EROTITKOK – A VÍZVEZETÉKSZERELŐ

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Üdvözlöm a kedves olvasót. Helgának hívnak, negyvenöt éves vagyok és titkárnőként dolgozom a Panasonic magyarországi kirendeltségénél Budapesten. De legfőképpen anyuka vagyok, egy szem lányunk – Évike – anyukája, akit férjemmel, Lalival nevelünk immár tizenkilenc éve, ő a mi büszkeségünk. Egyetemre jár, történész lesz a mi kis drágánk.

 

Az első egy-két évben ne pasizzon

 

Szerencsére mindketten jól keresünk, és az egyetem sincs messze, így nyugisan telnek egyetlenünk napjai. Megkértük, hogy az első egy-két évben ne pasizzon annyit, lesz még rá ideje bőven, szentelje minden figyelmét a tanulásnak, és hát értelmes, okos lány, megfogadta tanácsunkat.

– Egyre feszültebb az Évike… – szóltam egy este férjecskémhez, aki szokás szerint a tévén nézte elalvás előtt a különféle autós híreket, műsorokat. Imádta a Hondát és az Audit, nekünk is általában e kettő közül volt valamelyik. Elég hamar elunta, így kétévente cserélgettük a paripákat. Nem szerette bütykölgetni, még olajat sem szívesen cserélt benne, ha már itt-ott fura hangokat hallott a motorban, már túl is adtunk az aktuális járgányon és jöhetett az újabb, nyugisabb, megbízhatóbb…

Alapvetően semmit nem szeretett bütykölgetni az én Lajosom, így mindig szerelőt hívtunk a legkisebb problémához is.

 

erotitkokVÁSÁROLD MEG A 40 OLDALAS  EROTITKOK MAGAZINT A PISTIKE WEBSHOP-BAN!

Lebilincselő történetek melyek bárhol kezdődhetnek, és általában az ágyban végződnek. Lopott pillanatok, lopott csókok és ölelések…

Családban marad, tuti jól szórakozol!

Újságárusoknál nem kapható, de online IGEN! Vedd meg most!

https://pistikeshop.hu/erotitkok 

 

Feszült? Hát mitől feszült?

 

– Feszült? Hát mitől feszült? – kérdezte a férjem oda sem fordulva, le sem véve tekintetét a képernyőről.

– Hát, a magány nem tesz jót az ember lányának… Főleg ha ilyen fiatal… – világosítottam fel Lalit, aki most végre rám nézett.

– Főleg? – kérdezett vissza, megragadva mondandóm lényegét. – Talán nem vagy elégedett velem?

– Hát… régen jobban odavoltál értem… Nem csak hétvégenként… – sóhajtottam szomorúan és vállára hajtottam a fejem. Feszengett.

– Tudod, hogy mennyi a stressz. – magyarázta ezredszer. – Hétvégén sokkal könnyebb…

– Igen… tudom… – megpusziltam, elfogadtam kifogásait és pár perc múlva már aludtunk mind a ketten.

 

Eldugult a lefolyó…

 

– Anyuuu… – hallottam másnap délelőtt Évike kétségbeesett hangját a telefonomban. Aznap nem volt órája, otthon olvasgatott. – Eldugult a lefolyó…

– Mondanám, hogy szólj apádnak, de felesleges volna. Legjobb, ha azonnal felhívod a szerelőt… Nemsokára megyek én is.

– Okés, anya, már hívom is! – mondta még a lányom, aztán letette a telefont. Kicsit rozogán telt a hátralévő két óra, így mielőtt haza indultam, nyugtató gyanánt beszaladtam a McDonalds-ba két adag csirkemell csíkért és két pohár koffeinmentes Lattéért. Szerencsére nem maradnak rajtam a kilók, ha csak néha fogyasztok ilyen gyors kajákat. Lányom még szerencsésebb, száznyolcvan centi magas és hetven kiló. Eszméletlenül csinos. Nekem a hátsómra és melleimre gyűlnek inkább a párnák, amit a férfiak gyakran hálálnak meg rajtam maradó pillantásaikkal. Én meg örülök, és nem neheztelek az ilyesmi miatt. Munkahelyemen is gyakran megdicsérnek, és attól jobban megy a munka.

– Meg is jöttem, kislányom! – kiabáltam az ajtóból és ahogy két lépés után a konyhába értem, leesett az állam.

 

Maradj a makkon és nyald körbe

 

A mosogató alatt hanyatt feküdt a szerelő, nadrágja letolva, Évike ráhajolva szopta kemény, dagadt faszát, a férfi a fejét fogva mozgatta lányom szép buksiját és nyögve utasítgatta:

– Azaz, kicsim, most lassan, szép lassan felfelé, szívd… igen… igen… ajj, de jóóó!

Meg sem hallották, hogy hazajöttem én pedig csak álltam ott letaglózva, nagyokat nyelve, mert mi tagadás, igencsak izgató volt a látvány, ami elém tárult pár pillanattal korábban. A hangok még élvezetesebbé tették a jelenetet.

Éva ott cuppogott a méretes falloszon, a félre tett Black & Decker fúró mellett, a férfi pedig nyögve folytatta tanítását.

– Annyira ügyes vagy!… Igen, most maradj a makkon és a feje alatt nyald körbe többször, most szívd a hegyét, csak a hegyét és gyere le mélytorokra ismét… Aztakurvaistenit, de jól szopsz, drágám…

– Mmmm… hhmmm… – hallottam lányom évődését, majd a férfi megállította.

