Nevem Kriszta, 16 éves vagyok, Békésben élek amióta megszülettem. Itt járok szakközépbe már második éve. Másfél éve van egy barátom, Csabi… Hát eddig kissé sablonos. Lehet ezután is az lesz, hiszen az ilyesmi, ami velem megtörtént, bizonyára sok-sok lánnyal megesett már.
Másfél év alatt voltak már hullámvölgyeink, de egészében véve igen jól megvagyok Csabival. Mondhatnám, hogy életem pasija. De volt már, hogy megfordult a fejemben, hogy kész, vége, otthagyom. Mert néha valami oltári bunkó tud lenni.
Akkoriban elég keveset találkoztunk, mert ő már dolgozik és néha rengeteg túlórája van. Ezeket az időszakokat nehezen bírom. Ilyenkor nagyon jól esett, hogy Karcsi (a volt szerelmem) ott volt mellettem és barátként meghallgatott.
Volt egy film, amit nagyon szerettem volna látni moziban. Kértem Csabit, hogy tegye magát szabaddá valahogy, menjünk el együtt. De nem, nem és nem. Azt bizonygatta, hogy zárás van, ilyenkor neki ott kell lenni, nélkülözhetetlen, satöbbi, satöbbi…
Nagyon dühös lettem rá. Felhívtam Karcsit és megkérdeztem, hogy nincs-e kedve eljönni velem arra a filmre. Ő egyből igent mondott.
Nagyon jól telt az este, Csabi szinte egész este nem jutott eszembe! Mozi előtt beültünk a Mekibe, dumcsiztunk, sétáltunk, aztán jött a film. Elég kevesen voltak a moziban, ez már a negyedik vetítés volt, így sok üres hely közül választhattunk, mi a legmagasabb helyre ültünk…
Nem volt olyan jó a film, mint ahogy elképzeltem, szóval egy kissé untam magam, így azon vettem észre magam, hogy kezem összetalálkozott Karcsi kezével. Csókolóztunk, meg minden, elszaladt velünk a szekér. Végül már nem is a kezét szorongattam. Remélem, értitek, mire gondolok.
Éreztem, hogy Karcsi nagyon meg van elégedve, majd teljesen paff lesz, hogy úgy mondjam. Alig vártam már, hogy vége legyen a filmnek! Karcsi megkérdezte, hogy felmegyek-e hozzá és én igent mondtam. Régóta nem voltam nála. Feltolultak bennem a régi érzések, meg hogy Csabi teljesen elhanyagol és átadtam neki magam.
Nem bántam meg, valahogy jogos bosszúnak tartom azért, hogy Csabi folyton csak dolgozik, dolgozik, dolgozik.
Unom már! Nem őt, mert tényleg imádnivaló, de amikor nagyon keveset vagyunk együtt, ott tudnám hagyni örökre.
De nincs hozzá erőm. Így ilyenkor inkább Karcsi karjai között vigasztalódom.
