JENI TELJESEN MEGBABONÁZOTT – MÉG SZÁMTALAN ILYEN ÉJSZAKÁT TÖLTÖTTÜNK EL EGYÜTT

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

22 éves koromig egy kollégiumba éltem. Eddig nem igazán volt komoly kapcsolatom lányokkal. Ha középiskolában jártam is valakivel, inkább csak jó barátok voltunk. Ezek a lányok nagyon szépek és csinosak voltak, én pedig túl félénk, hogy kezdeményezzek. Teltek –múltak az iskolai évek, és eldöntöttem, kollégiumba kell mennem, ha folytatni akarom a tanulmányaimat az egyetemen.

Találok inkább egy másik lányt

Amikor nyár elején a kollégiumba költöztem, megismerkedtem egy Elaine nevű lánnyal. Egy nap délután négy órakor, sírt, mert elfelejtkeztem a találkozónkról. A hisztije miatt úgy döntöttem, ha találok egy másik lányt, elhagyom. Igazán meglepődtem, amikor pár nappal később közölte velem, szokott látni a parkban, ha más lánnyal találkozom. Ez még nem lett volna magában meglepő, de közölte azt is, talált magának egy másik fiút, aki száz mérföldre lakik innen, hozzá költözik, mert abban a városban sokkal több a lehetősége. Ekkor már tényleg megalázva éreztem magam, erre nem számítottam. Azért nem tört össze a szívem. Csak a férfiúi hiúságomat sértette, mert eddig egy lány se hagyott el engem. Az iskola messze volt a városunktól, ezért nyáron is a kollégiumba maradtam, több társammal együtt. Ilyenkor volt lehetőségünk arra, hogy jobban megismerjük egymást. Így történt ez Jenivel is, aki velem egy osztályba tanult. Teljesen megbabonázott, és egy nyár alatt több alakult ki köztünk, mint barátság.

Zavarban éreztem magam

Szerelmet vallottam neki, még sem mertem meg tenni az első lépést, pedig számtalan lehetőségünk adódott. Egy nap megunta ezt, valószínűleg értette a félénkségem okát is, ezért kezébe vette az irányítást. Tudta mit kell tennie. Hanyatt feküdt félmeztelenül, engem magára húzott, és a péniszemet kiszabadította, majd a gyönyörű, kerek mellei közé tette. A férfiasságomhoz dörzsölődött, nemsokára pedig elmentem. Zavarban éreztem magam, de ő ebben is segített, mintha mi sem történt volna, folytatta azt, amit elkezdett. A kezei, és a forró nyári éjszaka fokozatosan felkorbácsolta a vágyaimat. Az izgalom pedig ezt is betetőzte, hiszen, még nem voltunk nagy korúak, és féltünk, valaki megzavar bennünket. Szerda éjszaka volt, reméltük, hogy a homokos tengerparton nem akar senki sétálni.

Meztelenül feküdtünk egymás mellett

A keze lehámozta rólam az ingemet, én pedig a szoknyáját, és a bugyiját. Meztelenül feküdtünk egymás mellett, bár már szinte teljesen feloldódtam, mégsem tudtam igazán, mit kell tennem. Ő ebben is segítőkész volt, vezette a kezemet oda, ahol szeretné, ha simogatnám. Először a melléhez tette a kezem, majd a fejemet is oda tolta. Az egyik kezemmel simogattam, a nyelvemmel pedig a mellbimbóját izgattam. Lihegett az élvezettől, kéjes hangjától már teljesen elvesztettem a gátlásaimat, és merészebb vizekre eveztem. Végig csókoltam a testét, és a lába között időztem. Meglepődtem saját magamon, de kívántam a testét. A nyelvem egyre mélyebbre hatolt, a csiklójával játszadoztam. Jeni nem volt egy picit sem szégyenlős, hangot adott örömének, amit okoztam neki. Időközben rá néztem, a szeme zárva volt, teljesen átadta magát a gyönyörnek. A játékomba besegített néhány fűszál is, ami a combjait cirógatta. Hirtelen felült és mélyen a szemembe nézve a férfiasságomat simogatta.

Suttogd a nevem!

Előbb óvatosan, majd egyre hevesebben húzogatta kezét fel-alá. Elém térdelt, s csókokkal borított el ott, ahol eddig a kezével szórakoztatott. Fantasztikus élmény részese lettem. Álmomba sem képzeltem volna, hogy egyszer ilyet átélhetek. Vele ellentétben a szemem nyitva volt, nem értem be az érzéssel, látni is akartam, mit művel velem ez csodálatos domina. A szájába szinte eltűnt a férfiasságom. Egyszer csak abba hagyta, és így szólt: – Suttogd a nevemet!

