A férfi Mezőkövesden, részegen az úttest szélén azt gondolta egy gyalogátkelőnél van, kilépett az útra megállásra kényszerítve egy gépjárművet. Ezt követően a vezetővel szóváltásba került, többször megpróbálta megütni és megrúgni, valamint kétszer belerúgott az autó sárvédőjébe.
A vádirat szerint a vádlott a déli órákban, Mezőkövesden, erősen ittas állapotban gyalogolt az úttest szélén. Részegsége miatt az gondolta, hogy egy zebra van az úttesten, ezért kilépett a forgalom elé, majd a tenyerét feltartva megállásra kényszerített egy arra közlekedő autót azt kiabálva, hogy itt zebra van, álljon meg. A gépjármű vezetője kiszólt neki, hogy ott nincs semmilyen gyalogátkelő, mire a férfi a nyitott ablakon keresztül megpróbálta megütni.
A férfi kiszállt az autóból, erre az elkövető ökölbe szorított kézzel küzdőállást vett fel, és a sértett felé rúgott, aki viszont elkapta a lábát, majd pedig tenyérrel ellökte, melynek következtében a vádlott a földre esett. A földről felkelve az autó sárvédőjébe belerúgott, erre a vezető újból ellökte, megint földre került, ekkor az útszélén lévő virágokat kezdte el tépkedni, dobálni, majd amikor újból felállt, ismét a sárvédőbe rúgott.
A gépjármű vezetője visszaült az autóba és hogy elkerülje a további konfliktust, elhagyta a helyszínt, de a tükörből visszatekintve látta, hogy a férfi az úttesten közlekedő autók között gyalogol, ezért értesítette a rendőrséget. A vádlott a gépjárműben 60.000 forint kárt okozott.
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.
A címlapkép illusztráció!
EZ IS ÉRDEKELHETI:
PISTIKE NYÚÚÚZ – EGY SZÖKÉSBEN LEVŐ ÜZLETEMBER 2 ÓRA ALATT KÖZEL 2 MILLIÓ DOLLÁRT VESZÍTETT
PISTIKE NYÚÚÚZ – VIGYÁZZ, HA FEHÉR POLÓ VAN RAJTAD A BULIBAN! RÚZSOS PUSZIT KAPSZ A HÁTADRA!
NEM LENNE JÓ, LÁNYOK?
https://pistike.hu/funpic/hazai/nem-lenne-jo-lanyok/
EZ A TITKOK KARMÁJA
https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/ez-a-titkok-karmaja/
EROTITKOK – RÓLAD ÁLMODOM
https://pistikeshop.hu/erotitkok-rolad-almodom
EROTITKOK – AZ ÉNEKTANÁRNŐ TANÍTOTT A SZEXRE IS
https://pistikeshop.hu/erotitkok-az-enektanarno-tanitott-a-szexre-is