FELNŐTT MESÉK – MINDENKI ÁLMA, GINA VÁGOTT ÁGYBA

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(FELNŐTT MESÉK) Ez az eset életem egyik legnagyobb élménye volt, és tudom, sokan vágynak hasonlóra. Én is így voltam ezzel, és örülök, hogy egy lehetek azon kevesek között, akikkel valóban megtörtént. Gimi után – sok osztálytársammal – egyetemre mentem tovább, viszont a matek valahogy nem hozott olyan eredményeket, mint vártam. Sőt, mi több, mint amit a szüleim vártak… Sőtsőt, amit anyám várt, mert hát eltökélt vágya volt, hogy én is matektanár leszek, mint annyian a családban. Nagyanyám, nagyapám, anyám, és apám is majdnem, de ő fizikus… Szóval ki volt jelölve a pályám, nem is nagyon ágáltam ellene, de valahogy néhány számítás nem úgy ment, vagy nem olyan gyorsan, mint az illett volna.

 

Gina eljön hozzád

 

– Na, jól van, Bélucim, mi most apáddal elutazunk két hétre, de hogy addig se maradj ki a feladatokból, Gina eljön hozzád minden második nap és segít, ha valami gond van.

 

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

Gina anyám barátnője volt és mellesleg szintén matektanár, gimiben ő volt az osztályfőnökünk és matematika tanárunk egyben. És minden fiú bele volt zúgva, mert bár már betöltötte a negyvenet, volt férje, két tizenéves gyermeke, eszméletlen jó MILF volt, és ezt tudta is magáról. Sulin kívül rettentő izgatón öltözködött.

 

Üdvözletem tanárnő

 

Tehát megdobbant a szívem, ahogy anyám szavait hallottam, mert hát kettesben tanulni egy ilyen nővel, minden fiú álma lenne…

Elég szürreális volt már az is, mikor két nap múlva becsengetett és az a csodás testű nő állt az ajtóban, akinek a fotóját annyit nézegettem idehaza, ha időm adódott.

– Üdvözletem, tanárnő – nyeltem nagyot miniszoknyás combjait bámulva és óriási kerek mellein elkalandozva.

 

Nem megy a matematika

 

– Bemehetek? – kérdezte mosolyogva igazgatva a szemüvegét, mert én  csak álltam ott lefagyva. Elvörösödve bólogattam:

– Persze-persze, csak elbambultam – heherésztem kitárva az ajtót.

– Azt látom, hogy elkalandozik a figyelmed – jegyezte meg elhaladva mellettem és a folyosón lévő nagy tükörben megnézte magát és haját igazgatta. – Talán ezért nem megy a matematika, ugye, Béla? Túl sok gondolat forgolódik az agyadban, melyek nem engednek koncentrálni.

 

Majd én megmondom!

 

– Iiiigen.. biztosan – helyeseltem formás fenekét csodálva. Hirtelen megfordult, tekintetünk találkozott.

– Most is – tette csípőre a kezét. – Hogy tudunk így gyakorolni, ha a hátsómat többre tartod a példáknál?

– De hát… vagyis igen… – dadogtam elhűlten.

– Majd én megmondom! – mosolyodott el cinkosan.

 

Vesd le a nadrágod, gatyád, mindent! Igyekezz!

 

Térdem megremegett, ahogy láttam lassú mozdulatait. Még a tükör előtt konstatálta, hogy tökéletesen néz ki, aztán levette cipőjét, blúzát, miniszoknyáját és melltartóban, bugyiban állt meg előttem. Hosszan nézett, majd ismét a tükör felé fordult.

– Hát igen, tudom, jó nő vagyok és sokan kívántatok a suliban. Nem hittem, hogy te is, de örülök. – visszafordult felém. – Gyerünk, vesd le a nadrágod, gatyád, mindent! Igyekezz!

 

A szüleid ágyán fogsz megbaszni!

 

Szótlanul, remegő ujjakkal engedelmeskedtem. Amire végeztem, farkam hegye már a plafon felé meredt.

– Nos, látom, hogy nagyon is tetszem neked. Ennek örülök, mert ki tudjuk verni a fejedből a felesleges gondolatokat, és ha minden jól megy, akkor ügyesebben fogsz a számtanpéldákra is tekinteni.

