FÉRJEM HELYETT – NINCS KEDVED INKÁBB BEJÖNNI?

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Csak álltam és néztem. Ahogyan végigfolyt a víz erőteljes és férfias testén, bizseregni kezdett ama bizonyos testrészem. Bár nem volt már fiatal, a kemény fizikai munka tökéletessé tette teste minden részét. Lassan megfordult, rám nézett és elmosolyodott. A zavar legkisebb jele nélkül megszólalt. „Bocs, hogy a fürdőjét használom, de a férje megengedte. Ja, és üzeni, adjam át, hogy sürgős ügyben el kellett utaznia. Majd telefonál.” Bambán bámultam tovább. Férjem? Kit érdekel itt bárki más! Őt akarom, most!

Mivel én is épp tusolni készültem, egy rózsaszín frottír fürdőköpenyen kívül nem volt más rajtam. Kicsit zavarban voltam, de a gyomrom legmélyén megéreztem azt a furcsa meleg csomót. Kezdtem eljátszani a gondolattal, és egyre jobban élveztem a helyzetet. Mentem, és letusoltam. Sejtettem, hogy az elhúzott zuhanyfüggöny, és a nyitott – szándékosan nyitva hagyott – ajtó nem akadályozza meg a férfit, hogy ne leskelődjön. Láttam rajta, hogy én is bejövök neki. Még nem voltam harminc, és mások szerint igencsak vonzó nő vagyok. Teljesen lázba hozott a gondolat, hogy az a pasi is akar engem. Mert tudtam, hogy akar!  

Egy rózsaszín tangában és melltartóban visszamentem a szobába és láttam, hogy a sejtésem beigazolódott – a függöny résnyire el volt húzva. Szóval leskelődött – mosolyodtam el. Talán még most is leskelődik?  Elvesztettem a fejemet, éreztem ahogy a bimbóm megtelik vérrel, és ágaskodni kezd. Lassan lehúztam a melltartómat, és nyálas ujjammal elkezdtem a mellemet masszírozni, simogatni. Hanyatt feküdtem, ügyelve, hogy mindent láthasson, ha tényleg leskelődik.  Ujjaimat a bugyim alá csúsztattam és simogatni kezdtem a már nedves nagyajkaimat.

Az, hogy közben láthat valaki, valami fantasztikus izgalommal töltött el. Már teljesen meztelenül feküdtem az ágyon, izgatva és kényeztetve magam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve odamentem az ajtóhoz és kitárva az ajtót, megláttam a kukkollót. Teljesen megdöbbent, mire én azt mondtam nekik:  – Nincs kedved inkább bejönni? – hát persze, hogy volt. Naptól barna izmos teste, munkától kérges keze simogatta felhevült testemet. Kéjesen nyögdécselve hanyatt feküdtem, lábaimat felhúztam a fülemig széttárva ezzel kitágult puncimat.

A férfi hangos nyögéssel rám vetette magát, és durván elkezdett nyalni. Szinte azonnal 2 ujját keményen belém nyomta, de meglepő módon nem fájdalmat hanem hatalmas kéjt okozva ezzel. Meglepett a hirtelen letámadás, de nagyon izgató volt. Majd, miután megujjazott, farkát a számba adta, én pedig leszoptam, az arcom és a mellem csillogott a rám lőtt spermától, én pedig a kéjtől kábultan hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akart.
Megfordított, és hátulról keményen belém nyomult, és nagyon keményen és gyorsan elkezdett kefélni.

„Még akarom a szerszámod! Add a számba, keféld szét a fejem!” – hörögtem, mire ő ismét elém állt.  Szoptam a farkát, simogattam a fenekét, nyelvem végigtáncolt meredező szerszámán, mélyen beszívva a farkát egészen a torkomig, azután kezemmel és nyelvemmel a zacskóját nyalogatva hallottam, ahogy hörög az élvezettől.

Majd megragadtam a farkát, lehúztam a bőrt és a makkot nyalogattam, kezemmel ritmusosan vertem a lüktető dákót, éreztem ahogy megremeg, megfeszülnek a combizmai és hangos nyögéssel a számba lőtte a spermáját. Isteni íze volt, lenyeltem az utolsó cseppig. Tisztára nyaltam a petyhüdni kezdő farkat, közben éreztem, még folytatni kell, még folytatni akarom!

„Várj, hozok valamit”- mondtam. Egy tejszínhabos flakonnal tértem vissza. Fölráztam a flakont, és annak teljes tartalmát a hatalmas faszra nyomtam. Ezután szép lassan elkezdtem nyaldosni az édes tejszínt. Ismét nagyon kemény lett. Először a herékkel kezdtem: körkörös nyelvmozdulatokkal faltam be az édes burkolatot, amellyel nem kis izgalmat okoztam ennek a jóképű idegennek. Egyre jobban haladtam felfelé, majd egy hirtelen mozdulattal irányt változtattam, és a makk környékét kezdtem tisztogatni. A számban összekeveredett az édes tejszín és a férfiak tejszínének jellegzetes íze. Ekkor tértem át a rúdra, amelyet körben leszoptam, majd egy hirtelen mozdulattal az egész fütyköst a torkom mélyére nyomtam. Majd, amikor már ismét készen állt a szexcsatára, négykézlábra álltam, és felkínáltam puncimat. Nem érdekelte a farkán maradt tejszín: a hatalmas, erős férfiember mögém térdelt, és először óvatosan betette a farkát nedves nyílásomba, majd teljes erejéből belém lökte, úgy hogy majdnem csillagokat láttam.

Eszméletlenül fölizgattam: olyan keményen és erősen kefélt, hogy úgy éreztem, mintha ezer orgazmusom lenne. A csodálatos testrész ki-be mozgott bennem, miközben a habtól a nyílásom is ragacsos volt, és szinte összetapadtunk, összeolvadtunk ebben a mámorító helyzetben. Jó 10 percig öklelt dárdájával, miközben éreztem erős csípőjét, ahogy nekifeszül a feladatnak. Aztán ráültem, és lovagolni kezdtem rajta: látni akartam az arcát, amint gyönyört okozok neki, és közben azt akartam, hogy markolja a melleimet, és hogy én markolhassam az övét. Egyszer csak éreztem, hogy megfeszül a teste, és egy hatalmas nyögés kíséretében belém ereszti forró testnedvét, miközben én orgazmusok sorozatát éltem át.

Hihetetlenül jó volt… Miután végeztünk, én az ágyon fekve maradtam, teljesen kielégülve, és kábultan figyeltem, ahogy összeszedi a cuccait, és kisétál az ajtón. Még egyszer megköszönte ezt a szép délelőttöt.  Miután távozott, nem maradt utána semmi, csak a zsibbadtság a testemben, és a sok ragacsos anyag az arcomon a mellemen és lassan csörgedező patakokban tört elő a még mindig kéjesen lüktető puncimból.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 898 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!