SZEXJÁTÉK 1. – TE MIT HÚZTÁL, CUCCOS?

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Nem mondom meg melyik fősulira és melyik városban, nehogy valaki lenyomozhassa, sőt, a neveket is megváltoztattam!

Szóval… Tavaly ősszel történt, nem sokkal a sulikezdés után. Negyedikbe járok (fősuli, nem gimi!) ez az utolsó évem. A magatartást már elég könnyen vettük, buli bulit követett. Mind egyforma volt, egy kaptafára rendezték az egészet, de volt egy.. egy házibuli, ami teljesen szakított a megszokásokkal…

Dóra rendezte, az osztály „kurvája” már bocs a kifejezésért, de ez az igazság. Csak öt fiút és öt lányt hívott meg, én a szerencsés fiúk között voltam. Rajtam kívül ott volt még két legjobb haverom, Cuccos és Csőröge is, hogy miért így hívtuk őket, már feledésbe merült. Aztán meghívta még az izomkolosszus Szellei Nándort és a nagyszájú Kovácsot.

Lányok közül elsőként említem a gyönyörű Mariannt, akibe iskolakezdés óta szerelmes voltam titkon. Ott volt még a vörös Friderika, aki folyton mosolyog, Diana, akinek melleinél csak feneke nagyobb és a kissé deszka Zita is, aki kétségtelenül osztályelső volt.
Este hétre érkeztünk meg Dórához, s az első két órában minden a megszokott módon folyt, ittunk, táncoltunk, énekeltünk.

Tíz órakor Dóra előhozott egy dobozt, s letette a szoba közepére a szőnyegre.
– Ez egy kiváló kis társasjáték, bácsikám küldte Finnországból, tízen kellenek hozzá, ezért vagyunk ennyien.
– Mi a neve? Még soha nem láttam…- bújt közelebb érdeklődve a deszka Zita. – Valami ismeretterjesztő?
– Aham – nevetett Dóra és kinyitotta a dobozt. Volt benne bilincs, vibrátor, selyemsálak, műpénisz három méretben is -, hogy milyen jártas vagy a szexben.
– Orgiát akarsz rendezni, Dóra? – kérdezte Cuccos.
– Félig meddig… Kezdjünk játszani. Itt ez a kártyacsomag. Kiterítem körbe, s mindenki húz egy lapot. Ok, rendben, így… Most egyenként felolvassuk. Nem dánul van, angolul, érteni fogjátok!… én kezdem – mondta továbbra is mosolyogva és szeme elé emelte a kártyát – „Ha lány a kártya olvasója, válasszon egy férfit, kötözze meg s üljön vesszejére. Ha férfi olvassa a kártyát választ egy lányt magának, ki megkötözheti, s ráülhet hímtagjára.” Nos – fejezte be Dóra térdére csapva – Mivel lány vagyok, én választok egy férfit… Szellei Nándort… gyere, izmoska, megkötözlek…
– És a többiek addig mit csinálnak? – zihálta a nagyszájú Kovács.
– Nézi és élvezi – felelte Dóra meghurkolva a kötelet Szellei csuklóján – De vigyázat! Lehet magatokat simogatni, de aki elélvez, az ki van zárva, mehet hazafelé!

Azzal Dóra lerángatta a megkötözött Szellei nadrágját, majd gatyáját is. Mi csak bámultunk még mindig a döbbenettől, hogy mibe is keveredtünk, de amikor Dóra verni kezdte az izompacák farkát, hogy ráülhessen végre, a nagyszájú Kovács is előkapta saját szerszámját, s keményen markolászni kezdte.

Szellei farka hamar felállt, Dóra pedig rácsücsült a meglepődött férfi péniszére.
– Azt hittem nagyobb farkad van, Nándor – mondta akadozva Dóra, s közben lovagolt a hímvesszőn. A férfi sem kezeit, sem lábát nem tudta mozgatni, bevörösödött fejjel élvezte ahogy mozog rajta a szép „kurva”.
– És azt sem, hogy ilyen hamar elsülsz – mondta csalódottan, megvetően két perc után a lány, mikor egy mozdulatnál hüvelyéből kicsusszant a lankadó, erőtlen hímvessző, majd egy adag ondó folyt ki Dóra combjai közül. A barna hajú lány megtörölgette magát aztán hozzánk lépett. – Te mit húztál, Cuccos?
Barátom a látvány kábulatából ébredve még csak most olvasta a kártyáját.
– Ha lány húzta, bukkakénak vesse alá magát, azaz minden férfi élvezzen arcára, ha férfi húzta a kártyát, egymagában élvezzen a hozzá legközelebb ülő lány fenekére.

SZEXJÁTÉK 2. – KIESTÉL! NEM KÜLDELEK EL, DE NEM JÁTSZHATSZ TOVÁBB! (Folytatás)

 

 

 

 

 

 

 

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 862 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!