(FELNŐTT MESÉK) Úgy terveztük Malinkámmal, hogy az első házassági évfordulónkat Afrikában fogjuk tölteni, mert mindketten nagy rajongói vagyunk ennek a kontinensnek és mielőtt összeházasodtunk, sőt, mielőtt összejöttünk, külön-külön is sokat jártunk ott. Mindketten szinte évente elmentünk oda, ráadásul Malinkáék a szüleivel öt évig éltek a Niger mellett. Ezúttal is azt a helyet szemeltük ki magunknak, több okból, de nem részletezem, mert szétfeszítené a megengedett tartalom mennyiségét. Ráadásul nem is lényeges a történet szempontjából.
TARTALOMJEGYZÉK
ToggleNagy „fesztivál” volt
Februárban mentünk, mert olyankor idehaza még elég nagy fagyok vannak, ott viszont perzsel a nap és ha majd visszatérünk, már nem sokat kell várni, hogy hazánkban is megjöjjön a tavasz.
|
Amikor megérkeztünk a bororo törzshöz, éppen nagy „fesztivál” volt, néhány házasság előtt álló ifjú szépítkezett a nagy napra. Ott azonban éppen fordítva van, mint nálunk: a bororóknál a férfiak csinosítják magukat a szertartásos yaake nevű tánchoz, amit a párválasztó nők végignéznek, és ez alapján döntenek, hogy kinek nyújtják a kezüket és kit engednek az ágyukba.
Csak névleges a házasság
Malinkát már ismerősként üdvözölték, hiszen mikor itt laktak, gyakran találkoztak a törzs tagjaival. Egyik akkori barátnője is éppen most szándékozott „férjhez menni”. Azért illő az idézőjel, mert csak névleges a házasság, inkább ideiglenes párválasztásról, vagy apaválasztásról van szó, merthogy az aktus után nem igazán maradnak együtt, a terhes hölgy visszaköltözik az anyjához (aki őt szintén egyedül nevelte fel).
Belementünk a játékba
Uda-Hea (feleségem fekete barátnője) nagy örömmel invitált meg mindkettőnket, hogy vegyünk részt az ünnepségen. Malinkámat a háromtagú női zsűribe, engem pedig táncosnak akartak. Kis szabódás után belementünk a játékba, ami végül komolyabbnak bizonyult számunkra, mint gondoltuk. Tényleg csak számunkra, mert e törzs tagjai egyáltalán nem értékelik túl a testiséget. Vagy talán éppen ők kezelik helyénvalón?…
Nyolc lány állt előttem
Beálltam hát alsónadrágra vetkőzve én is a férfi táncosok közé és nagy meglepetésemre, ez a törzs hím és női tagjait sem zavarta. Sőt, nagy örömmel tapsoltak, biztattak, végül pedig – minden bizonnyal inkább a bőrszínemnek köszönhetően, mint a tánctudásomnak, engem kiáltottak ki győztesnek, így megilletett a jog, hogy elsőként válasszak a lányok közül. Nyolc lány állt előttem, mindegyik úgy nézett rám, mint valami istenre.
|
Válassz két lányt…
Kuncogva, komolytalanul pillantottam feleségemre, aki kissé feszülten csevegett barátnőjével.
– Válassz két lányt… – lépett oda mellém. – Hogy az egyik biztosan megtermékenyüljön…
– De ezt te kéred tőlem? Nem is bánod? – hitetlenkedtem, mert a lányok még európai szemmel is szépek és csinosak voltak.
Én is választok két férfit…
– Ha akarod… – felelte megsimogatva a mellkasomat. – Itt most mások a szokások, most nem otthon vagyunk… Ha akarod és tetszenek, nyugodtan dugj meg kettőt közülük. Aztán én is választok két férfit… – itt megállt és szemembe nézett. – Ez a szokás, és ha nem bánod… Rettentő gyorsan pörögtek agyamban a gondolatok, szemem cikázott a lányok és feleségem között. Majd a fekete férfiakra néztem, akik közül kettő meg fogja dugni Malenkámat, ha igent mondok.
Két fazon meg fog baszni téged
A fiatal lányok látványa, akik vágyakozva pillantottak rám legyőzte szorongásomat, ellenérzésemet, féltékenységemet. Itt most ez a szokás… Élvezzük ki…
– Rendben – nyögtem ki végül, száradó ajkakkal.
– Neked ma kell teljesítened, velem pedig holnap fognak foglalkozni…
– Milyen szép megfogalmazása annak, hogy két fazon meg fog baszni téged – vigyorogtam.
– Te pedig most fogsz megbaszni két fekete csajszit – lökött meg viccesen Malinka, majd gonoszan hozzátette: – Ráadásul itt a téren, mindenki előtt!
NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS |
Kutya pózba ereszkedtek előttem
Elszorult a torkom kissé, és inamba szállt a bátorságom, hiszen még soha nem szexeltem nyilvánosan, most pedig egy nyolcvanfős fekete törzs tagjai előtt kell megtennem…
Feleségem kivezetett a tér közepére, majd hozzánk csatlakozott a két lány, akit előzőleg kiválasztottam. Mindketten leterítettek egymás mellé egy pokrócot, hogy mégse a porban szexeljünk, aztán ledobták azt a néhány kis kendőt, ami takarta ágyékukat és kutya pózba ereszkedtek előttem, feltárva szépséges rózsaszín hüvelyüket.
Keményen dugtam az egyiket, majd felváltva a másiakat is
A tömeg közben –feleségemmel együtt- éneklésbe, lassú tapsolásba kezdett és mindenhonnan biztató hangok szálltak felém. Végül feleségem „gyerünk, Zoli!”, mondatára én is megszabadultam gatyámtól és térdre ereszkedtem, hogy lassan pulzáló péniszemet a lányokba nyomjam. A taps egyre gyorsabb lett, ahogy meztelenre vetkőztem és közelebb kerültem a nemi szervekhez, mikor pedig az egyikükbe benyomakodtam, erős, ütemes dobolás vette kezdetét. Keményen dugtam az egyiket, majd felváltva a másiakat is.
Basszad őket, kicsim!
A lányok általam soha nem hallott módon nyüszítettek, élveztek, sóhajtoztak. A zenészek és maguk a bámészkodók is már tapasztaltak lehettek az ilyen látványban, mert szinte megérezték, hogy közeleg az élvezésem: a zene ennek ritmusára erősödött, ahogy keféltem a csajokat, annak ritmusára verték a tamtamot.
– Basszad őket, kicsim! – kiáltott be a feleségem, én pedig lihegve engedtem a fiatalabbik hüvelyébe az ondóm első részét, majd gyorsan átdugtam a másikba is a farkam, hogy neki is jusson és a negyedik, ötödik lövellést mélyen csúsztattam forró bensőjébe.
|
Nagyszerű voltál, Zoli! A törzs is nagyra tart, jól teljesítettél!
Kifulladva dőltem el, mire tapsvihar tört ki, Malinka pedig odajött hozzám és megsimogatta a fejem.
– Nagyszerű voltál, Zoli! A törzs is nagyra tart, jól teljesítettél! Holnap megnézheted, ahogy velem játszik a két fiú.
De azt már egy másik történetben mesélem el, vagy éppen Malinka fogja leírni nektek…
Té – Erotitkok – Élettörténetek – Felnőtt mesék – Love story – Szextörténetek – Pistike viccújság
A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.
A címlapfotó illusztráció!
Van egy érdekes történeted? Oszd meg velünk! Írd meg a pistike@pistike.hu címre!
MÉG TÖBB FELNŐTT MESE:
FELNŐTT MESÉK – AKKOR MI MOST JÁRUNK?
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-akkor-mi-most-jarunk/
FELNŐTT MESÉK – OTTHON(LE)ÁPOLÁS – FERIBÁ 7. KALANDJA
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-otthonleapolas-feriba-7-kalandja/
FELNŐTT MESÉK – ZÁRTKÖRŰ POLGÁRMESTERI FOGADÁS
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-zartkoru-polgarmesteri-fogadas/
FELNŐTT MESÉK – VISSZA A GYÖKEREKHEZ 1. – RABSZOLGA EMLÉKEK
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-vissza-a-gyokerekhez-1-rabszolga-emlekek/
FELNŐTT MESÉK – MI LESZBIKUSOK MEGÉREZZÜK A MÁSIKAT
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-mi-leszbikusok-megerezzuk-a-masikat/
FELNŐTT MESÉK – MIKULÁSRA VIRGÁCS, KARÁCSONYRA FENEKELÉS
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-mikulasra-virgacs-karacsonyra-fenekeles/
FELNŐTT MESÉK – ÚJÉVI EMLÉKEZÉS
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-ujevi-emlekezes/
FELNŐTT MESÉK – AZ ANGYALKA MINDEN KIVÁNSÁGOMAT TELJESÍTETTE KARÁCSONYKOR
FELNŐTT MESÉK – ÍGY ÉLTÜK TÚL A KARANTÉNT A TULAJ FELESÉGÉVEL
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-igy-eltuk-tul-a-karanten-a-tulaj-felesegevel/
FELNŐTT MESÉK – TÖBB, MINT GRAFIKUS
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-tobb-mint-grafikus/
FELNŐTT MESÉK – MIÉRT NEM MEGY NEKEM A PASIZÁS?
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-miert-nem-megy-nekem-a-pasizas/
FELNŐTT MESÉK – ORVOSI TOVÁBBKÉPZÉS – FREE
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-orvosi-tovabbkepzes-free/
FELNŐTT MESÉK – VAD BULI SOK FIÚVAL
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-vad-buli-sok-fiuval/
FELNŐTT MESÉK – FRENKY TOP 10
https://pistike.hu/erotitkok/fel
Related posts:
3 Trackbacks / Pingbacks
Comments are closed.