ÉJSZAKÁS MŰSZAK – NEM VETTEM FEL RENDESEN A BUGYIT…

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Sziasztok, a nevem Kata. Rövid, fekete hajú, karcsú, harmincas éveiben járó nő vagyok. Egy gyárban dolgozom, ahol három műszakban dolgozunk. Egyik éjszaka történ meg velem ez a nem mindennapi eset. Egy új srác került a műszakunkba nemrég, sportos, mosolygós fiatalember, nálam kb. 5 évvel fiatalabb. És nekem kellett betanítanom. Örömmel tettem, jó társaság volt, és bevallom, vonzódni kezdtem hozzá.

Egyik éjszaka egy többórás áramszünet esett meg. Ilyenkor le kellet állítani az összes gépet, és mindenki megpróbált valami értelmes elfoglaltságot keresni a sötétben. Én kimentem dohányozni, Sanyi is ott volt, és ismét jól elbeszélgettünk. Ő kacérkodni kezdett velem, én pedig belementem a játékba. Éreztük, itt valami ma fog történni. Egy fél óra múlva odajött hozzám a sötétben, és megkért, találjam ki, mi van a tenyerében.

A raktárkulcs volt! Hevesebben kezdett dobogni a szívem. Most meg fog történni – gondoltam – és ha nem mennék bele a játékba, talán soha nem lenne rá megfelelő alkalom. Feltűnés nélkül, először ő ment be a raktárba, aztán később én. Amikor ismét kettesben voltunk, egymásnak estünk. Csókolóztunk, és egymás szájától megpróbáltunk nem elszakadni, úgy vetkőztettük egymást. Hihetetlenül fel voltam pörögve, de Sanyi tett még rá egy lapáttal. Erős kezekkel ölelt, simogatott, és közben úgy csókolta végig a testem, mint ahogy még talán senki.

Ettől nagyon beindultam, főleg, amikor felkapott, és az asztalra dobott, aztán leguggolt az asztalhoz, széthúzta a lábaim, és ott kezdett el csókolgatni.

– Ó igen, nyalj ki! – nyöszörögtem, de csak halkan, mert féltem, hogy bármelyik pillanatban lebukhatunk. De talán ettől volt annyira izgalmas… Amikor már a fellegekben éreztem magam Sanyi erőteljes nyelvmunkájától, hirtelen felállt, és a fejemhez állt, meredező szerszámával. Megsimogatta a fejem, kérdőn rám nézett. Tudtam, mit szeretne.

Elmosolyodtam, engedtem, hogy odahúzza a fejem a farkára, majd finoman nyalogatni kezdtem. Megfogtam a fenekét, és simogatni kezdtem, majd ütemesen húzni magam felé, olyan ütemben, ahogy szoptam őt.

Nagy szerszáma volt, szinte fuldokoltam, de olyan jó érzés volt szopni… rég volt már ekkora példány a számban… hát még a puncimban…. Ami lüktetett is nagyon… Sanyi nagyon profi volt – amíg szoptam, egyre keményebbre a férfiasságát, ő egyik kezével a fejemet fogta, másikkal pedig izgatni kezdte a puncimat. A csiklóm izgatása után ujjai a hüvelyembe jutottak, mennyei gyönyört okozva. Aztán felültem, Sanyi pedig elém állt, és végre belém hatolt. Annyira vártam már ezt a pillanatot! Széttártam hát a lábaimat, ő megfogta a bokáimat, és mozogni kezdett bennem ki és be. Összeharaptam az ajkaimat, igyekeztem visszafogni magam, hogy ne hallják meg a többiek, mit is művelünk mi itt a raktárban. A kemény, vastag szerszáma jóleső érzéssel töltött el – azt szerettem volna, ha örökké tart ez a pár perc… De tudtam, most csak ennyi időnk van, ki kell hozni magunkból mindent, amit csak lehet.  A nyakába raktam a lábaimat, ő pedig, mivel felszabadultak a kezei, dugás közben masszírozta a melleimet, a derekamat, a hasamat.

– Jaj de jó! Ne hagyd abba! – suttogtam, de már éreztem, majdnem szétrobbanok, ugyanis a kiadatlan élvezet ott dübörgött bennem.

– Bébi, én már mindjárt elélvezek, inkább váltsunk pózt…

– Jó, gyere belém hátulról! Már nagyon kívánom, hogy valaki keményen megdöngessen, és szétkefélje az agyam!

Sanyi úgy is tett… Leszállított az asztalról, és a földön négykézlábra álltam. Már nagyon remegtem, alig vártam, hogy belém jöjjön. Mint egy gyorsvonat, úgy rontott be egyre nedvesebb alagutamba. Teljesen felhúzott a farkára – úgy éreztem magam, mint akit karóba húztak.

Mikor erősen elkezdte csapkodni a fenekem, megpróbáltam a kéjtől belekapaszkodni mindenbe – de nem volt semmi, csak a padló. Így hát azt karmolásztam egyre erősebben.

– Isteni vagy, Sanyi! De ne a puncimba élvezz…
– Hová szeretnéd, édes?

– Hát a számba! Nagyon szomjazom már a nedvedet!
– Akkor legyen úgy, én is imádom! De le is nyeled?
– Le bizony! Nincs is annál finomabb nedű egy szomjas női szájnak… Főleg, ha így ki van éhezve, mint én…

Sanyi izzadt, hullámzó testem elé térdelt, én még mindig négykézláb álltam. Mohón a számba vettem a kemény szerszámát, és szopni kezdtem, hevesen, szerettem volna minél előbb a számban érezni spermája ízét.

Két kézzel markolta meg a fejem, és szinte teljesen ráhúzta a fejemet isteni farkára. Aztán mozgatni kezdte ő is a derekát, és dugni kezdte a számat…

Végül egy óriási lövéssel elélvezett, csordultig teleélvezte a számat. Én megpróbáltam mindet lenyelni, de sajnos kicsorgott pár csepp… Gyorsan magunkra kapkodtuk a ruhákat, és visszamentünk a többiek közé a sötétbe. Illetve, csak mentünk volna – amikor az üzembe léptünk, már égtek a villanyok, és működtek a gépek.

– Hát ti meg hol a fenében voltatok?

– Csak ittunk egy kis feketét, és elszívtunk egy pár szál cigit – észre sem vettük, hogy eltelt az idő…

– Oké – válaszolták a munkások. – Csak Kata, legközelebb a bugyidat ne csak az egyik lábadra húzd – vigyorogtak.

Akkor néztem le a lábaimra, és észrevettem, hogy nem vettem fel rendesen a bugyit… Ott volt a bokámon….

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 303 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!