Sziasztok, Krisztának hívnak, húsz éves vagyok, s az alábbi eset tavaly nyáron esett meg velem. Miskolcon lakom, onnan utaztam nagynénémhez személyvonattal Budapestre. Aki ismeri ezt a vonalat, tudja, milyen hosszú és unalmas az a pár óra. Nos, én akkor egyáltalán nem unatkoztam.
Forró nyári nap volt, ami abban az évben igencsak ritkaságszámba ment. Szeretem, ha megnéznek az utcán, ezért, ha tehetem, miniszoknyát és rövid pólót viselek. Amikor utazás előtt kinéztem az ablakunkon, s láttam a verőfényes napsütést, nagyon megörültem, s szekrényemből a legrövidebb kockás miniszoknyámat halásztam elő, hozzá pedig szintén a legrövidebb „haspólómat”. Hadd csorogjon a fiúk nyála!
Két hónapja nem volt pasim, s minél több időt töltöttem magányosan, annál jobban izgatott, ha néznek. Bár, ha alkalmam van rá, masztizok néha, de nem igazán szeretem, csak akkor, ha már tényleg nagyon bizsergek belül. Na, de ez most nem lényeg. Szóval, gondolom a meleg miatt, de nagyon kevesen utaztak vonaton. Biztos mindenki a strandon van…
Sikerült egy teljesen üres kupét találnom – nem volt nehéz, az egyik kocsi teljesen üres volt. Indulás után kényelembe helyeztem magam, s olvasgatni kezdtem. A második megálló után egy negyven körüli, kissé kopaszodó, pocakos, de rokonszenves férfi nyitotta rám a kupé ajtaját. Egyáltalán nem az esetem, de valahogy vonzott első pillantásra.
– Bocsánat, kisasszony. Nem láttam a behúzott függöny miatt, hogy van bent valaki… Keresek másik kupét.
– Nem, maradjon csak nyugodtan – mondtam gyorsan, mielőtt bezárta volna az ajtót. Ő nem is kérette magát, hanem leült velem szemben. Zavartan végigmért, s szemei óhatatlanul is megakadtak széttárt combjaimon, ahonnan továbbsiklottak befelé, a bugyim irányába, mivel a szoknya teret engedett az érdeklődésnek.
Nem beszélgettünk sokáig, látszólag én tovább olvastam, ő pedig hol kinézett a gyorsan futó tájra, hol pedig (s ez volt a gyakoribb) bámulta combjaimat. Izgatott a dolog, bevallom, s vágytam rá, hogy lásson mindent. Többször felraktam a lábam, hogy tekintete mélyebbre hatolhasson, de érezhetően vágyott a bugyi mögötti látványra.
– Elnézést, ki kell mennem a WC-re – mondtam hirtelen ötlettel, s az újságot ledobva magára hagytam.
Amikor visszatértem, bugyim már a retikülömben rejtőzött. Láttam, hogy kis verejtékcsepp indul meg a homlokán, az izgalomtól szárad a szája, mint most neked is, kedves olvasó, s vékony szövetű nadrágján keresztül növekvő farka is duzzadt. Önkéntelenül hozzányúlt.
– Kisasszony – kezdte rekedt hangon: – szeretném… megdugni….
Elmosolyodtam, s bár kedvem lett volna hozzá, nemet intettem.
– Mi lesz, ha jön a kalauz? – kérdeztem.
– Akkor csak hadd verjem ki a farkam, mert ettől a gyönyörű látványtól szétdurranok, mire Budapestre érünk…
– Én csak olvasgatok, uram, széttett lábakkal, hogy ön mit csinál… – nem fejeztem be a mondatot, csak ismét elmosolyodtam, de az újságot már csak a tartottam a kezemben, ahelyett azt néztem, ahogy gyorsan előveszi kemény dákóját és puncimra tapadó tekintettel elkezdte verni a farkát.
Két perc múlva tenyerébe helyezett papírzsebkendő tele volt az ondójával.
– Ez gyors volt… -mondtam izgatottan.
– Tudnék én mást is, ha…
Nem tudta befejezni, mert ekkor megállóba érkezett a vonat. Jött a kalauz, elintézte a jegyeket, majd ismét magunkra maradtunk.
– Ha nem félsz, hogy lebukunk, gyere – mondtam már tegezve, s még jobban széttártam combjaimat. Ő azonnal behatolt nedvessé vált hüvelyembe és hatalmas lökésekkel tett a magáévá ugyanolyan gyorsan, mint ahogy az imént elélvezett.
Régebben szerettem a hosszú előjátékot, de ekkor én is kétszer élveztem el pár perc alatt. Valami észvesztő volt a helyzet, hogy bármikor lebukhatunk. Zakatolt a vonat, s ez még jobban segített az élvezetben. Ez az ismeretlen pasi úgy megkefélt, hogy még Budapesten is mosolyra állt a szám.
Azóta, ha tehetem, csakis olyan kupéba szállok, amelyben magányos férfi utazik. Olyankor egy idő után elszaladok a WC-re, s amikor visszatérek, bugyim már ott rejtőzik a retikülöm mélyén.
Kriszta
Miskolc