 

MINDÖSSZE KÉT KATTINTÁS A LAPTAPIRON

ÉS MÁR OLVASHATJA IS A PISTIKE VICCMAGAZINT!

Kattintson az Előfizetés vagy a Bejelentkezés gombra.

https://laptapir.hu/magazin/pistike

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN! A kínálatban megtalálja a Pistike viccújság legfrissebb számát, illetve az archívumot 2015-ig! Kedvenc lapjait online is olvashatja, mobil eszközökön pedig magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi megjelenésekhez, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet! Nem szükséges egy évre előre kifizetni az előfizetést, mint a nyomtatott lapoknál, a Laptapiron havonta fizet mindössze 1490 forintot. Előfizetését bármikor megállíthatja és újra indíthatja.

 

– Hogyan?… kérdeztem tétován.

– Vezess a szüleid szobájába. – Parancsolta. – Ott, az ő ágyukon fogsz megbaszni!

 

Tanárnő, ön gyönyörű!

 

Izgatottan haladtam el mellette és kitártam számára a kért ajtót. Bement, ledobta melltartóját, bugyiját és felfeküdt az ágyra.

– Gyere és bassz szét keményen!

Nagyot nyelve, remegő térdekkel közeledtem felé, miközben csodáltam gyönyörű, tökéletes testét, eszméletlenül nagy melleit, mellbimbóit, szőke szőrű, fazonra nyírt punciját.

– Tanárnő, ön gyönyörű!

 

Isten vagy, Béla, de jó faszod van…

 

– Helyes, maradjunk a magázódásnál… de köszönöm, örülök, hogy tetszem… – aztán felsikoltott, mert méretes szerszámom becsúszott már jócskán nedves hüvelyébe.

– Isten vagy, Béla, de jó faszod van… – nyögte. – Basszál, basszál!

– Igen..isss…ta-hanárnő… – keményen dugtam, heréim minden egyes koitálásnál végbeléhez csapódtak , ő pedig néha az ellazult altesti izmai által szellentve és cuppogva élvezte ezt.

 

Ne gyere belém semmiképpen, leszoplak!

 

A hangok még jobban felizgattak, éreztem, hogy szemérmetlenül átadja magát a szexnek és kiélvezi minden egyes mozdulatomat.

– Jövök mindjárt, most nagyon gyorsan bassz! – kérte, parancsolta és miután engedelmeskedtem, ordítva engedett ki magából mindent alul felül.

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

– Ne gyere belém semmiképpen, leszoplak! – jelentette ki. Még izgalomtól remegett a hangja. Ajkai rátapadtak falloszomra és hamarosan éreztem, hogy nem sok mozdulat kell, ondóm feltör belőlem. Érezte ő is, és még erősebben kezdte szopni a makkom, amíg tele nem töltöttem a száját, ő pedig minden egyes cseppet kiszívott belőlem. Elgyengülve dőltem el mellette az ágyon.

 

Olyan ügyes leszek, mint még soha!

 

– Munkára fel! – csapott a combomra pár perc elteltével, majd felpattant és lehúzta a lepedőt az ágyról.

– Adok fel példákat, addig én kimosom ezt a takarót, te pedig ügyesen megoldod. Legalábbis ha azt szeretnéd, hogy holnap megismétlődjenek a mai nap történései…

– Óóóh, igen, mindenképpen, ha van mód rá, tanárnő! Olyan ügyes leszek, mint még soha!  – ugrottam fel én is már a holnap lehetőségére gondolva…

Té – 1001 felnőtt mese – Erotitkok – Felnőtt mesék – Szextörténetek – Pistike viccújság

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

 

CSAPJ LE A PISTIKE VICCÚJSÁGRA A LAPTAPIRON!

https://pistike.hu/pistike/csapjon-le-a-pistike-viccujsagra-a-laptapiron/

 

A címlapfotó illusztráció!

 

Van egy érdekes történeted? Megosztanád velünk? Írd meg a pistike@pistike.hu címre!

