KÓRHÁZI SZTORI – ÉS JÖTT A NŐVÉR… – ORÁLIS EMLÉK

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

A következő sztori egy kellemes augusztusi napon történt. A hátránya ennek a napnak csak annyi volt, hogy kórházban feküdtem, négy nappal egy vakbélműtét után.

Egy délután bejött meglátogatni a barátnőm és felajánlotta, hogy lemosdat, mivel még ahhoz sem volt erőm, hogy kimenjek a vécére. Volt ott szivacs, úgyhogy neki is látott. Már ez maga felizgatott kissé, és láttam rajta, hogy ő is élvezi. Megmosta a felsőtestem és megkérdezte, hogy nem kéne – e mást is megmosni. Éppenséggel kellene, de most nem lehetek valami szép látvány arrafelé. Persze azt mondta, hogy őt az nem érdekli. Úgyhogy szépen lehúzta rólam az alsómat, hogy ott is megmosdasson. elkezdett mosdatni, ahogy megígérte.

A farkam elkezdett duzzadni, és nem akart megállni, mikor már abbahagyta a mosdatást. Gyorsan visszahúzta rám a boxert és leült mellém. Erre mondtam neki: ,,- Ne már!’’ Mondta, hogy még nem lehet. Akkor megkértem, hogy csak egy puszit adjon rá. Sikerült rávennem. Szép lassan, gyengéden lejjebb húzta az alsómat. A kezébe vette a kemény farkamat, és adott rá egy puszit, de közben az ajtót figyelte. Aztán megízlelte a nyelvével is a szerszámot. Imádja csinálni, úgyhogy kezdett elfeledkezni az ajtóról és egyre jobban átadta magát az élvezetnek. Látszott rajta, hogy élvezi, izgalmas.

Két kézben tartotta a farkamat, körbefogta a szájával, és ütemesen fel – le járt a feje. Én meg fogtam a fejét, hogy még jobban kapja be. Szinte az egész farkam eltűnt a szájában. És tekergetni kezdte a nyakát, meg a nyelvével szórakoztatta a makkomat. Én meg eközben a fenekét markolásztam, másik kézzel meg a lepedőt gyűrtem, annyira jól csinálta. Egyszer csak magasabb sebességre kapcsolt, csak úgy cuppogott a szájában a kőkemény farkam. Már ott tartottam, hogy szétlövöm a szájpadlását, amikor meghallottuk a nővér klumpájának hangját. Egyből abbahagyta, rémült képet vágott, és rám rántotta a takarót. De a klumpa elhaladt. Mondtam neki, hogy fejezze be.

Erősen rá kellett beszélni, úgyhogy egy kicsit elkezdtem simogatni a combját, és csúsztattam feljebb a kezem, és a középső ujjamat belenyomtam a puncijába a vékony tangán át. Ezt már nem bírta idegekkel, úgyhogy újra nekiugrott a farkamnak, és elkezdte iszonyatosan szopni, és szívni. Üvölteni lett volna kedvem annyira jól csinálta. Ahogy kissé megemeltem a fejem láttam, ahogy a feje mozog, és ahogy a szája körbeöleli a farkam, és tudtam, hogy óriásit fogok élvezni. És akkor eljött a pillanat, lőttem.

Az első adag a szájába ment, de utána kivette, látni akarta, ahogy kijön a nemes anyag. Spriccelt, folyt le a kezén, amivel a farkamat fogta, és közben gyengéden nyalogatta a makkomat. A sperma meg csak folyt, rá a kötésre, úgyhogy gyorsan be kellett avatkoznia, hogy ne ázzon szét a kötés. Ezért kicsit rátérdelt az ágyra, hogy rá tudjon hajolni a hasamra, és lenyalta a spermát róla. Kicsi kicsordult a száján, amit kéjes nyelvmozdulattal a szájába irányított majd élvezettel lenyelt. Aztán felhúztuk a gatyámat, és csókolóztunk.

Fél perc múlva megint a jött a klumpa. Egyből szétrebbentünk. De most nem ment tovább a klumpa, hanem a tulajdonosa benyitott, és hozta a lázmérőmet. Húúúú. Meleg helyzet volt. Ez életem egyik legizgalmasabb orális emléke.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 010 times, 2 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.