FELNŐTT MESÉK – MENNYORSZÁG A HEGYEK KÖZÖTT

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(FELNŐTT MESÉK) Sziasztok, Hajni vagyok. A férjemmel nemrég új lakást vásároltunk, és egyik ismerősünknél egy gyönyörű faragott szobabútort láttunk… Elhatároztam, hogy én is akarok egy olyat. Az ismerősünk felesége nagyon ajánlotta nekem az asztalosmestert, aki ezt készítette.

Ő volt az az asztalosmester

 

Sajnos a férjem nem tudott eljönni velem, így egyedül vágtam neki az útnak a hegyek közé. Egy kis hangulatos falu szélén találtam meg a műhelyet. Rögtön megakadt a szemem az udvaron egy sportos fiatalemberen, aki egy nagy lécet cipelt kifelé, és rakta az autóra. Rövid, szőke hajú, kisportolt testű srác volt, aki mint kiderült, nem is olyan fiatal, hiszen ő volt az az asztalosmester, akit ajánlottak nekem. Elmondtam, miért keresem, ő pedig készségesen beinvitált a műhelyébe. Végignézegettem a mintadarabokat, simogattam a kemény, fényes fadarabokat, talán kissé erotikusabban is, mint kellett volna... Erre felfigyelt István is, az asztalosmester, mert kaján és kihívó vigyorral megkérdezte, hogy engem is felizgat-e a megmunkált fa látványa. Ahogy ránéztem, elgyengültek a lábaim. Sármos mosoly, izmos test, vakító kék szemek, elbűvölő, férfias mosoly…. „- Nem, engem Te izgatsz fel…” – válaszoltam meggondolatlanul.

 

LAPTAPIR.HU ELŐFIZETÉS 67% KEDVEZMÉNNYEL!

laptapir karacsonyi akcioCSAPJ LE A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGRA A LAPTAPIRON!

ÉS AZONNAL OLVASHATOD A LEGFRISSEBB FELNŐTT MESÉK ÚJSÁGUNKAT IS!

2500 oldal Pistike viccújság, archívum 2015-ig.

1000 Felnőtt mese, 3000 oldal FELNŐTT MESÉK…

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN!

https://laptapir.hu/                         https://laptapir.hu/magazinok/pistike                               https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek

SZÓRAKOZÁS AZ EGÉSZ CSALÁDNAK!

 

A csókolózás gyönyöre

 

Ezután minden úgy történt, mint egy szenvedélyes romantikus filmben, aztán úgy folytatódott, mint egy pornófilmben…. Odalépett hozzám, átölelt, és hevesen csókolózni kezdtünk. Lenge ruha takarta a testem, szoknyám alá nyúlt, miközben csókolóztunk,és az ujjaival játszadozni kezdett a popsim két domborulata között. Felizgat mindig, ha ezt csinálják velem. Átkaroltam, és átadtam magam a csókolózás gyönyörének. Közben az én kezeim is elkalandoztak a testén, izmos, izzadt hátáról formás fenekére tapadtak ujjaim, majd lassan kicsatoltam az övét – a nyelve közben a nyelvemmel birkózott. Szűk farmernadrágjából előbányásztam kemény, vastag szerszámát. Szép példány volt. Elszakítottam szám a szájától, és elkezdtem lefelé haladva végigcsókolni a testét. A mellbimbóinál elidőztem, mivel tudtam, hogy a férfiak legtöbbje nagyon élvezi, ha egy női száj játszik a mellbimbóival. Megfogta a vállaimat, és határozott kézzel jelezte, hogy ideje még lentebb haladnom. Engedelmesen – igazából inkább izgulva, és mohón – indultam lejjebb, nagyon várva már, hogy megízlelhessem a férfiasan vastag, eres szerszámot. Pillanatokkal később már ott térdeltem előtte, és nyelvemmel végigsiklottam farkán, a makkjától egészen a golyóiig.

 

ÚJSÁGKISZÁLLÍTÁS AZ OTTHONODBA! FIZESD ELŐ A PISTIKE VICCÚJSÁGOT!

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

Egyre gyorsult a fejem

 

Éreztem, ahogy megfeszül a teste. Forró, vágytól égő ajkaim közé fogadtam a kemény rudat, nyálammal sikamlóssá tettem, és szoptam… Nagyra tátottam a szám, és teljesen bevettem a dákóját, ameddig csak tudtam, majd szépen, lassan, hosszan engedtem ki az ajkaim közül – a makkját a számban tartva, majd végül azt is kiengedtem, nagy cuppanással. István a hosszú, göndör vörös hajamba markolt, ezzel jelezte, ki az úr. Egyre gyorsult a fejem mozgása, füleimben pedig visszhangzott kéjes nyögése, lihegése. Addig szoptam, míg el nem élvezett…