 

,,PISTIKE VICCÚJSÁG” AZ INSTAGRAMMON

https://www.instagram.com/pistikeviccujsag/

 

,,PISTIKE VICCÚJSÁG” A FACEBOOKON

https://www.facebook.com/pistike.viccmagazin

 

,,PISTIKE VICCÚJSÁG FAN CLUB” FACEBOOK CSOPORT

https://www.facebook.com/pistike.viccmagazin

 

FACEBOOK CSOPORT ,,FELNŐTT MESÉK”

https://www.facebook.com/groups/375807680363359

 

FACEBOOK OLDAL ,,FELNŐTT MESÉK”

https://www.facebook.com/Feln%C5%91tt-mes%C3%A9k-102104015124782

 

,,EROTITKOK – PIKÁNS MESÉK FELNŐTTEKNEK” FACEBOOK CSOPORT

https://www.facebook.com/groups/erotitkok

 

,,PIKÁNS” CSOPORT FACEBOOK CSOPORT

https://www.facebook.com/groups/pikans

 

,,PISTIKE GASZTRO” FACEBOOK CSOPORT

https://www.facebook.com/groups/1045764492578271

 

„PISTIKE” A TWITTEREN

https://twitter.com/Pistike

 

 

MÉG TÖBB FELNŐTT MESE:

 

 

FELNŐTT MESÉK – IZGALMAK EGÉSZ NAP: A FÉRJEM, ALEXA, SZOMSZÉD SRÁC – ANDEE

https://pistike.hu/erotitkok/izgalmak-egesz-nap-a-ferjem-alexa-szomszed-srac-andee-uj-18/

 

FELNŐTT MESÉK – KETTŐS KORREPETÁLÁS – MINT AZ ANYJA

https://pistike.hu/erotitkok/kettos-korrepetalas-mint-az-anyja/

 

FELNŐTT MESÉK – ZSAROLÁS

https://pistike.hu/erotitkok/zsarolas/

 

FELNŐTT MESÉK – FANTASZTIKUS NYARALÁS – NAPKÖZBEN A BARÁTAIMMAL, ÉJSZAKA SZEXI PARTNEREIMMEL TÖLTÖTTEM AZ IDŐT

https://pistike.hu/erotitkok/fantasztikus-nyaralas-napkozben-a-barataimmal-ejszaka-szexi-partnereimmel-toltottem-az-idot/

 

FELNŐTT MESÉK – CSAJOS BULI – ÁTJÁRTA A TESTEM

https://pistike.hu/erotitkok/csajos-buli-atjarta-a-testem/

 

FELNŐTT MESÉK – NO, MI AZ, SZÉPFIÚ? CSAK NEM MEGÉHEZTÉL? MOST CSALOD MEG A FELESÉGEDET ELŐSZÖR?

https://pistike.hu/erotitkok/no-mi-az-szepfiu-csak-nem-megeheztel-most-csalod-meg-a-felesegedet-eloszor/

 

FELNŐTT MESÉK – HOSSZÚ FEKETE HAJ – ANGELIQ KÉT FÉRFIT IS VÁLLALT EGYSZERRE

http://pistike.hu/erotitkok/hosszu-fekete-haj-angeliq-ket-ferfit-is-vallalt-egyszerre/

 

FELNŐTT MESÉK – FELHÍVOTT AZ EGYETEMISTA SZOBATÁRS – AZ OTTHONI EGYÜTTLÉTEINK ROVÁSÁRA NEM MEHET! – ANDEE

http://pistike.hu/erotitkok/felhivott-az-egyetemista-szobatars-az-otthoni-egyuttleteink-rovasara-nem-mehet-andee/

 

FELNŐTT MESÉK – HANNA NAPLÓJA: TITKOS HOSSZÚ HÉTVÉGE A FŐNÖKKEL

https://pistike.hu/erotitkok/hanna-naploja-titkos-hosszu-hetvege-a-fonokkel/

 

FELNŐTT MESÉK – BÉLÁT NEM CSAK ,,AZ” ÉRDEKLI, HANEM ESZTI IS…

https://pistike.hu/erotitkok/belat-nem-csak-az-erdekli-hanem-eszti-is/

 

FELNŐTT MESÉK – ORSZÁGÚTI IGAZOLTATÁS – AZÓTA FIGYELMESEBBEN VEZETEK ÉS KERÜLÖM A RENDŐRLÁNYOKAT

https://pistike.hu/funpic/kepek-a-nagyvilagbol/orszaguti-igazoltatas-azota-figyelmesebben-vezetek-es-kerulom-a-rendorlanyokat/

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 9 746 times, 4 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.