EROTITKOK – ELFOGLALT ÜZLETASSZONY – A CHAT-EN KEZDŐDÖTT – KICSI A VILÁG – SHARON STONE ÉS HARRISON FORD

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Sziasztok, kedves olvasók, kedves szerkesztőség. Kitti vagyok, harminc éves üzletasszony – egy vállalkozást vezetek, és sajnos, bár anyagilag mindenem megvan, de sajnos, szabadidőm elég kevés van. Így jobbára otthon szoktam szörfözni az interneten. egyik este egy távol lakó barátnőm felhívott, hogy szeretné kiönteni nekem a lelkét, de telefonon sokba kerülne, inkább menjek fel chatre.

Végül is, miért is ne, és választottam magamnak egy visszafogott, szolid nicknevet, ami azonban mégis számos szexmániás pasi figyelmét felkeltette. De az egyik férfi kifejezetten intelligensen közelítette meg a témát, így nem volt szívem elzavarni, bár a nevéből ítélve ő is eléggé szexcentrikusan gondolkodott. Mondtam neki, hogy felőlem, írhat, amit akar, de a barátnőmmel beszélgetek. Elég kitartó volt a férfi, ugyanis megvárta, míg a barátnőn is lelép a chatről és elmegy aludni. Ez pedig már jóval éjfél után történt. Ekkor már fáradt voltam, és meglepődve saját magamon, észrevettem, hogy jólesnek a bókjai, a kedveskedése, még ha mindezt csak írott szavakkal követte is el… A legizgatóbb az volt az egészben, hogy tudtam, hogy mi a célja – valamiképp megszereznie magának engem. A végén már én is belementem a játékba, és kiélveztük minden titkos fantáziánkat.

 

 

CSAPJ LE A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGRA A LAPTAPIRON! ÉS AZONNAL OLVASHATOD A LEGFRISSEBB EROTITKOK SZTORIKAT.

2500 oldal Pistike viccújság, archívum 2015-ig.

1000 Felnőtt mese, 3000 oldal Erotitkok…

A BELÉPÉSI KÓD MEGTALÁLHATÓ AZ ÚJSÁG 23. OLDALÁN!

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN!

https://laptapir.hu/magazin/pistike

 

 

Bevallom, a végén már magamhoz nyúltam, és segítettem magamon, és ténylegesen elélveztem. Majd a héten még többször is beszélgettem vele chaten, és mindig a szexre terelődött a szó, elkezdtem fantáziálni arról, hogy élőben is találkozhatnánk – aki ilyen jól meséli el a dolgokat, a valóságban is nagyon jó lehet!

Csak annyit tudtunk egymásról, hogy mindketten budapestiek vagyunk, és amikor megkérdeztem, hol is lakik pontosan, megdöbbentő választ adott – a lakás, amit megadott, két emelettel alattam van… Beírtam, hogy „pill” és már rohantam is lefelé a lépcsőn, egy szál hálóingben, majd csengettem a lakása ajtaján. Egy szimpatikus, fekete hajú férfi nyitott ajtót, amolyan Harrison Ford típus. Rögtön tudta, hogy mi a helyzet.

– Nos, akkor folytassuk élőben – mondtam, kicsit azért félénken.

Beinvitált az előszobába, és folytattuk élőben ott, ahol a chaten abbahagytuk. Átölelt, simogatta a testem, a nyelvével pedig a nyelvem kergette. Remekül csókolt, szó mi szó, forró testemmel szorosan hozzábújtam, és közben egyre haladtunk befelé, a hálószoba felé. Ott végül élőben is bizonyíthatta, hogy mire képes, és be kell vallanom, jelesre vizsgázott. Miután lesegítette rólam a lenge kis hálóruhámat, végigfektetett gyengéden az ágyon, és egész testemet elborította csókjaival. Mindenem bizsergett, libabőrös voltam, annyira élveztem minden érintését. Lassan a combjaim közé is elért, és csodálatosan használva száját és nyelvét, nyaldosott, amíg el nem élveztem. Közben simogatta a popsimat, a formás, feszes fenekemet, amit meg is dicsért – ez jólesett, hiszen sokat adok a külsőmre. Szeretek mindig ápolt és elegáns lenni, és persze, szeretem, ha meztelenül sem kell szégyenkeznem.

Leginkább Sharon Stone-hoz szoktak hasonlítani a férfi ismerőseim, persze a harminc év körüli Sharon-hoz. Miután fényesre nyalta a lüktető kéjbarlangomat, fölém húzta magát, és széttárt combjaim között helyezkedett el, de még nem hatolt belém. A végsőkig fokozta a vágyamat ezzel. Szinte már könyörgő tekintettel kértem, ne habozzon, tegyen a magáévá, mert már nagyon kívánom!

 

 

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

 

Végül persze megtette, én pedig felsikoltottam, amikor a méretes szerszám belém hatolt. Megfogta a bokáimat, és a nyakába vette őket, úgy döngölt tovább. Én azt sem tudtam, hová legyek a gyönyörtől, annyira jó volt vele a szex. Ráadásul apróbb trükkökkel tette még élvezetesebbé a szexet, pl. éreztette, hogy kis is most a főnök, én pedig nagyon élveztem az alárendelt szerepet. Aztán pózt váltottunk, és hátulról is magáévá tett, majd egy remek 69-es pózzal fejeztük be az első együttlétünket, ahol ismét elélveztem, vele egy időben, és szinte az utolsó csepp spermáját is kiszopogattam belőle. Észveszejtően jó éjszaka volt, amit aztán egyre többször ismételtünk meg.

És amikor valaki azt mondja, hogy „kicsi a világ”, mélyen egyet tudok érteni vele – és milyen szerencse, hogy kicsi!

 

 

TOVÁBBI CIKKEINK:

 

 

EROTITKOK – SOHA NEM VAGY EGYEDÜL

https://pistike.hu/pistike/erotitkok-soha-nem-vagy-egyedul/

 

EROTITKOK – HA NINCS BARÁTNŐD

https://pistike.hu/pistike/erotitkok-ha-nincs-baratnod/

 

EROTITKOK – IZGALOMBA HOZ

https://pistike.hu/pistike/erotitkok-izgalomba-hoz/

 

EROTITKOK – TISZAPARTI NYARALÓ

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-tiszaparti-nyaralo/

 

EROTITKOK – ALIG VÁROM MÁR AZ ELSŐ MEGBÍZÁST

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-alig-varom-mar-az-elso-megbizast/

 

EROTITKOK – TINÉDZSER PARTY

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-tinedzser-party/

 

EROTITKOK – GÁBOR ÉS GABRIELLA

https://pistike.hu/erotitkok/gabor-es-gabriella/

 

EROTITKOK – EGY HOSTESS SRÁC MASZÍROZOTT… – ANDEE

https://pistike.hu/erotitkok/egy-hostess-srac-masszirozott-andee/

 

EROTITKOK – ÍRÓI VÁLSÁG – KÖSZÖNÖM NEKTEK CSAJOK!

https://pistike.hu/erotitkok/iroi-valsag-koszonom-nektek-csajok/

 

 

 

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 5 124 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.