HÁROM A KISLÁNY – AKKOR MOST ŐK NÉZNI FOGJÁK…?

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Üzletkötőként dolgozom már vagy három éve, de olyan eset, mint 2006 júniusában történt velem még soha nem történt. Nem vagyok egy tutyimutyi legény, bevállalok mindent, ha alkalom van rá, de azt hittem, ilyesmi csak a filmeken, meg az újságokban történhet meg.

Budapestről indultam hajnali kettőkor, hogy időben megérkezzek Veszprémbe. Kicsit álmos voltam, félek, hogy elalszok, így kapóra jött, mikor megláttam az út szélén stoppoló három lányt hátizsákjaikkal.

– Sziasztok, lányok – néztem ki az ablakon, miután leálltam mellettük. – Merre?

– A Balcsira szeretnénk eljutni… – mondta a hozzám közelebb álló. Rövid fekete szoknyát viselt fehér toppal, köldökében pedig piercinget, ami igen izgató volt. Rövid fekete haja volt, csodaszép kék szemekkel. A másik két lány is hasonló küllemmel rendelkezett, tehát egyik sem volt átlagosnak mondható.

– Hmm… az egy kis kitérő számomra – mondtam elgondolkodva -, de mindegy, van időm. Pattanjatok be.

– Köszi! – mostanában olyan kevesen vesznek fel stopposokat, mondta a lány, aki mellém ült a kocsiban. – Heni vagyok – vörös göndör hajzuhatagot viselt szép, íves fején. Mellei majdnem kibuggyantak a melltartóból, mivel felsőtestén mást nem viselt.

– Én szeretem a stopposokat – vigyorogtam – legalább nem alszom el… Beszélgetünk… A rádiót nem kedvelem, még jobban elálmosít.

– Remélem, most nem fogsz elálmosodni – nevetett Heni, félreérthetetlenül saját melleire célozva. – Nagyon csini pasi vagy, tudod?

Zavarba jöttem, idiótán vigyorogtam.

– Többen mondták már.

– Óóó, de nagyképű – nevetett Heni is, s vállamra tette a kezét, s mintha áramütés ért volna. – De látom, én is tetszem neked.

Még sötét volt, bár már a korai nyári nap lassan utat tört magának. Nagyot nyeltem, s bólintottam.

– Jól fel vagy szerelve, s a pofid is kiváló – vettem át stílusát hirtelen ötlettel. – Ha nem itt lennénk, akkor tudnám a dolgom.

– És most nem tudod? – kérdezte közelebb hajolva. A másik két lány hátul nevetett. Bizonyára megszokták barátnőjük viselkedését. Vagy ők is ilyenek lennének?…

– Mit szeretnél? – kérdéssel tértem ki a válasz elől.

– Hogy valaki megdugjon végre. Három napja nem dugtam egy egészségeset – felelte azonnal s hátrafordult barátnőihez. – Persze ők tegnap este mindketten bepasiztak, nekik nem bizsereg a puncijuk.

Ekkor jöttem rá, hogy a lány kissé be van csípve. Nem is kicsit. Nagyon. Pedig leheletén nem éreztem semmilyen alkoholt. Bevallom, első percben nem tudtam, mit tegyek. Belemenjek a játékba, kihasználjam a helyzetet? Végül úgy döntöttem, ez kihagyhatatlan, s talán soha vissza nem térő alkalom.

– Én benne vagyok, Heni – feleltem. – Hát, vagyis szívesen benned lennék.

– Akkor állj le valami félreeső helyen – mondta szinte parancsolóan.

Tizenöt kilométer után letértem az autópályáról és egy elhagyott mellékútra fordultam rá. Vezettem még pár percig, aztán leállt a motor. Éppen csak szürkült az égbolt… A csomagtartóhoz mentem, kivettem belőle egy pokrócot, amit barátnőmmel kirándulások alkalmával használtunk, s leterítettem a kocsi takarásában. Kitettem az elakadásjelzőt, bekapcsoltam a vészlámpákat. Amire visszatértem, Heni már letolta szoknyáját, melltartóját, csak egy bugyi maradt rajta. A két másik lány szintén a pokróc szélén ült, de ők dohányoztak, s kíváncsian néztek rám.

– Miattunk ne zavartasd magad. Henivel volt már részünk ilyesmiben elég gyakran – nevettek. – Addig mi kinyújtóztatjuk a lábainkat.

Kis zavar futott át rajtam Akkor most ők nézni fogják, miközben dugom a barátnőjüket? Aztán elhessegettem a zavart. Na és? Soha nem találkozunk többé. Rádőltem a vörös démonra és tangáját le sem véve, csak félrehúzva nyomultam akkor már igencsak nedves puncijába. Nem linkelt, tényleg ki volt éhezve. Gyors hágásaimnak eredményeképpen nagyokat sikítozott, miközben öt-hat percenként kocsik zúgtak el mellettünk. Én pedig csak dugtam, keféltem, amíg nem éreztem, hogy hüvelye összerándul és szinte szív befelé. Akkor én is megadtam magam, s beléfecskendeztem ondómat meleg puncijába. Heni szinte azonnal elaludt. Barátnőivel beraktuk a hátsó ülésre, ahol az út végéig nem is ébredt fel. Mikor a Balatonnál az egyik panzióban kiraktam őket még azért odasúgtam mindkét lány fülébe:

– Azért, ha ti is akartok valami hasonlót, mint amit láttatok hajnalban, akkor állok rendelkezésetekre… Gyakran járok ezen az útvonalon.

A két másik lány csak sejtelmesen mosolygott, de éreztem, lesz még a történetnek folytatása.

 

Ferenc

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 152 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.