(PISTIKE NYÚÚÚZ) Svájci rendőrség bejelentette, hogy nyomozás folyik a Nespresso nyugat-svájci raktárában, miután az ott dolgozik az egyik szállítmány öt konténerében 500 kilogramm kokaint találtak a kávébab között, a drog ,,utcai értéke” 50 millió dollár.
A munkások a fribourgi hatóságokat egy titokzatos fehér por miatt riasztották. A rendőrség megállapította, hogy az anyag kokain volt. Ezután átkutattak öt tengeri konténert, amelyeket „ugyanazon a napon vonattal szállítottak”, ahol 500 kg kábítószert találtak. A fuvar utcai értéke több mint 48 millió euróra becsülhető. Az első vizsgálat megállapította, hogy a szállítmány Brazíliából származik – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy a lefoglalt kokain több mint 80%-os tisztaságú.
A Nespresso közleményében azt írta, hogy az anyag nem érintkezett egyik kávéjukkal vagy berendezésükkel sem, és minden termelésük biztonságos volt.
A címlapkép illusztráció!
120 FRISS ÚJSÁG EGY LAP ÁRÁÉRTKedvenc lapjait az egész család online olvashatja, mobil eszközökre letöltheti, magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi lapszámokhoz, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet. KIZÁRÓLAG ÚJ ELŐFIZETŐKNEK MÁJUS 17-IG KÉT HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK!Kedvezmény 67%. Az első 3 hónapra csak 1490 Ft (497 Ft/hó). Regisztrációkor írja be a promóciós kódot: 321 AJÁNDÉKOZZON LAPTAPIR ELŐFIZETÉST KEDVEZMÉNYESEN!A részletekért kattintson ide! https://laptapir.hu/ajandekkartya ÚJDONSÁG!Laptapir hozzáférési pontok, ahol ingyenesen kipróbálhatja a szolgáltatást. Részletek itt! |
NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS
https://pistike.hu/feliratkozas/
EZ IS ÉRDEKELHETI:
INYENCEKNEK
https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/inyenceknek/
TÉNYLEG MALACA VOLT A BETEGNEK!
https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/tenyleg-malaca-volt-a-betegnek/
PISTIKE NYÚÚÚZ – ÜLDÖZTÉK A RENDŐRÖK MIKÖZBEN SZEXELT A FELESÉGÉVEL
PISTIKE NYÚÚÚZ – ÜLDÖZTÉK A RENDŐRÖK MIKÖZBEN SZEXELT A FELESÉGÉVEL
PISTIKE NYÚÚÚZ – HÁZI KAMERARENDSZER BUKTATTA LE A BETŐRÖT, AKI MIUTÁN VÉGZETT LEVÁGTA A FŰVET
PISTIKE NYÚÚÚZ – RAKHAT-E EGY NŐ VÁGYFOKOZÓT A FÉRFI ITALÁBA, ANNAK MEGKÉRDEZÉSE NÉLKÜL?
PISTIKE NYÚÚÚZ – JULIE SOKKOT KAPOTT, MERT AMIKOR FELÉBREDT EGY IDEGEN KUTYA FEKÜDT MELLETTE
1 Trackback / Pingback
Comments are closed.