VADASPARK – NEM SZÓLT SEMMIT, DE LÁTTAM RAJTA, NEM SZERETNÉ, HOGY ABBAHAGYJAM – A BIZTONSÁGI ŐR VIGYOROGVA NÉZETT RÁNK

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Klára vagyok, harmincnyolc éves férjes asszony, aki már kiábrándult a házaséletből… És kapcsolatot kezdeményeztem egy jóval fiatalabb sráccal a munkahelyemen, Lacival, aki huszonkét éves, és nagyon aranyos és romantikus. Persze titkos a kapcsolatunk, de azért néha vállalunk némi rizikót, a múltkor például elmentünk ketten a Vadasparkba.  Nagyon jól éreztük magunkat, persze közben mindig figyeltünk, hogy nincs-e ismerős a közelben, nehogy lebukjunk.

 

NOMÁD SÁTRAK BELÜLRŐL

 

A vadaspark egyik részében voltak felállítva nomád sátrak, amelyeket messziről meg lehetett nézni. Nos, mi megnéztük belülről is… Amikor nem figyelt senki, besurrantunk az egyik sátorba. Hihetetlenül szép volt belül, bár mai szemmel kicsit szokatlan. Laci átölelt, és éreztem, mennyire kíván engem. Ettől én is beindultam… Ahogy a karjaiban tartott, szinte elolvadtam… A szemünk egymásba olvadt, és lassan ajkaink is. Egyik kezével lassan elengedett és lefelé vette az irányt.

Óvatosan ráfektetett az ágyként használt vastag nemezszőnyegre. és az idáig gyengéd, puha csókolózás egyre szenvedélyesebbé vált. Lassacskán a lábaink is összefonódtak és pár perc múlva a nyakamra terelődött a nyelve. Nem volt nehéz észrevennie, hogy ezt nagyon szeretem, s ezt látva egyre bátrabb lett. A meleg kezét ezalatt a felsőm alá bújtatta. Látszott, hogy van benne gyakorlata. Rábíztam magam, szabaddá engedtem mindent, ami bennem volt és hagytam, hogy az ösztöneim vezéreljenek. Szép lassan felültetett, és lesegítette rólam a felsőmet, s én viszont. Volt mit rajta fogni, széles váll, izmos mellkas. Hátára döntöttem és combjaim közé vettem a derekát. Az arcát, a nyakát, a mellkasát és hasának minden négyzetcentijét beborítottam puszikkal, amikhez a nyelvemet sem sajnáltam használni.

 

EGY KICSIT TALÁN BÜSZKE IS LETTEM MAGAMRA

 

Nem szólt semmit, de láttam rajta, nem szeretné, hogy abbahagyjam. A hasa alsó részén tevékenykedtem már, mikor feltűnt, hogy középvégtagja olyannyira dolgozik, hogy azt hittem le sem kell vennem róla a nadrágot, lelöki az magától. Egy kicsit talán büszke is lettem magamra, csak nem végezhetek rossz munkát, ha ilyen választ kapok, és természetesen segítettem a kis huncuton kiszabadulni a nadrág börtönéből. A csuklómmal toltam le a már feleslegessé vált ruhadarabot úgy, hogy közben végigsimíthassam a formás lábait. Visszamásztam rá, átölelt, és én kerültem alulra.

Most ő kényeztetett engem, körbenyálazta a melltartómat és finoman elindult lefelé, szájjal kibontotta a nadrágomon a gombot, megharapta a cipzárt és óvatosan lehúzta. Nem vette le rólam, hanem feljött mellém és újra heves csókolózásba kezdtünk. Félrehúzta a bugyimat, és fölém kerülve hatolt belém, én formás combjaimmal öleltem, húztam szorosan magamba altestét. Ajkaimat összeharaptam, nehogy árulkodó sikolyok hagyják el a szám…

 

A BIZTONSÁGI ŐR VIGYOROGVA NÉZETT RÁNK

 

Ez a titkos helyzet nagyon izgató volt mindkettőnk számára, sokkal hamarabb jutottunk el a csúcsra, mint általában. Majd gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat. Óvatosan kikémleltünk, nincs-e valaki a közelben, de tiszta volt a terep, úgyhogy gyorsan elhagytuk a tett helyszínét. Csak a kijáratnál, a monitorok mögött ülő biztonsági őr nézett vigyorogva ránk, és kacsintott felénk, ahogy kiléptünk a Vadaspark kapuján.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 576 times, 3 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!