(FELNŐTT MESÉK) Sziasztok, a nevem Andrea, és válásom után, a férjemtől kapott pénzből egy kisváros gazdag-negyedében vettem egy szép nagy házat, rózsalugassal, nagy kerttel, medencével. Hiába, egy politikus ex-feleségének szerencsére van mit a tejbe aprítania. Nemrég váltunk el, de amúgy sem volt szerelem köztünk. Csak kirakatbaba voltam, kellett mellé egy csinos, fiatal nő, és én szerencsére ilyen voltam. Hosszú combok, barna, hullámos haj, nagy barna szemek, formás mellek és test – régebben modellkedtem is.
Rózsalugas
Épp a rózsalugast akartam rendbe hozni (kontár módra) mindenféle ismeretek nélkül, egy szál sövényvágóval. Sajnos beleakadtam, olyan sűrű volt, és hát, amennyire kalimpáltam, annál jobban belegabalyodtam. Még a ruháimat is letéptél rólam a makacs rózsák. Egy rántás, és az egyik tartóoszlop is ram dőlt, magával vonva a dróthálót. Szerencsére megpillantottam a szomszédot, aki szintén kerti munkákat végzett. Átjött segíteni, kiszabadított, de sajnos a ruhámat nem sikerült megmenteni…
Igencsak bámult
Fedetlen kebellel, és egy szál bugyiban kísért be a házba. Mire beértünk, már mindketten nevetgéltünk a dolgon, és észrevettem, hogy azért a nevetés mellett igencsak bámulta a testem. Én is az övét. Egy híres volt sportoló volt, negyvenes évei közepén járhatott, én pedig akkor múltam huszonnyolc. Idősebb volt, mint én, én pedig bukok az idősebb pasikra. Leültettem, és megkínáltam egy kávéval, beszélgettünk, majd kiderült, hogy nős, van három gyermeke.
Vad fantázia
Nos, nekem eléggé vad fantáziáim vannak, és már el is képzeltem, hogy egymásnak esünk ott, a konyhában. Végül is, hogy kicsit gyorsítsam az eseményeket, „véletlenül” leöntöttem kávéval, majd gyorsan elkezdtem törölni a mellkasáról a kávényomokat. Izmos, férfias mellkasa volt, és észrevettem, hogy ujjaim mozgása a mellkasán nem maradt hatástalan. Aztán odahajoltam, és végignyaltam a mellkasát, majd hátravetettem a fejem, és leguggoltam elé. Ismertem magam, és ismertem a férfiakat is.
EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).
|
Bevettem a számba
Tudtam, hogy nem fog leállítani. Ki akarna leállítani egy gyönyörű nőt, aki épp orálisan akarja kényeztetni a férfit? Rámosolyogtam, majd határozott mozdulatokkal kiszabadítottam a kígyót a fogságából. Mit mondjak, méretes darab volt. Kézbe vettem, és nyalogattam az egyre duzzadó makkot, majd végig, tövétől a hegyéig, aztán a golyókat is szopogattam, végül bevettem a számba a méretes farkat.
Imádok lovagolni!
Nyelvemmel megtámasztottam a dákót, és szépen mozgattam a fejem, egyre ütemesebben. András először csak engedte, hogy kényeztessem, majd megfogta a hajam, és erős, férfias mozdulatokkal szopatott. Imádom ezt az érzést, hogyha tudnak bánni a testemmel, és éreztetik, hogy nő vagyok. Ő pedig éreztette… Amikor már keményebb nem is lehetett volna a szerszáma, felállított, és az ölébe ültetett. Imádok lovagolni!
Nem is akartam abbahagyni
Ráültem a faszára, ő pedig mélyen belém csúsztatta azt. Nedves voltam, de még szűk, szóval a kis fájdalom óriási élvezetet okozott. Megfogta a karcsú derekamat, és meglovagoltatott. Én átöleltem a nyakát, csókoltam, harapdáltam a száját – csak finoman, nehogy a felesége észrevegye az árulkodó jeleket. Egyre gyorsabban lovagoltam, nagyon beleéltem magam a játékba, nem is akartam abbahagyni.
Szeretem a kutyapózt
Éreztem a belőlem jövő, egyre növekedő melegséget, a kéjes érzést, és óriásit élveztem. Remegett minden porcikám az élvezettől, alig bírtam megmozdulni, és mindennek tetejében az ő szerszáma még mindig kőkeményen feszült a puncimban! Aztán szépen megfordított, és mögém került. Hmm… szeretem a kutyapózt, úgy még a volt férjemmel is élveztem a szexet. Hát még ezzel az idősödő Adonisszal!
|
Hangosan élveztem
Izmos karjaival átölelt, kemény szerszáma mélyen bennem mozgott, erős lökésekkel döngetett, a melleim csak úgy lengtek előre-hátra – pedig elég feszesek! Hangosan élveztem, amit velem művelt, nem érdekelt, hogy bárki meghallhatja. Kemény volt, és hosszú, és vastag… Ideális szerszám! És most bennem volt, és megéreztem, ahogy András hirtelen erősen megszorítja a testem, aztán forróságot lövell belém. Elélvezett ő is. Ekkor értem el én is a csúcsra.
Máskor is megismételjük…
Összerogytam, majd percekig így maradtunk. Aztán lezuhanyoztunk, felöltöztünk, és átkísértem haza. A feleségének is megköszöntem, hogy a férje ilyen rendes volt, és segített nekem. A felesége sejtelmesen mosolygott… Szerintem tudta, mi történt. De ha így állt hozzá, akkor semmi baj. Legfeljebb máskor is megismételjük…
Andrea
EZ IS ÉRDEKELHETI:
FELNŐTT MESÉK! – ÚJ KIADVÁNY CSAK A LAPTAPIR.HU-N!
https://pistike.hu/pistike/felnott-mesek-uj-kiadvany-csak-a-laptapir-hu-n/
FELNŐTT MESÉK – MAJD JÓL KIVEREM A FEJÉBŐL!
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-majd-jol-kiverem-a-fejebol/
FELNŐTT MESÉK – SZERELEM A MEDENCÉBEN
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-szerelem-a-medenceben/
FELNŐTT MESÉK – ORGAZMUS EGY IDEGENNEL – A SZERELEMVONAT EZÜSTVASÁRNAP SEM ÁLL MEG
FELNŐTT MESÉK – ÁTSZEXSZELTÜK AZ ÉV UTOLSÓ ÉJSZAKÁJÁT 2.
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-atszexszeltuk-az-ev-utolso-ejszakajat-2/
FELNŐTT MESÉK – SZERELEM A MEDENCÉBEN
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-szerelem-a-medenceben/