(PISTIKE NYÚÚÚZ) A Georgia Állami Egyetem professzora sürgőséggel hívta a biztonsági őröket, hogy távolítsonak el az előadóból két diákot, mert azok késve érkeztek az órájára.
Az NBC News.com jelentése szerint Carissa Gray riasztotta az egyetemi biztonsági őröket, mert két diákja késett az órájáról. Gray előbb megkérte a két diákot, hogy távozzanak, de azok nem voltak hajlandóak, azt mondták, hogy ,,fizettek azért, hogy ott lehessenek”. Ekkor került sor a biztonsági őrök riasztására. A renitens diákok, „Taylor” és „Kamryn” sírni kezdtek, amikor a kiérkező egyenruhások erélyesen, sokak szerint túl erélyesen léptek fel velük szemben.
A Georgia State University magatartási kódexének megfelelően az oktatók felvehetik a kapcsolatot az egyetem biztonsági őreivel, ha egy hallgató „közvetlen veszélyt jelent” saját vagy mások biztonságára nézve. Nem világos, hogy ebben az esetben Gray professzor miből gondolta, hogy a két későn érkező biztonsági kockázatot jelent?
Az egyetem közölte, hogy vizsgálják az ügyet: „Az egyetemi rendőrség az oktató hívását követően kiérkezett, és azonnal megállapította, hogy nem bűncselekményt.” A Telegraph jelentése szerint Gray már nem tart órákat az egyetemen…
A címlapkép illusztráció!
EZ IS ÉRDEKELHETI:
PISTIKE NYÚÚÚZ – A LEVEGŐEVŐ EGYHÁZ VEZETŐJE TITOKBAN HOT-DOG-OT ZABÁLT, ÉJSZAKA NASIZOTT
HOLNAP ÚGYSINCS MUNKA
https://pistike.hu/funpic/egeszseges-erotika/holnap-ugysincs-munka/
PISTIKE NYÚÚÚZ – 82 EZRES BÜNTETÉS EGY REPÜLŐGÉPEN SZIGETELŐSZALAGGAL MEGFÉKEZETT NŐRE
ROMÁNIÁBAN KILŐNEK 220 MEDVÉT A LAKOSSÁG BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN
https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/romaniaban-kilonek-220-medvet-a-lakossag-biztonsaga-erdekeben/
MEG VAN MENTVE
https://pistike.hu/funpic/kepek-a-nagyvilagbol/meg-van-mentve/
PISTIKE NYÚÚÚZ – 63 GOLFKOCSIT LOPOTT 7 ÁLLAMBÓL, EZ GUINESS REKORD?
https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/pistike-nyuuuz-63-golfkocsit-lopott-7-allambol-ez-guiness-rekord/