TOVÁBBKÉPZÉS NŐSÜLÉS ELŐTT

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Pár éve Anita barátnőm megkért, hogy a nevelt fiának tartsak egy kis oktatást, mert nagyon gátlásos, visszahúzódó a nőkkel. Ez meg is történt olyan továbbképzésben részesítettem, hogy hamarosan be is csajozott. Csengett a telefonom és Zsolti (Anita nevelt fia) hívott, hogy beszélni akar velem. Mondtam neki, hogy itthon vagyok, jöjjön amikor akar.

Hamarosan csengetett. Beengedtem, leültünk és mondta, hogy hamarosan megnősül, de előtte szeretne engem megdugni, mert annak idején én ,,csak” leszoptam. Nem túl jó ötlet, válaszoltam, mert nagyon jó vagyok az ágyban. Erre ő felállt, hozzám lépett, megfogta a mellem, megcsókolt. Nem ellenkeztem, mert legyezgette a hiúságomat, hogy agy húsz évvel fiatalabb srác rólam álmodozik. Széttettem a lábam, ő simizte a puncim, közben kicsomagolta a mellemet és szépen játszott velük. Megfogtam a fejét és a lábam közé nyomtam. Ahogy tanítottam neki, ahogy szeretem úgy nyalt. Körbecsókolta a combom, végig nyalogatta a puncim környékét, beszívta az ajkaimat és simogadta a nyelvével, majd ahogy elhúzta a fejét halkan cuppant ahogy kicsusszant a szájából. A csiklómat, mondtam Zsoltinak és ő széthúzta a puncim az egyik kezével, a másikkal, fentről megnyomta, hogy jobban kiemelje a csiklóm. Tele nyelvvel nyalta, falta, én pedig hamarosan elélveztem. Nem hagyta abba. Nyalt tovább és benyúlt a puncimba.

Most már a farkadat akarom érezni magamban, mondtam és ő kivette a szerszámát, finoman betolta, rám hajolt, megcsókolt, megfogta a mellem és ütemes mozgásba kezdett. Felvettem a mozgása sebességét ritmusát és vonaglottam, sóhajtoztam, nyögdécseltem alatta. Kifordultam alóla, lenyomtam az ágyra az ölébe huppantam és lovagolni kezdtem. Tetszett Zsoltnak, mert használhatta a kezeit. Fogdosta a melleim, masszírozta a fenekem, simogatta az arcom, a hátam. Egyre gyorsabban ficánkoltam az ölében, de nem volt elég neki. Felállt ráhajtott a fotelre, összeszorította a lábam és most hirtelen tövig tolta a farkát. Kapaszkodott a derekamba úgy dugott. Most is felvettem a ritmust és tekergettem a fenekem. Már sokadszor elélveztem, gondoltam már ő is elmehet. A lábam között átnyúltam, elkaptam a golyóit és simogadtam. Ha lassan dugott lassú simi volt, ha gyorsan dugott gyors volt.

Látni akarom az arcod mondta, átfordított az ágyra. A lábaimat a fejem mellé szegezte, szép kis látvány tárult elé. A fenekedet lehet, kérdezte, én pedig mondtam, hogy persze. A popsimhoz tette a farkát, lassan óvatosan betolta. Ahogy elmerült a popsimban és a puncimhoz nyúltam és masztizni kezdtem. De durva jó látvány mondta Zsolt és pedig fokoztam. Egyik kezemmel a csiklóm simogattam, a másikkal, benyúltam a puncimba és ráfogtam a farkára. Nagyot nyögött és megállt bennem míg én a puncimon keresztül masszíroztam a popsimban meredő farkát. Láttam az arcán, hogy hamarosan eldurran.

Hova élvezhetek kérdezte, én válaszoltam, hogy ahová csak akarsz. Mindenhova akarok, mondta. Alaposan benyálaztam a tenyerem és az ujjaim, kivettem magamból a farkát és gyorsan rejszoltattam, míg a szabad kezemmel a golyóit gyúrtam. Megkapta amit akart. Úgy irányítottam a farkát, hogy mindenemet beterítse. Kaptam a hasamra, a mellemre, a nyakamra, az arcomra, a számba, a szememre, a hajamra. Mikor kivertem belőle az utolsó cseppeket, ráfontam magam a farkára és a torkomra toltam úgy nyaltam, simogattam a zacsiját. Fogta, simogatta az arcom, sóhajtozott.

Mikor kivettem a számból a farkát, rám nézett és őszintén azt mondta, hogy kegyetlenül irigyli a férjem. Mitagadás, megértem…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 11 087 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!