MEGLÁTOGATOTT A FÉRJEM AZ IRODÁBA – A TÁRSAM IS ELKAPOTT AZ ASZTALON – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Bent vagyunk a társammal az irodában, az idő miatt kicsit nyomottan, mondtam a társamnak, hogy tegyen oda egy kávét, az hátha feldob. Ő ment is a mosdóba vizet engedni, mikor kinyílt az iroda ajtó, a férjem jött be, szétnézett odajött hozzám, és …

előkapta a farkát és a számba tette.

Megmarkolta a fejem és hevesen, vadul, keményen dugta a számat. Rá nem jellemző, de pár perc múlva teleküldte a számat. Ekkor felállított a székből, ráhajtott az asztalra, felhajtotta a szoknyámat, oldalra húzta a tangámat, a puncimhoz dörzsölte a farkát, majd egy erős lökéssel felnyársalt. Az erő és az élvezet miatt felnyögtem. Ekkor ő bekeményített és kegyetlen gyorsan, brutál erősen, iszonyat durván és fantasztikusan jólesően baszni kezdett. Megmarkolta a hajam erősen hátrahúzta, oldalra fordította a fejem, hogy lássa az arcom, hogy mennyire élvezem ahogy dug. Nem gyorsan, hanem lassan és nagy erővel kúrt. Minden lökésnél, döfésnél vagy inkább öklelésnél nagyot csattant a fenekemen a lágyéka.

Minden csattanásnál nagyot nyögtem, minden öklelés egy kis orgazmussal ért fel, hát még mikor időnként rá-rá csapott a kerek fenekemre és utána megszorította. Nagyom élveztem ahogy brutál keményed dug. Pár perc alatt el is élveztem, ekkor megfordított. Az asztalomon ültem, a lábaimat a nyakába vette, magához szorított és ugyanilyen keményen dugott tovább, csak most közben beszívta a nyelvemet, megharapta és erősen dörzsölte a nyelvével. Szívta a nyakam, körbenyalta az arcom, kicsit hátrébbdőltem, hogy el tudja marni a mellem és őket is kényeztesse. Megint elélveztem és mikor ez látta, visszafordított, hasaltam az asztalon, rácsapott egy erőset a fenekemre megint bevágta a farkát és megint keményen erősen vadul kúrt.

Nemsokára kikapta a farkát belőlem, megfordított az asztalon. ugyanúgy hasaltam, csak a fejem volt a farkánál. Megsimította az arcomat, megfogta a fejem az állam alatt és a fejemnél, lassan tövig a száma küldte a farkát, aztán ugyanolyan vadul dugta a szám, mint az előbb a puncim. Hamarosan elélvezett. Mikor teleküldte a szám, a torkomra tolta a farkát lent tartotta szorította a fejem, tolta volna még bentebb a farkát aztán kintebb húzta és én erősen szívtam, keményen dörzsöltem a makkját a nyelvemmel.

Mikor az utolsó cseppeken is kipréseltem a farkából, ő visszacsomagolta és mondta, hogy sietnie kell és kiviharzott az irodából. A társam ekkor mert csak kijönni a mosdóból és azt mondta, hogy maradj így. Mire az asztalhoz ért már elővette a farkát, végigsimította a hátam, a vörösre vert fenekem is megcirógatta, majd lágyan, óvatosan, finoman dugni kezdett. Nagyon jól esett egy vad, kemény, durva baszás után egy lágy, óvatos, finom dugás.

Megfordultam, felültem, a lábammal átöleltem a derekát, ő hátrahajtott, megfogta a melleimet és…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 4 632 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!