MAGÁNYOS NŐ MEGOSZTANÁ… FELSZEDEM A SZOMSZÉD SRÁCOT

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Sziasztok, a nevem Leonóra. Nemrég hagyott el a párom, akibe pedig nagyon szerelmes voltam. Ő volt nekem az első, ő vezetett be a gyönyörök birodalmába. Amikor elhagyott, nagyon magam alatt voltam. Egyik este szomorúan ültem a fürdőkádban, és gondolkodtam, szomorkodtam. Lassan elkezdett hűlni a víz, amitől visszatértem gondolataimba. Kihajoltam a kádból, bekapcsoltam a hidromasszázst, és feljebb tekertem a hőfokot.

Azon gondolkodtam, miért kellett Endrének megcsalnia engem azzal a másik nővel – hiszem nem csak szerintem, mások szerint is jobb csaj vagyok. A vízsugarak selyemként simogatták bőrömet. Már két hete nem voltam senkivel. Iszonyúan hiányzott a szex, az orgazmus izmokat összerántó érzése. Gondoltam egyet, és a velem szemben lévő fúvóka kivételével elzártam az összes többit. A vízsugár pont a lábaim között vezetett el, és megtöbbszörözött ereje megmozgatta bőrömet végig, a lábam belső oldalától kezdve egészen a fenekemig. Elöntött egy borzongató érzés. A melleimre tettem a kezét, és párszor végigsimítottam rajtuk. Már rég elégítettem ki magam, Endrével annyira jó volt és olyan sűrűn szexeltünk.

Mellbimbóim már az első simítás után megkeményedtek. Ujjaimmal a kemény bimbók körül köröztem, majd megmarkoltam melleimet. Egyik kezemet a puncimra tettem, és simogatni kezdtem magamat. A meleg víz bársonyosan simogatott, melleim ingerlése is megtette hatását, középső ujjamat bedugtam a hüvelyembe, majd így is maradtam pár percig. Annyira jó érzés volt, végre valami a puncimban volt ismét! Éreztem, hogy ez nem lesz elég, ezért kezemet lassan mozgatva, körözni kezdtem. Tenyeremmel a szeméremajkaimat dörzsölgettem, míg ujjammal a puncim belső falát ingereltem. Tudtam jól, hogy mivel tudom a legnagyobb örömet szerezni magamnak. Néhány percig folytattam még ezt, és bár nagyon kellemes érzés volt, nem volt elég nekem. Jobb lábam kitettem a kád (ami már inkább kisebbfajta medencének is nevezhető) szélére, és így nagy terpeszben ülve kivettem magamból az ujjam. Cseréltem, és most a mutató ujjam dugtam be a nyílásba, míg a középső ujjammal lassan masszírozni kezdtem fenekem nyílását.

Endrével már csináltunk popsiszexet, de magamnak még nem csináltam. Annak idején nem bántam meg vele, de most is egészen jó volt! Éreztem, ahogy záróizmom kezd ellazulni, és ujjam nagyon lassan beljebb dugtam a fenekembe. Ezzel a mutatóujjam is beljebb került a puncimba…  Lassan kezdett elönteni a kéj, vonaglani kezdett a testem. Lassan, nagyon lassan mindkét ujjam kezdtem beljebb dugni. Ahhh.. micsoda fantasztikus érzés volt! Mikor mindkét ujjam fixen bennem volt, körözni kezdtem a csuklómmal, így belülről mindenütt kényeztettem magam. Egyre gyorsuló ütemben mozgattam kezemet, és a körözésen kívül egy kissé már mozgattam ki és be is.

A másik kezemmel pedig a melleimet csipkedtem, morzsolgattam, markolásztam. Behunytam a szemeimet, és megpróbáltam valakit elképzelni, bárkit, csak ne Endre legyen! Éreztem, hogy közeledik az orgazmus. Saját, legnagyobb meglepetésére a szomszéd fiú jutott eszembe, hiába kerestem agyammal más „szexpartnert”, mindig csak ő ugrott be lelki szemeim elé. Elképzeltem, ahogy ő dugja a seggemet, ahogy ő dugja a puncimat, és azt kívántam, bárcsak itt lenne most és jól leszophatnám… – A melleimről levettem a kezeimet, és az ujjaimat kezdtem szopni. Közben önkéntelenül is gyorsítottam kezeim mozgását, ujjaim egyszerre jártak ki-be mind a puncimban, mind pedig a fenekemben. A mellbimbóim pedig már vörösek voltak a sok dörzsöléstől és csípéstől. Lelki szemeim előtt a szomszéd srác lihegett rajtam, én pedig éreztem, mindjárt itt az orgazmus – amit már régóta nem éreztem. Lábam hirtelen levettem a kád széléről, visszatettem a vízbe, és összezártam lábaimat. Ekkor értem el a csúcsot, és egy kéjes sikoly kíséretében elélveztem.

Ernyedten ültem még pár percig a kádban, és átadtam magam a hidromasszás nyugtató hatásának. Aztán elhatároztam, felszedem a szomszéd srácot. És ez sikerült is a későbbiekben!

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 918 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!