MEGKERÜLT GYŰRŰ

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Megkerült gyűrű

Egy brit nő visszakapta 35 évvel ezelőtt elveszett gyűrűjét. Carys Williams 16 éves korában kapta az értékes pecsétgyűrűt édesapjától, aki nem sokkal később elhunyt. Két héttel később egy templomban az ékszer lecsúszott az ujjáról, és eltűnt egy padlórésben. Nem remélte, hogy valaha visszakaphatja ám soha nem felejtkezett el róla. Carys nemrég autójával a templom környékén járt, és látta, hogy éppen bontják az épületet. Azonnal megállt, és elmesélte történetét a munkásoknak. Azok a veszélyre hivatkozva nem engedték, hogy maga keresgéljen, azonban együkük két ótán át rostálta a törmeléket, míg végül sikerrel járt.

A megkerült ékszer 35 év után sok emléket idézett fel Carys-ben, aki most már soha többé nem válik meg apja gyűrűjétől.

A kép illusztráció!

 

Ha van egy-két jó vicced, nevetséges mémed, röhögni való karikatúrád, akkor küld el a pistike@pistike.hu címünkre, és mi megosztjuk a weblapunkon, és a Facebookon! Az arra érdemesek pedig a – szerző megjelölésével – akár bekerülhetnek a Pistike viccújság nyomtatott változatába is!

 

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

MINDÖSSZE KÉT KATTINTÁS ÉS MÁR

OLVASHATJA IS A PISTIKE VICCMAGAZINT!

Kattintson az Előfizetés vagy a Bejelentkezés gombra.

https://laptapir.hu/magazin/pistike

70 friss újság egy lap áráért!

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

MÁSOK EZT OLVASSÁK!

 

EROTITKOK – ZSANI VOLT A TITKOS SZERELMEM – VAJON LEBUKTAM A CHAT-EN?

https://pistike.hu/erotitkok/zsani-volt-a-titkos-szerelmem-vajon-lebuktam-a-chat-en/

 

EROTITKOK – DRÁGA FÉRJECSKÉM! – A CHAT MENTETTE MEG A HÁZASSÁGUNKAT

https://pistike.hu/erotitkok/draga-ferjecskem-a-chat-mentette-meg-a-hazassagunkat/

 

EROTITKOK – MAJÁLIS – MIT SZÓLNÁL, HA ELMENNÉNK VALAMI FÉLREESŐ HELYRE?

https://pistike.hu/erotitkok/majalis-mit-szolnal-ha-elmennenk-valami-felreeso-helyre/

 

EROTITKOK – AZ ANYAGBESZERZŐ SEM TUDOTT NEKEM ELLENÁLLNI – A BARÁTNŐM LAKÁSA ŐRZI A TITKOT – ANDEE

https://pistike.hu/erotitkok/az-anyagbeszerzo-sem-tudott-nekem-ellenallni-a-baratnom-lakasa-orzi-a-titkot-andee/

 

EROTITKOK – KIFEJEZETTEN SZOPÓS NAPOM VOLT – ANDEE

http://pistike.hu/erotitkok/kifejezetten-szopos-napom-volt-andee/

 

EROTITKOK – CSILLA TITKA

https://pistike.hu/erotitkok/csilla-titka/

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 76 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.