Megvetted már a Pistike viccújság júniusi számát?!
Kapható az újságárusoknál, a jobb áruházakban és a postán!
Pék: – Bözsikém, cukros kis kalácsom, oh nézze, mint dagasztja keblemet a szerelem, melynek maga az élesztője. Szívem egy nagy lángoló kemence, melyben maga lapátol. Arca olyan fehér, mint a dupla grízes nullás, nyaka karcsú, mint a tejes színkenyér. Kérem, ne engedje, hogy hiába gyúrjam magát, vegye be tőlem ezt a tésztát, különben egész életében sós könnyeket fog hullatni.
Cipész: – Valami úgy nyomja a a szívemet, mint a szűk cipő a tyúkszemet. A szerelem erős bakancsszíjai fűznek magához, aki olyan, mint egy lakk báli különlegesség. Szemei úgy ragyognak, mintha Polifix-szel pucolta volna ki. Kérem, legyen a párom, és ígérem, nem választ el minket más: ásó, kapa, dikics, csiriz, reszelő.
Szabó: – Nem tudok jól svájfolt formát adni szerelmemnek, melyet a maga fazonja iránt érzek. Meglátom gyűszűnyi csöpp kis száját, szívem úgy zakatol, mint egy jól megolajozott varrógép. Minél előbb mondjon igent és varrja a nyakamba magát, mert addig tűkön ülök és sejtheti, hogy az nem kellemes.
Dohányos (két köhögés között): – Gizike, adok egy slukkot, de csak ha a feleségem lesz. Egész életemben úgy fogok dolgozni magáért, mint egy Munkás, házasságunkra az Ötéves tervet, és meg lesz életünkben a Harmónia. Ha nem jön hozzám, nem ér az én életem egy pipadohányt sem.
Rendőr: – Hopp Bözsikém! Kérem, álljon meg egy szóra! Régen figyelem, lesem az alkalmat, hogy bevalljam szerelmemet, és szívem börtönében magánzárkába csukjam magát. Érzem, hogy magát is rózsaláncok fűzik hozzám és a legalaposabb házkutatás mellett sem nyomozhatnék ki magamnak jobb feleséget. Kérem, jöjjön hozzám és ígérem, hogy soha nem fogok kihágást elkövetni.
