Dél körül járt az idő, épp mosogattam. Karcsú testemet csak egy póló és egy rövidnadrág fedte. Nem hallottam, hogy nyílt volna az ajtó. Hirtelen egy erős férfikezet éreztem magamon, azt hittem, a férjem az, így automatikusan hátradőltem, és nekifeszítettem testemet az övének. Amikor megcsókolt, már tudtam, hogy ez nem a férjem… Más volt az illata, a fogása, a teste – bár mégis hasonló, hiszen aki átölelt, nem más volt, mint a férjem öccse, Andris.
Ellökhettem volna magamtól
Meglepődtem, méghozzá több dolgon is egyszerre… Egyrészt, hogy mennyire finom illata van, mennyire férfiasan ér hozzám, de a legfurcsább az volt az egészben, hogy én is akartam… Pedig ellökhettem volna magamtól, vagy lekeverhettem volna neki egy pofont – én azonban szembefordultam Andrissal, karjaimmal körülfontam a nyakát, és megcsókoltam. Ő viszont nem lepődött meg, és határozott mozdulatokkal bejárta a testem minden zugát, egyelőre még csak ruhán keresztül. Azt mindenesetre érezhette, hogy nagyon felizgatott, tenyerében érezhette hegyes mellbimbóimat.
A kanapén folytattuk
Aztán gyorsan bementünk a nappaliba. Két oka is volt, a kanapén mégiscsak kényelmesebb, a másik, hogy a konyhába beláthattak az utcáról… Így tehát a kanapén folytattuk. Lekaptam magamról a pólót, ő pedig lecsúsztatta rólam a rövidnadrágot. Nem volt alatta bugyi. Végigfeküdtem a kanapén, széttártam a lábaimat, Andris rögtön tudta, mit szeretnék. Először csak a csiklómat izgatta, és csak a nyelvét használta, majd ahogy mindketten egyre jobban belelendültünk, úgy vadult be ő is egyre jobban. Már az ujjaival is izgatott, mozgatta bennem fürge, ügyes ujjait, és egyre hevesebben nyaldosta. Már két ujjal volt bennem, amikor elélveztem…
|
Ki- és bemozgattam a számban
Andris megkóstolta a nedvem, szépen lenyalogatta az ujjairól. Aztán elém állt, én még mindig a kanapén feküdtem, úgy néztem fel rá, és megláttam a szerszámát, ahogy ott ágaskodott az ajkaim előtt. Megfogtam, simogattam, és éreztem, hogy minden mozdulatomra egyre keményebb lesz. Nem is bírtam tovább, hogy csak nézzem és simogassam, úgy éreztem, mindenképp a számba kell vennem… Be is vettem, és mohón elkezdtem szopni Andris méretes dákóját. A nyelvemmel hosszan nyaldostam, közben ki- és bemozgattam a számban a farkát. Fenekét simogattam, masszíroztam, és szinte belehúztam őt a számba. Még mielőtt elélvezett volna, gyorsan feljebb ültem a kanapén, és hanyatt fekve hívogattam magamba.
Erősen és keményen
Ő jött is, megfogta a bokáimat, és teljesen a nyakamhoz hajtotta fel a lábaimat. Mélyen a szemeibe néztem, találkozott a tekintetünk. Mindketten tudtuk, mit akarunk – egymást. Kemény, vastag szerszámával behatolt a szűk, de egyre tágabb és nedvesebb puncimba. Majd mozgott, erősen és keményen, nem kímélve a testem. Szeretem, ha így bánnak velem, hamar a csúcsra tudok így jutni. El is élveztem hamar, bennem a méretes, kemény szerszámmal. Andris azonban még jól bírta.
Szinte felszúrt
Megfordított, könnyű, karcsú testemet hasra fordította, majd mögém kerülve hatolt belém. Szinte felszúrt, mint egy darab húst a nyársra. Belekapaszkodtam a kanapé szélébe, és teljesen átengedtem magam Andrisnak, és a kemény lökéseinek. Ő vadul, mint egy kiéhezett farkas húzott magához, és gyorsan, csattogó hangokat hallatva testével a testemen dugott…
Ez már nem szeretkezés volt
Azért én sem voltam passzív, olyan ütemben mozgattam a csípőm és a fenekem, amilyenben ő kefélt engem. Mert ez már nem szeretkezés volt, hanem valami állatias, kemény szex. Szex, amit nagyon élveztem, végül is, ekkor már egyszerre élveztünk el, mélyen belémlőtte forró spermáját, a nunim pedig követelőzően szorította magába szerszámát… Fantasztikusan jó menet volt, és nagyon élveztük mindketten.
Persze a férjemnek nem meséltem el mindezt, és még jelenleg is, ha alkalom adódik rá, megcsalom őt az öccsével.
Noémi