 

Már egy éve nem dugtam…

 

– Megbaszhatlak? Annyira izgató vagy…

– Persze, már vagy egy éve nem dugtam… – felelte a lányom és akkor vettek észre. Tekintetünk összeért ahogy felállt és le akarta tolni a szoknyáját. A férfi is meglátott, aki körülbelül lányommal egy idős fiatal kan volt. Izgatóan pulzált lányom nyálától csillogó farka, heréi borotváltan összehúzódtak az izgalomtól.

– Csókolom a kezét, Helga néni… – szólított a nevemen illedelmesen felpattanva.

– Anya… ő itt a Gézu…  – igazgatta haját zavartan Éva. – Általánosban osztálytársam volt…

– Óh, már emlékszem, igen… Franciska barátnőm fiatalabb fia… – köszörültem a torkom és kezet nyújtottam. – De szívesebben fognám meg én is a péniszét…

– Anyaaa… – döbbent le most Éva és eltátotta a száját.

 

Mellőzhetjük az előjátékot

 

– Biztos vagyok benne, hogy Gézunak nincs ellenére…

– Egyáltalán – felelte széles mosollyal a fiú, mert a topomon láthatta, hogy mellbimbóim majdnem átszúrják a szövetet izgalmamban. Le is dobtam magamról a felsőt, majd a szoknyámat és egy szál bugyiban álltunk előtte, mert közben Éva is vetkőzni kezdett.

– Itt egy soha vissza nem térő alkalomban lesz részed – szóltam és átvettem az irányítást egy időre, amíg a fiú teljesen fel nem ocsúdik meglepetéséből.

– Tessék minket szakszerűen leápolni, fiatalember… Ez a szerszámod éppen ilyen nőkhöz kompatibilis, mint amilyenek mi vagyunk.

Letoltam a bugyit is és a konyhapultra dőltem, combjaimat széttártam előtte.

– Mellőzhetjük az előjátékot, az iménti látvány eléggé felizgatott. Gyerünk és bassz meg jó keményen!

 

Fem20220801A 40 OLDALAS FELNŐTT MESÉK MAGAZINUNKAT KERESD A PISTIKE WEBSHOPBAN!

Történetek férfiaknak és nőknek, férfiakról és nőkről… Bulikról, nyaralásról, szomszédokról, munkahelyről, kórházból… Egyszóval mindenhonnan, ahol lehet szerelmeskedni, vagy nem… Lebilincselő olvasmányok!

Újságárusoknál nem kapható, de online IGEN! Vedd meg most!

https://pistikeshop.hu/felnott-mesek

 

Baszd szét anyucimat

 

– Örömmel, Helga néni… – csapott a popsimra én pedig rá szóltam: – És felejtsd el ezt a hülye nénizést amíg itt vagy! Basszál!

– Óh, Helga… Igen, megbaszom azt a gyönyörű lyukad!  – felelte kibontakozva lányom öleléséből, aki segített bevezetni a vastag pélót nedves hüvelyembe.

– Baszd szét anyucimat, aztán engem is, te bika… – biztatta Éva, mialatt én pár perc alatt többször is csúcsra jutottam eláztatva a padlót alattunk. Egy hónapja nem basztunk a Lalival, akkor is csak úgy ímmel-ámmal, a lankadt farkincája nem hozta ezt a feelinget.

– Most én jövök, már tocsog a puncikám… Kúrj szét, mint anyucit… – dőlt mellém a lányom a pultra, ahol én kifáradva, orgazmusoktól elalélva pihentem ajkaimon csorgó nyállal, enyhén kilógó nyelvvel, leragadó szempillákkal.

 

Szerintem még a héten

 

Láttam, az arcán, amint hátulról belehatol a fickó, minden centiméter érzést le lehetett olvasni izmai rándulásaiból. Ő is régen élvezhetett, így ugyanúgy hamar követett a kifulladásba…

– Gecizek!… Gecizek!… – hallottuk még, ahogy a fiú gyorsan veri a farkát hátunk mögött, majd mindkettőnk anuszához lövell pár adagot meleg spermájából…

– Készülj Gézu, mert szerintem még a héten ismét el fog dugulni a lefolyó… Lehet, hogy most a fürdőszobában… Akkor ismét a te számodat hívjuk majd… – ígértem a kiválóan ,,dolgozó” szimpatikus fiatalembernek.

 

Té – Embermesék – Erotika – Erotitkok – Életmesék – Élettörténetek – Felnőtt mesék – Forró ágyak – Hálószoba titkok –Szex – Szextörténetek – Titkos vágyak – Pistike viccújság – Szenvedély – Szex és humor

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapkép illusztráció!

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

EROTITKOK – DUNA-PARTI FOTÓZÁS

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-duna-parti-fotozas/

 

SZÖVEG NÉLKÜL

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/szoveg-nelkul-3/

 

MOST NEM ALKALMAS

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/most-nem-alkalmas/

 

MOST NEM ALKALMAS

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/most-nem-alkalmas/

 

TAPOSS A GÁZBA

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/taposs-a-gazba/

 

LASSAN VÉGE A NYÁRNAK

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/lassan-vege-a-nyarnak/

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 405 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.