 

Élveztem a vad szexet

 

Kicsit pihegtünk, majd új életet leheltem lankadó szerszámába. Amikor már elég kemény lett, felállított. Egy félkész asztalra ültetett fel, szerencsére már le volt simára csiszolva az asztallap… Elém állt, és belém mélyesztette hatalmas farkát. Átöleltem, combjaimmal körülfontam a derekát, és hullámozni kezdtem a testemmel, közben hevesen csókolóztunk. Egy pillanatra sem gondoltam a férjemre, nem volt bűntudatom, egyszerűen élveztem a vad szexet – ami egy férfi és egy nő között van, akik pedig alig ismerik egymást. És mégis, egy hullámhosszon mozogtunk, egymás minden rezdülését éreztük. Pontosan úgy mozgott, ahogy én szeretem, úgy csókolt, hogy teljesen elbódultam tőle. Egyre kevésbé kontrolláltam a mozgásomat, végül egy óriási orgazmusban törtem ki. István lassított, megvárta, míg lecsillapodok, majd ráhasaltatott az asztalra, és hátulról is magáévá tett. Kapaszkodtam az asztal szélébe, és éreztem, ahogy a dorong szinte szétfeszíti a puncimat, miközben ütemesen mozog bennem. Egyre kevésbé voltam ura önmagamnak, sikoltoztam, de természetesen nem a fájdalomtól, hanem az ősi, vad, kéjes szenvedélytől… Ekkor már egyszerre élveztünk el, István teleélvezte a hüvelyemet, amely mohón szorította magába a szerszámát. Persze utána megbeszéltük a rendelést is, pár hét múlva le is szállították a garnitúrát.

 

CSAPJ LE A FELNŐTT MESÉK KIADVÁNYUNKRA IS A LAPTAPIRON!

Történetek férfiaknak és nőknek, férfiakról és nőkről… Bulikról, nyaralásról, szomszédokról, munkahelyről, kórházból… Egyszóval mindenhonnan, ahol lehet szerelmeskedni, vagy nem… Amit aztán mások IS látnak, vagy nem… Ketten, hárman, négyen, sokan… És minden olyan élményről, amiről eddig csak fantáziálni mertél, vagy még azt sem…

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN! MAGAZINOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).

https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek

13 IZGALMAS SZEXSZTORI 40 OLDALON!

 

Végig azt a mintázatot láttam

 

Az asztal mintája annyira ismerős volt… Nem csoda, hisz amikor ráhasaltatott az asztalra, végig azt a mintázatot láttam magam előtt. De persze senki másnak nem mondtam el, hogy milyen emléket jelent nekem az az asztal… (Hajni)

Zé – Erotitkok – Élettörténetek – Felnőtt mesék – Love story – Szextörténetek – Pistike viccújság

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapfotó illusztráció!

 

Van egy érdekes történeted? Oszd meg velünk! Írd meg a pistike@pistike.hu címre!

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

MÉG TÖBB FELNŐTT MESE:

 

 

FELNŐTT MESÉK – KI MONDTA, HOGY A KÖVÉREKRE NEM GERJEDNEK A CSINOS LÁNYOK?

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-ki-mondta-hogy-a-koverekre-nem-gerjednek-a-csinos-lanyok/

 

FELNŐTT MESÉK – MIÉRT NE LEHETNÉK KÉT FIÚVAL EGYSZERRE?

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-miert-ne-lehetnek-ket-fiuval-egyszerre/

 

FELNŐTT MESÉK – LYUKRA MENT A GOLFOKTATÓ

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-lyukra-ment-a-golfoktato/

 

FELNŐTT MESÉK – ERIKNEK VERIK, FÉL MÉTERRE VALITÓL

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-eriknek-verik-fel-meterre-valitol/

 

FELNŐTT MESÉK – BALESET A SÍPÁLYÁN, CSÚCS AZ ÁGYBAN – FREE

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-baleset-a-sipalyan-csucs-az-agyban-free/

 

FELNŐTT MESÉK – CALL GIRL-T RENDELTÜNK, ANYÁM ÉRKEZETT

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-call-girl-t-rendeltunk-anyam-erkezett/

 

FELNŐTT MESÉK – FŐISKOLÁS LÁNYOK HÁLÓJÁBAN

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-foiskolas-lanyok-halojaban/

 

FELNŐTT MESÉK – 10. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ HÁRMASBAN

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-10-hazassagi-evfordulo-harmasban/

 

FELNŐTT MESÉK – TAMARA, A BEVÁLLALÓS NAGYNÉNI 1.

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-tamara-a-bevallalos-nagyneni-1/

 

FELNŐTT MESÉK – TAMARA, A BEVÁLLALÓS NAGYNÉNI 2.

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-tamara-a-bevallalos-nagyneni-2/

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 620 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.