EROTITKOK – NYÁRI ELHAJLÁSI ENGEDÉLY GÖRÖGORSZÁGBAN

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Zsókával tizennyolc éves koromban ismerkedtem meg, ő már akkor kész volt, rég betöltötte a harmincat, éppen egy válás után, egy tízéves kislánnyal az oldalán. Én még szinte kölyök, éppen leérettségiztem és munkába álltam. Annál a cégnél volt titkárnő, ahol én is elhelyezkedtem. Tefusként kezdtem az irodában, ami azt jelentette, hogy engem bíztak meg minden lótifuti munkával, szóval ez lett a beosztásom beceneve: „tefus”… Te fuss ide, te fuss oda…

 

Csodás vagy ma is!

 

Szerettem csinálni,  nem volt megterhelő, egész sok szabadidőm is volt közben: ha elküldtek postára, vagy direktben csomagot vittem a partnercégekhez, mindig akadt pihenésre egy-egy fél, vagy negyedóra.

Így jöttem össze a szépséggel, aki – mint mindig – bomba formában volt. Azon az első napon is, mikor el kellett vinnem vidékre. Csúcsszuper szexi lenge ruhát és frizurát viselt, alig tudtam levenni róla a tekintetemet.

 

Ero20220601VÁSÁROLD MEG A 40 OLDALAS  EROTITKOK MAGAZINT

A PISTIKE WEBSHOP-BAN!

Lebilincselő történetek melyek bárhol kezdődhetnek, és általában az ágyban végződnek.

Lopott pillanatok, lopott csókok és ölelések… Családban marad, tuti jól szórakozol!

Újságárusoknál nem kapható, de online IGEN! Vedd meg most!

https://pistikeshop.hu/erotitkok

 

– Jenőke, teljesen zavarba hozol ezzel a nézéssel – szólt kócos fürtjeit igazgatva és sminkjét ellenőrizve az autó tükrében.

Mert annyira csodás vagy ma is! – feleltem és innen már meg sem álltunk az ágyig, vagyis visszafelé úton az egyik parkolóig és attól kezdve hivatalosan is együtt jártunk, tudta ezt az egész cég.

Két év múlva, éppen a huszadik születésnapomon elvettem feleségül és éltünk, mint hal a vízben. l ment a cégnek, mindketten jó fizetést kaptunk, vásároltunk, jártunk ide-oda szórakozni, nyaralni.  Zsóka kislánya, Eliza, a nyarakat apjával töltötte vidéken, de amikor betöltötte a tizennyolcat inkább velünk akart jönni, hiszen mi legtöbbször külföldi tengerpartokat kerestünk fel szabadságunk idején.

 

Görögországi üdülés

 

Első ilyen Görögországi üdülésünknél figyeltem fel rá, hogy milyen jó kis csaj lett belőle, és hogy – bakker! – milyen kevés köztünk a korkülönbség. Ekkor Zsóka már negyvenkét éves volt, én pedig huszonhat… Mindketten nagyon jól néztek ki, de Elizában ott égett valami fiatalos tűz, és hamvassága is vonzott, hiszen tudtam, még nem volt senkivel, bár próbálkoztak nála a fiúk.

– Kész lett, igaz? – kérdezte nyaralásunk második napján feleségem és a választ várva nem vette le rólam a tekintetét. Tudtam, hogy észrevette vonzódásomat a lánya iránt és tudtam, hogy nem hazudhatok, mert úgyis lelepleződöm. – Ugyanúgy nézed, mint engem annakidején… – tette még hozzá és már nem is kellett volna válaszolnom, mégis megtettem.

– Nagyon szép. Ilyen voltál tiniként – szóltam megsimogatva a karját. – Emlékszem a fotókról, amiket mutattál ballagásodról.

Igen, szentigaz – mosolygott. – Kiköpött én, csak anno nem így hordtam a hajam. Nekem hosszú derékig érő frizurám volt, Elizának viszont jobban áll ez a majdnem kopasz séró.

– Extravagáns… – tettem hozzá és feleségem helyeselt.

– És izgató is számodra… – jelentette ki mosolyogva.

– Hát, szó, mi szó…

Most mi a faszt csináljak?

 

– Megbasznád? – szegezte nekem könyörtelenül az újabb kérdést.

– Uh… – akadt benn a szavam, mert nem akartam most sem hazudni, de féltem őszinte lenni.

– Na, mondd már!…

Hát ki nem? – kérdeztem vissza végül – Látod, mennyi udvarlója van, bejön a fiúknak.

– De neki nem kell senki, mert ő téged tart vonzónak… – emelte ajkához a szívószálat és nagyot kortyolt a koktélból. Ledöbbentem a szavain.

– Mi?… Hogy?…

 

Fem20220601A 40 OLDALAS FELNŐTT MESÉK MAGAZINUNKAT KERESD

A PISTIKE WEBSHOPBAN!

Történetek férfiaknak és nőknek, férfiakról és nőkről… Bulikról, nyaralásról, szomszédokról, munkahelyről, kórházból… Egyszóval mindenhonnan, ahol lehet szerelmeskedni, vagy nem… Lebilincselő olvasmányok!