Hangja erőteljes volt, mégis megkönnyebbülten éreztem magam, mert eddig nem mertem hangot adni, féltem, elrontok valamit. Újra belekezdett abba, amit az imént felfüggesztett. Most már nem kellett biztatnia, teljesen úrrá lett rajtam a vágy, és megfeledkezve a szabad égboltról, egyre hangosabban lihegtem. – Jeni, csodás vagy. Oh, csináld még!

Még jobban bele élte magát

Láthatólag tettszett neki az utasításom, hiszen még jobban bele élte magát. Amikor már éreztem, nem bírom tovább, lefektettem, majd belehatoltam. Nem éreztem semmi ellenállást, elég nedves volt. Fokozatosan mélyebbre jutottam. Fantasztikus szeretkezésünket nem zavarta semmi a tücskök ciripelésén kívül. Egyre hevesebben mozogtunk, már nem volt szükségem utasításokra. Eltolt magától, finoman hanyatt fektetett, és rám ült. Lassan mozgott rajtam, a kezemet ismét a melléhez tette. Simogattam, finoman csipkedtem. Mozgása ütemére ringatózott formás melle. Egyre vadabbul ugrált, de közben figyelt, és amikor látta rajtam, közeledik az orgazmusom, lelassította az iramot. Lihegett. Minden oldalról fel akartam fedezni a testi gyönyört, és Jeni testét is. – Látni akarom a feneked is! – ziháltam.

Nem válaszolt. Egy pillanatra megijedtem, valamit rosszul csináltam. De nem hagyott kétségek közt sokáig. Letérdelt, nekem háttal, s popsiját felém tolta. Megfogtam csípőjét, finoman a péniszemre húztam. Nem csalódtam, sokkal jobban tetszett ez a póz. A feszes fenék látványa mennyei volt. Így még mélyebbre hatolhattam. Most már egyikünk sem fogta vissza magát, átnyúlt a lába közt, és a golyóimat kezdte masszírozni.

Nagyon kellemes a víz!

Már nem volt türelmem tovább nyújtani ezt az aktust. Fokozatosan gyorsítottam az iramot. Jeni kiabált, ahogy a gyönyörhöz ért, ő hamarabb érte el az orgazmust. De akkor sem lassítottam, nekem még több kellet. Egymás után többször segítettem neki átélni azt a felemelő érzést. Végül egyszerre éltük át. Egymás karjában lihegtünk elégedetten. A hold sugara megvilágította a lány csillogó zöld szemét, hosszú, göndör, kissé csapzott haját. Gyönyörű volt. Lehetetlenség volt betelni vele. A simogatások, és csókok hatására ismét vágyat éreztünk egymás testére, még mindig Szeretni akartuk egymást. De amikor újra el akartam ,,csábítani”, felugrott, s meztelenül futni kezdett, hangosan kacagva. Értettem a játékot, és követtem, bár nem tudtam, mit akar. Egészen a tengerpartig szaladt, ott megállt, majd beszaladt a vízbe, megmártózott. Szótlanul figyeltem ezt a csodás teremtményt. – Gyere, nagyon kellemes a víz! – csábítgatott.

A nyarat azóta imádom

Nem kellet sokáig kérlelnie, a tengerbe vetettem magam. Vizesen simultunk egymáshoz, finoman simítottuk le egymásról a vízcseppeket. Az ölembe kaptam, és kivittem a partra, lefektettem, majd újra kényeztetni kezdtem gyönyörű testét. A hullámok cinkostársként vettek részt szerelmi játékunkban. Hajnalig szeretkeztünk, csak utána mentünk vissza aludni a kollégiumba. Nehezünkre esett elválni. Még számtalan ilyen éjszakát töltöttünk el együtt, ha lehetőségünk volt rá, a szabadban. A kapcsolatunk nem volt túl hosszú életű, mivel Jeni elég hűtlen típus, talán csak a testi szerelem kötött össze minket. Szakításunk óta nem láttam, hiszen az ország másik végén él.

 Azóta megtaláltam álmaim asszonyát, akivel én ismertethettem meg azt az érzést, amit annak idején Jenitől kaptam, és amiért örökké hálás leszek neki. A nyarat azóta imádom, kedvesemmel is gyakran látogatunk ki a természetbe, ahol csak kettesbe lehetünk, mint Ádám és Éva a Paradicsomba.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 072 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!