskával, aztán hasra fordított összeszorította a lábaimat úgy tolta be a farkát a puncimba. Minden lökés hatalmas erővel bírt, minden lökésnél hangosan csattantunk ahogy összecsapódtunk. Most az oldalamra fordított nagyot csapott a fenekemre betolta a farkát és most is dörzsölte a csiklómat. Én alányúltam, elmartam a golyóit és játszottam velük. Párom egyre hangosabban nyögött. Kirántotta a farkát a puncimból és beborított a jutalommal. Kaptam mindenhová. Beterítette a fenekem, a hátam, de kaptam a nyakamra és az arcomra is bővel. Az arcomról letöröltem a tenyeremmel és lenyaltam. Imádom a spermája ízét és tudja ő is. Tenyerével szétkente rajtam a nedűt és a tenyerét a számhoz tette, hogy nyalogassam le. Míg tisztítottam a tenyerét, a farkát az arcomhoz dörzsölte, de mikor végeztem a nyalakodással a számba tette a farkát és az utolsó cseppeket is kiszívtam belőle, amit hálás sóhajokkal jutalmazott.

Végignézett rajtam, és ahogy meglátta a fényesre dugott puncim, nem tudott ellenállni neki. A lábaim közé fészkelte magát óvatosan a helyére pászította a kedvenc farkamat és lassan dugni kezdett megint. Rám hajolt, megcsókolt, elmarta a mellem én egyik kezemmel a zacsiját simiztem a másikkal a puncimat.

Hogy jobban egymáshoz férjünk, oldalra fordultunk mindketten lábamat a karjára vette és…

Andee

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 006 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!