ELAKADTUNK, DE LEGALÁBB KIDERÜLT, HOGY TETSZEM NEKI

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Esik az eső, az autó kerekei hiábavalóan kaparnak a sárban. Egy gödörbe kerültünk. Mindketten kiszállunk, én is, és a doki is. Ő állatorvos, egy gazdag állattenyésztő hívott ki minket, sürgősen, mert beteg egy lova. Már évek óta mellette dolgozom asszisztensként, nagyon remek ember, és jóképű. Én is kiszállok, és egy nagyot esek. Elcsúszok a sárban.

Csupa sár lett a fehér pólóm és a nadrágom. A doki rám néz, elneveti magát. Esteledik. Felhívja az az állattenyésztőt, aki elmeséli, már késő – elpusztult szegény pára. Nem merek beülni a kocsiba, csurom sár vagyok, Az idő meleg, bár már lassan teljesen besötétedik. A doki mondja, vegyem le a ruhámat, majd elfordul. A csomagtartóban van tiszta köpeny. Elkezdtem átöltözni – pár éve a főiskola házi szépségversenyén harmadik lettem. Vörös hajam copfba volt fonva, kerek melleimet egy szexi csipke melltartó takarta – de most ez is teljesen átázott, és bekoszolódott. Úgyhogy ezt is le kellett vennem. Észrevettem, hogy főnököm rejtett pillantásokkal figyeli a testem. Nocsak, talán csak nem tetszem neki? Elmosolyodtam, és odaléptem hozzá, úgy, hogy csak a bugyim volt rajtam.

– Tetszik a testem, doki? – léptem oda hozzá, és ujjam hegyét végighúztam a mellkasán. Ő felszisszent, majd egy hirtelen mozdulattal átkarolta karcsú derekamat. Mélyen a szemeimbe nézett. – Andrea, már régóta szerelmes vagyok beléd. Nem tudom, mennyi esélyem lehet nálad, de… de most nagyon kívánlak.

Bátorítóan ránéztem, majd viszonoztam ölelését, és keskeny, férfias ajkaihoz közelítettem ajkaimmal, majd ráleheltem egy érzéki csókot. Aztán teljesen elvesztettük a kontrollt, és mohón csókolózni kezdtünk, kóstolgattuk egymás száját, nyelvét, majd mindketten elcsúsztunk, és végigfeküdtünk a sárban. Nem keltünk fel – a meleg, lágy dagonya most átváltozott egy vad szexuális együttlét színhelyévé – Péter végigmasszírozta testemet, miközben csupa sár lettem még jobban, szinte már iszapbirkózás alakult ki. Mondanom sem kell, ő győzött, és két vállra fektetett. Nem törődve semmivel, letépte rólam a bugyimat, és a még tiszta, sármentes puncimat kezdte kényeztetni. Lehajolt, a fenekem alá nyúlt, és megemelte a csípőmet. A csiklómmal játszadozott, majd a szeméremajkaimat fogta ajkai közé, aztán a hüvelyembe nyaldosott. Fejét a combjaim közé húztam teljesen, minden pillanatát átélve a hihetetlen nyelvérzéke által nyújtott kéjes gyönyöröknek. Aztán hirtelen megremegett a testem, hullámokban tört rám a kéj – lehunytam a szemem, és csak élveztem, élveztem – megszűnt körülöttem a világ. Ezt viszonoznom kell, éreztem, tudtam, és annyira megkívántam az orális szexet, mint még soha. Lesegítettem róla a nadrágját, majd beültettem az ülésre, úgy, hogy könnyen odaférjek szerszámához. Először az ágyéka környékét csókolgattam végig, fokozatosan közeledve szerszámához. Láttam, hogy élvezi az izgatást, egyre jobban merevedett a szerszáma. Még végül eljutottam a várva várt célig. Lágy, puha ajkaim közé vettem a makkját, és finom nyelvmozdulatokkal kezdtem játszani vele. Majd kiengedtem a hajam, mert tudtam, hogy sok pasi szereti, ha a nő haja csikizi a hasát, a combjait. Ő is szerette… Egyre hevesebben mozogtam a számmal péniszén. Végül ő is megtört, összerándult a teste, és a számat elöntötte finom, sós férfinedve.

Amit tudtam, lenyeltem, aztán folytattam az orális szexet, ismét harcra kész állapotba hozva férfiasságát. Hanyatt döntötte az üléseket, és végigfeküdt az ülésen. Rám nézett, nem szólva egy szót sem. Kitaláltam, mit szeretne, gyorsan bepattantam az autóba, és lovagló ülésben elhelyezkedtem rajta. Még nem ültem bele a szerszámába, kezeimmel izgattam a hasam előtt meredező dákót. Majd megemeltem magam, és megfogva a szerszámát, szépen beleirányítottam nedves hüvelyembe. Majd ráhasaltam Péterre, csókolóztunk, és közben finoman mozogni kezdtem, először csak szépen, lassan, majd egyre gyorsulva. Éreztem, ahogy átölel, majd megfogja a derekam, és irányítani kezdi mozgásomat. Imádom a határozott férfiakat, és Péter ilyen volt. Teljesen uralkodott rajtam. Én pedig élveztem ezt, mert tudtam, hogy azért teszi, hogy mindkettőnknek jó legyen. Belekapaszkodtam az autó ülésébe, és egyre hevesebben lovagoltam. Éreztem, ahogy az autó is ütemesen mozog alattunk, ez egyre jobban felizgatott, majd egy kéjes sikoly kíséretében elélveztem, és ráborultam Péter izmos mellkasára. Viszont éreztem, hogy bennem lévő szerszáma még feszül bennem. Nos, óvatosan leszálltam róla, és ismét kezelésbe vettem cuki szerszámát. Húzogattam a bőrt, az ajkam közel tartottam a makkjához, de nem értem hozzá szájjal – vertem neki, és ő nagyon élvezte a bizarr kézimunkát… Belemarkolt a hajamba, de ő sem erőszakoskodott, nem húzta rá a fejemet a szerszámára. Egyre gyorsabban vertem neki, és kinyitott számat ott tartottam makkja előtt, várva a szökőkútra… Nem kellett soká várnom, rángatózni kezdett kezeim között, majd spermája számba és az arcomra csapódott.

Utána még sokáig kényeztettük egymást, majd felöltöztünk, és hazavitt. Aztán pár hónappal később megkérte a kezem, én pedig igent mondtam álmaim férfijának. És áldom az eget, hogy akkor elakadtunk.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 972 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!