Újságárusoknál nem kapható, de online IGEN! Vedd meg most!

https://pistikeshop.hu/felnott-mesek

 

– Beszéltünk erről már egy ideje vele… Te nem vetted észre eddig… Ő már vagy két éve beléd zúgott. Mondtam neki, hogy várjon tizennyolc éves koráig, hátha valaki más megtetszik neki, de ő csak téged akar.

Se köpni, se nyelni nem tudtam, ahogy mondani szokták, lefagyva néztem feleségem arcát.

– És te ezt nem bánod? – nyögtem ki végül.

– Figyelj… Most mi a faszt csináljak? A szerelemnek nem lehet parancsolni… Nem tilthatom meg neki, hogy odalegyen érted… Tele a naplója a neveddel, a te fotód van a telefonján háttérképnek beállítva. Aztán most, hogy te is észrevetted őt… szerinted mit tehetnék?

Hallgattam, ő pedig odahívta a nem messze tőlünk a vízen napozó Elizát.

 

Ebből nem lesz dugás…

 

– Beszéltem Jencivel, elmondtam neki – világosította fel a kis szépséget, aki egy pillanatra zavarba jött. Nem jobban nálam. Aztán átvette az irányítást. Megkérdezte:

– Akkor ma lehetne?

– Ma lesz! – felelte feleségem és valóban, titkos szavaik beteljesültek este. Mindhárman lezuhanyoztunk vacsora után és az ágyban feküdtünk dobogó szívvel, Eliza középen.

– Annyira vártam – fordult hozzám és anyja tekintetétől követve az ujjacskái leszaladtak hasamról az ágyékomhoz. Mintha engedélyt kérne, feleségemre nézett, aki mosolyogva bólintott, a lány pedig farkamhoz bújt és elkezdte szopogatni hosszan, érzékien, bő nyállal, minden nyalást a végletekig kiélvezve.

– Uuuh… – remegtem szinte kétségbeesve. – Ebből nem lesz dugás… ha így folytatja, hamarosan elélvezek.

Nem baj, ma akkor legfeljebb csak megismeritek egymás testét. A szüzességét holnap is elvesztheti… vagy aztán… van időnk. Itt vagyunk még majdnem tíz napig…

– Ii-igehn… – ájuldoztam a csajszi forró, nyálas ajkaitól. Esküszöm imádott szopni.

 

Közös szopás

 

Jobb, mint én? – kérdezte feleségem és tátott számba dugta nyelvét, amitől úgy éreztem felrobbanok. Zakatolt a szívem. Lánya a faszomat szopta, anyja meg a nyelvemet. Nem tudtam, nem is akartam válaszolni.

– Akkor kis közös szopás és eldurransz… – nevetett Zsóka és lecsúszott a golyóimhoz, mindkettőt betuszkolva szájába, majd hol egyiket, hol másikat szívta, szopta erősen.

Eliza nem unta a farkamat, pedig már olyan feszes volt, hogy éreztem, a következő nyelvérintésnél minden kiszakad belőlem.

Úgy is lett, ahogy a makkomat beszopta, fogai közé lőttem, ő pedig mohón, lihegve, vadul szívta ki az élő csőből a spermát és ami félre ment. Remegtem, rázkódtam, üvöltöttem az élvezettől, mert az anyja közben tovább nyalta és szopta tökeimet. Hörögve simogattam édes fejeiket.

– Akkor holnap te kényezteted Eliza puncikáját és holnapután mehet élesben… – ajánlotta fel feleségem, én pedig még mindig kábultan bólintottam már attól elalélva, hogy ezt a finom kis pinát magamévá tehetem és én vehetem el a szüzességét.

 

Té – Embermesék – Erotitkok – Életmesék – Élettörténetek – Felnőtt mesék –Szextörténetek – Pistike viccújság

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapkép illusztráció!

 

laptapir hird junius

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

EROTITKOK – ÉDES MOSTOHATESÓ

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-edes-mostohateso/

 

FELNŐTT MESÉK – AMIKOR ,,VÉLETLENÜL” ÚTJÁRA INDULT A GYÖNYÖR

https://pistikeshop.hu/felnott-mesek-amikor-veletlenul-utjara-indult-a-gyonyor

 

FELNŐTT MESÉK – JÓBARÁTNŐK FERIVEL

https://pistikeshop.hu/felnott-mesek-jobaratnok-ferivel

 

FELNŐTT MESÉK – MÉG NINCS VÉGE, NAGYFIÚ…

https://pistikeshop.hu/felnott-mesek-meg-nincs-vege-nagyfiu

 

EROTITKOK – HA FÁJT IS MAGAMBA ENGEDTEM

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-ha-fajt-is-magamba-engedtem/

 

EROTITKOK – KALAND A KAMIONOS PARKOLÓBAN

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-kaland-a-kamionos-parkoloban/

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 1 106 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!

1 Trackback / Pingback

  1. SZIMULÁTOR - Pistike viccújság

Comments are closed.