EGY FELEDHETETLEN ÉJSZAKA

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Sziasztok, egy történetet szeretnék megosztani veletek. Rendőrként dolgozom, már több mint tíz éve. Egyik este egy családi veszekedéshez hívtak minket. Én és a társam természetesen azonnal ott teremtünk, és az agresszív, alkoholista férjet el is vittük kijózanodni. Jómagam egy sportos, 185 cm magas, állítólag jó megjelenésű pasi vagyok. Talán ennek köszönhetem, hogy a rémült feleség szemében érdeklődést véltem felfedezni irántam.

Elkérte a számom, megkérdezte, hogy zavarhat-e, ha valami probléma lenne. Megadtam neki a számomat, mivel nekem is nagyon szimpatikus volt a nő. Karcsú, fehér bőrű, szép fenekű és formás mellű, és nagyon szép arcú nő volt.

Nem sokkal azután, hogy letelt a szolgálatom az esti órákban, épp hazafelé indultam, amikor megcsörrent a telefonom. Nem volt ismerős a szám, úgyhogy addig fogalmam sem volt, hogy ki kereshet. Kicsit ingerültem szóltam bele, de amikor rájöttem, hogy a csinos feleség az, akkor már sokkal jobb lett a kedvem. Akkor esett le, hogy bár én megadtam a számomat neki, elfelejtettem elkérni tőle az övét.

Rövid flörtölgetésnek is beillő beszélgetés után már úton is voltam felé, ugyanis megkért, hogy legyek mellette, mert nagyon meg van ijedve, szeretne megnyugodni, egy belevaló férfi társaságában. Ez roppant jól esett a hiúságomnak. Először is beinvitált a nappaliba, leültetett, és elment főzni egy kávét. Amikor visszaért, már csak egy éppen átlátszó fehér ing volt rajta, és egy szexi fehér bugyi, valamint a kezében egy tálca, 2 csésze kávéval.

Miközben kávéztunk, először csak szótlanul bámultuk egymást, majd beszélgetni kezdtünk.

– Hogyhogy egy ilyen gyönyörű, érzéki nőnek ilyen férj jutott? Ön roppant elbűvölő és kedves!

– Ilyen szépet még soha sem mondtak nekem – válaszolta elpirulva, majd sírni kezdett. – Én olyan szerencsétlen vagyok… – zokogta, mire én odaléptem hozzá, átöleltem, és hagytam, hogy a vállamra borulva kisírja magát.

Nem bírtam ellenállni, és puszilgatni kezdem. Felnézett rám a könnyes szemeivel, és egy gyors puszit adott a számra. Egy pillanattal később már csókolóztunk is. Bár még nyeldeste a könnyeit, azért hevesen dolgoztunk egymás szájában a nyelvünkkel. Átöleltem, és a bőrkanapéra fektettem. Lassan kezdtem kigombolni az inget rajta, amit ő a kezemre font ujjaival próbált siettetni. Amint kigomboltam az inget, máris ráhajoltam formás melleire és szopni, nyalni kezdtem. Pillanatok alatt hihetetlenül kemények lettek a mellbimbói. Közben felemeltem a fenekét, simogattam, masszíroztam. Az egész teste remegett, lüktetett. Szerintem már nagyon ki lehetett éhezve, és jólesett, hogy pont velem csillapította az étvágyát.

Lassan lejjebb haladtam a hullámzó testén, a fogaimmal lehúztam róla a bugyit, és elkezdtem nyalni a punciját. Ápolt, frissen borotvált puncija volt, a nyelvemmel öröm volt ki be szaladgálni a hüvelyében, és játszani a csiklóján. A lábait a nyakamba rakta, és szinte odaszorította a számat a puncijára. Annyira szerettem volna, hogy minél előbb jó legyen neki, hogy ujjazni kezdtem keményen. Rögtön két ujjamat dugtam bele, és közben a kisujjammal a popsilukát izgattam. Nem kellett sok idő, éreztem, ahogy forró nedve rálövell az ujjaimra. Aztán megfordítottam, és hátulról kezdtem el adagolni. Felemelte fejét, punciját teljesen felajánlotta nekem – amit elfogadtam, és keményen dugni kezdtem.

Belemarkoltam vékony szálú, selymes, szőke hajába, ő pedig hangosan élvezve kérte, hogy még jobban dugjam.

Szerencsére sokáig bírom, így ő már másodszor élvezett el, míg én még teljesen harcra kész állapotban voltam. Hanyatt feküdt, és úgy is megdugtam, megfogtam a bokáit, és a feje mellé nyomtam.

– Ó, igen, kefélj meg! Teljesen a tiéd vagyok, azt teszel velem, amit csak akarsz!

Csak úgy csattogott finom, apró, törékeny fehér teste a testemen. Nem sok kellett hozzá, hogy ez a szelíd kiscicából vad, szexmániás démonná vált nő harmadszor is elélvezzen. Erősen belém markolt, körmeivel felszántva a testemet.

– Had kóstolja meg a spermád, bébi! – zihálta, közben megtörölte izzadt arcát.

– Én is épp erre gondoltam, mivel már nekem sem sok van hátra, és imádok szájba élvezni!

– Akkor te vagy az én emberem!

Azzal leültem a kanapéra, ő letérdelt elém, a combjaimra téve kezét, és előrehajolt… haja simogatta, csiklandozta a lábaimat, és a hasamat, majd megéreztem azt a földöntúli érzést, amikor egy érzéki női száj birtokába kerül a szerszámom. Először csak játszott velem, lágyan csókolta és nyalogatta a makkom, és a dorongom, aztán teljesen a szájába vette, és gyorsuló mozgással szopni kezdett. Szívta, szürcsölte, de a legjobb az volt, amikor farkammal a szájában felnézett rám, és a szemeimbe nézett. Megfogtam a haját, marokra fogtam és mozgattam magamon. Egyre erősebben, éreztetve vele, ő most az enyém, és úgy szop, olyan ütemben, ahogy én diktálom. /Egyébként tapasztalataim szerint ezt nagyon imádják a nők, beléjük van kódolva, hogy a szexben ők az alanyok…/ Mindenesetre remekül szopott, és amikor elélveztem, beleélvezve a szájába, gyorsan lehúztam a fejét a szerszámomról, így az arca is csupa sperma lett. Olyan édes volt, kipirult arccal, csillogó szemekkel, spermától ragacsos arcával.

Sokáig cirógattam utána, majd még párszor megvigasztaltam az éjszaka folyamán. De nem tudott titkot tartani, mert utána a barátnői is sorban telefonáltak rám, ha nem tudtak aludni, vagy csak unatkoztak.

De ezért nem haragudtam meg rá…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 893 times, 1 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.