PISTIKE NYÚÚÚZ – TÉVEDÉSBŐL ÁTUTALT 286 HAVI FIZETÉSSEL LÉPETT LE, ESZE AGÁBAN SINCS VISSZAFIZETNI

PISTIKE NYÚÚÚZ – TÉVEDÉSBŐL ÁTUTALT 286 HAVI FIZETÉSSEL LÉPETT LE, ESZE AGÁBAN SINCS VISSZAFIZETNI

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(PISTIKE NYÚÚÚZ) Egy chilei férfinek – a LadBible cikke szerint – véletlenül átutalták 286 havi fizetését. A munkavállaló megígérte, hogy visszafizeti a tévedésből kapott pénzt, aztán mégis inkább felmondott és nyomtalanul eltűnt.

Egy könyvelői hiba következtében egy chilei húsipari vállalatnál dolgozó férfinek tévedésből 286 havi fizetését átutalták. Tekintettet arra, hogy körülbelül 200 ezer forintot keresett egy hónapban, így nagyjából 68 millió forint érkezett be jogtalanul a számlájára, amiért 24 évet kellett volna amúgy dolgoznia. A cég visszakérte a jogtalanul kifizetett pénzt a munkavállalójától, aki először megígérte, hogy a bankban intézkedik majd a különbözet visszafizetéséről. Ám nem így tett, helyette eltűnt, sőt be is adta a felmondását a céghez.

Munkáltatói azóta is többször próbálták elérni, de hiába keresik, azóta nem érik el, SMS-t és WhatsApp-ot is hiába küldtek neki. A vállalat a sikertelen próbálkozások miatt jogi lépéseket tett, hogy így próbálja meg visszakapni a tévedésből átutalt összeget.

Forrás.         Forrás.         Forrás.

A címlapkép illusztráció!

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

NEM VALAMI JÓ SZAKÁCSNŐ

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/nem-valami-jo-szakacsno/

 

HA FELFELÉ MÁSZOL, LEESHETSZ

https://pistike.hu/funpic/ha-felfele-maszol-leeshetsz/

 

BEDŐLTÉL

https://pistike.hu/funpic/bedoltel/

 

CSAPODÁR EZ AZ ALAJOS

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/csapodar-ez-az-alajos/

 

FELNŐTT MESÉK – NEM BÍRTA VALAMI SOKÁIG

https://pistikeshop.hu/felnott-mesek-nem-birta-valami-sokaig

 

SZERENCSÉS NAP

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/szerencses-nap-2/

 

 

 

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 84 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!