SZENVEDÉLY AZ AUTÓBAN – NEM VAGY KISPÁLYÁS EZEN A TÉREN

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Mark az utcán sétálgatott, amikor hirtelen meglátott egy kirakatot, amely számítógépekkel volt tele. Már régóta gondolkodott rajta, hogy vesz egyet, de eddig még nem jött össze rá a pénz. Miközben nézelődött meglátott az üzletben egy gyönyörű nőt, aki már a kirakatüvegen keresztül is lélegzetelállítóan szexis volt.

Amint a nő kilépett a boltból, kezében csomagokkal, nem tétovázott, leszólította.

– Hello! Mark vagyok! Segíthetek?

– Megköszönném, mert eléggé távol parkolok. Amúgy Christie vagyok.

A nő lágy búgó hangjára, a férfinak megkeményedett a pénisze. Miközben a parkoló felé haladtak a lányt különös érzések járták át. A férfinak olyan erős szexuális kisugárzása volt, amit még soha nem tapasztalt egy férfinál sem. A kocsihoz érve amint berakták a csomagokat Mark maga felé fordította a nőt és éhesen lecsapott a szájára.

Christie-t bár meglepte a dolog egyre mohóbban viszonozta a csókokat. Élvezte a fiú vadságát, szája ízét, nyelvének vad táncát. Mellbimbója megkeményedett, ágyéka hevesen lüktetni kezdett. Mark kitapogatta a kilincset és szinte bezuhantak a kocsi hátsó ülésére. Mindketten hangosan ziháltak. A férfi nyelvével Christie mellbimbóját kezdte becézgetni miközben ujjaival nedves meleg hüvelyébe hatolt.  A lány ujjaival végigszántott partnere bőrén, majd nyalta, szopta minden porcikáját, elidőzve férfiasságán. A férfi beleremegett a fokozódó kéjbe.

A nő lábai közé térdelt és csiklóját ingerelte. A lánynak minden idegszála megfeszült. Úgy érezte nem bírja tovább.

– Gyere belém.

Hangja szinte könyörgő volt. A férfi megtette azt, amit Christie kért. Szép fokozatosan hatolt belé, hogy a lánynak egyáltalán ne fájjon. Hátulról ment bele a férfi. A lány minden centiméterét élvezte, hogy bizsereg. Mark, mivel nem szerette volna, hogy a lány csalódjon, ezért gyorsabbra vette az ütemet, ami Christie-nek nagyon tetszett. Egyre gyorsabban mozogtak, közben Mart a lány csiklóját simogatta. Igaz elég kicsi volt a hely a kocsiban, de így is nagyon élvezetes volt. A lány már nem bírta sokáig, ezért megkérte a férfit, hogy siessen és egy kicsit keményebben hatoljon belé. Christie egy óriási sikítással ért el a csúcsra.

Mivel Mark még nem ment el, így inkább a lány a szájával kényeztette, mivel azt mindennél jobban szerette. A lány letérdelt elé, először a kezével, később szájával is ingerelte a férfit. Mark megfogta péniszét és úgy tolta bele Christie szájába, és a lány mohón lecsapott rá. Közben Mark a kezével izgatta a lány mellbimbóját, mivel pont olyan pózban voltak, amiben el tudta érni, így Christie-nek is örömet tudott okozni. A lány finom körkörös mozdulatokkal ingerelte Markot, aki mély kiáltásokkal adta a lány tudtára, hogy nagyon élvezi, amit csinál. Olyan sokáig szopta Christie, hogy már a férfi nem tudta magában tartani spermáját, így nemsokára a szájába élvezett a lánynak. Christie mindet lenyelte, sőt még Mark farkáról is lenyalogatta, ami rajta maradt.

– Nagyon jól csináltál mindent, úgy látom, hogy nem vagy kispályás ezen a téren.De te sem. Nagyon jó volt főleg a kocsiban.

– De most már nekem mennem kell, mert vár a barátnőm.

– Én is megyek, mert a pasim szülinapjára vettem a számítógépet, de ezt még össze is kellene szerelni.

– Sok sikert!

– Köszönöm!

A pasi miután felöltözött, kiszállt a kocsiból és otthagyta a lányt. Christie is hamar felkapta magára a ruháit és elindult a parkolóból, hogy megmondja barátjának a legnagyobb hírt, ami a legnagyobb ajándék pasija számára, hogy terhes.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 857 times, 2 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.