SZINTE AZ ÁJULÁS KÖRNYÉKEZETT, KÖNYÖRÖGTEM, HOGY HAGYJA ABBA – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Van egy jó ismerősöm, akivel sokat szoktam Pestre járni. Úgy egyeztünk meg, hogy nem kell beszállnom a benzinpénzbe, hanem odafele úton kétszer, hazafelé pedig egyszer, vagy ha bírja a cerkája akkor kétszer…

Nagyon szokta élvezni, hogy a (nem kicsi) teljes orál tudásomat bevetem rajta és kb 1 év távlatából már van, hogy ő kéri, hogy hogyan és milyen gyorsan futtassam a farkát a számban. Már többször mondta, hogy ha kijön a lépés nagyon szeretné rojtosra nyalni a puncimat aztán pedig megjáratni bennem a szerszámát.

Most volt, hogy elérkezett az idő a nyalakodásra. Véletlenül összefutottunk a bankban és azonnal megbeszéltünk, hogy felugrunk a lakására egy pásztor órára. Ahogy beértünk egyből a hálóba vezetett, levetkőztünk, én lefeküdtem és simogatni kezdett. Jó sokáig elidőzött a nagy melleimen, aztán a combomat és a puncimat simizte. Én becsukott szemmel élveztem a kényeztetést. Érezte, hogy már nedves a puncikám. Óvatosan befúrta a fejét a lábam közé és finoman körbenyalta a puncim környékét. Beszívta az ajkaimat és a nyelvével simogatta. Hátra hajtotta a lábam, megemelte a fenekem és a popsimat is végignyalta finoman.

Mikor már sóhajtoztam, széthúzta a puncim és a csiklómat kényeztette. Finoman óvatosan, de szapora nyelvcsapásokkal játszott vele. Lassan jött az orgazmusom, de sokáig tartott. Mikor elélveztem, folytatta és közben belém nyúlt és lassan járatta az ujjait bennem. Rövidesen megint elmentem. Egy pillanatra abbahagyta a nyalakodást, míg a fiókból kivett egy vibrátort. Visszatért a puncikámhoz, rászívta magát megint a csiklómra, belém tolta a vibrit és járatta bennem serényen. Most intenzív de rövid volt az élvezésem és amikor a csúcsán voltam, erősebben nyalt és bekapcsolta a vibrátort.

Azt hittem széttépem az ágyat, olyan erős volt az érzés. Isteni volt ahogy erősen és gyorsan nyalt, ahogy rezeg bennem a vibrátor és gyorsan jár ki-be a puncimban és közben a másik kezével masszírozza a popsilyukamat. Hörögve, sikítva, vergődve élveztem el. Kértem, hogy hagyja abba, mert megőrülök. Mosolyogva feltérdelt, a puncimhoz tolta a farkát, megmarkolta a mellem és lassan betolta a szerszámát, közben a puncimat összecsippentette és körkörösen izgatta a csiklóm. A mennyben éreztem magam, ahogy már vagy 1 órája élvezek és még csak most került belém egy méretes kékeres és nagyon jó érzés volt, ahogy a forró farok lassan mozog bennem. Mondanom sem kell, hogy ismét a csúcsra értem.

Hasra fordított. Összeszorította a lábamat és lassan óvatosan a fenekembe tolta a farkát. Nagyon jóleső fájdalmas érzés volt ami még jobban fokozta az izgalmamat. Egy ideig így pumpált, aztán oldalra fordított és míg a fenekemben volt a farka, bekapcsolta és a puncimba tolta a vibrátort és teljes fokozatra kapcsolta, ő pedig serényen, keményen és gyorsan dugta a fenekemet.

Most volt igazán orbitális élvezés. Szinte az ájulás környékezett. Mindenem remegett, izzott. Kifordultam alóla és könyörögtem, hogy hagyja abba, mert nem bírom tovább. Felállt, lehúzott az ágyról, neki támasztott a szekrénynek, terpeszben elém állt, megfogta két oldalról a fejem, és a számhoz tolta a makkját. Rácuppantam, nyalogattam, szívogattam, de nem engedte, hogy benyeljem. Felemelte a farkát, tudtam a dolgom és számba vettem a golyóit és nyalogattam, szopogattam, szívogattam, és simogattam a kezemmel a combja belső felét.

Úgy döntött elég a gyengédségből. Hátrébb lépett, a szemembe nézett, megfogta az állam és a homlokon, aztán lassan a torkomra tolta a farkát. Rászorította a fejem, lent, azaz bent tartotta pár másodpercig, aztán gyorsan járatta a számban, torkomon a farkát. Nyöszörgött egy kicsit, aztán a hatlövetűvel megsorozta a mandulámat jó nagy adagokkal. Egy ideig még használta a számat, aztán kivette és az arcomhoz, homlokomhoz dörzsölte.

Ledőltünk mindketten és elégedettem nyugtázta, hogy a puncim is van olyan frenetikus mint az orál tudásom. Úgy döntöttünk, hogy havi egy alkalommal össze fogunk akadni.

…másnap pedig megyünk Peste. Majd meglátjuk mi vagy inkább ki sül el benne(m)…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 650 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!