OTTHON IS SZEXISEN – MEG IS LETT AZ EREDMÉNYE – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Én mindig, otthon is szexisen, kihívóan vagyok felöltözve. Természetesen most is. Feküdtem a nappaliban a kihúzott kanapén és néztem a tévét, mikor a párom megállt előttem. Kicsit szétettem a lábam, hogy belásson a szoknyám alá.

– Gyönyörű látvány vagy – mondta és hozzám lépett, megcsókolt, végig simította a testem és azt mondta, hogy szeretné végig nézni ahogy masztizok. Leült mellém és bugyin keresztül simiztem a puncim, párom segített kicsomagolni a melleimet és velük is játszottam.

Bekaptam a bimbócskámat, szívogattam, nyalogattam közben a férjecském megsimította az arcom aztán lehúzta a bugyimat. Egyik kezemmel a mellemmel játszottam, másik kezemmel a csiklócskámat simogattam és időnként be-be nyúltam a puncimba, közben sóhajtoztam, nyögdécseltem, látványosan vonaglottam a kanapén, eközben pedig a párom simizte a combom, a hasam a mellkasom, irányította a kezem, hogy mit csináljak magammal, hogy mit szeretne látni. Rövidesen elélveztem.

Párom ekkor belefúrta a fejét a puncimba és lágyan nyalta és simogatta én továbbra is a cickóimmal játszottam és néztük egymást. Legalábbis egy darabig, mert ahogy finoman nyalt nem tudtam nyitva tartani a szemem.

Hátrahajtottam a fejem, beletúrtam a hajába, a puncimra szorítottam a fejét és ő engedelmesen nem körbelefetyelte hanem célratörően a csiklómon járatta a nyelvét, de továbbra is lassan és lágyan. Ismét elélveztem, de nem hagyta abba a nyalakodást folytatta ugyanilyen tempóban. Combjaimat összeszorítottam, erősen a puncimba húztam a fejét, de akkor sem váltott tempó. Ez a lassú, kényeztető, nyalakodás még jobban feltüzelt. Egy idő után folyamatos orgazmusom volt, folyamatosan a csúcson voltam, ziháltam, nyögtem, nyöszörögtem.

Már hosszú percek óta iszonyat erősen élveztem, mikor abbahagyta a nyalást, összecsippentette a puncim a csiklómnál és az ajkaimmal dörzsölte a csiklócskámat. Ez olaj volt a tűzre. Szűkölve, üvöltve élveztem, remegtem, fetrengtem a kanapén próbáltam kifordulni alóla, de nem ment, mert sem erőm nem volt hozzá és igazából nem is igazán akartam. Jó pár percig így járatta a puncim és nem hagyott alább az élvezés, de kivette minden erőmet. Magatehetetlenül feküdtem, nyöszörögtem, kapkodtam a levegő után. Elengedte a puncim, viszont most két a középső és a gyűrűsujjával belém nyúlt, a hüvelykujját rátapasztotta a csiklómra és ujjazott lágyan, lassan, de ez annál őrjítőbb volt. Erőtlen voltam, alig kaptam már levegőt az élvezettől a rengeteg élvezéstől, de még tudta fokozni. Szépen lassan alig észrevehetően gyorsított az ujjazáson. Hamarosan veszett gyorsan járatta bennem a ujjait a folyamatos élvezéstől hol megfeszítettem, hogy elernyesztettem a testem és már lángolt a puncim.

Mikor már nem lehetett tovább fokozni a gyorsaságot, hirtelen megállt. Megszorította a combom, végigsimítottam a mellkasom. Az izzó puncimhoz tette a farkát. Finoman a makkjával megcsapdosta a csiklóm. Minden csapás egy orgazmus volt. Aztán maradt a csiklómnál, de nem csapkodta, csak dörzsölte hozzá a farkát, aztán lágyan, lassan óvatosan betolta, rám hajolt, megcsókolt és…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 814 times, 3 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!