betegség
Ritka betegség
Egy nő és egy férfi utazik a vonaton. A nő megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a férfi gyakran tüsszent, majd előveszi a farkát és megtörli. Egy idô után nem bírja szó nélkül és megkérdi: – Uram, mit […]
Másképp fogalmazva
– Legyen őszinte, doktor úr! Súlyos a helyzet? – Én másképpen fogalmaznék. Nem az a lényeg, hogy ön súlyos beteg vagy sem, hanem az, hogy ha meggyógyítom, biztosan világhírű leszek!
Tévé előtt
Egy öreg házaspár ül a televízió előtt, és istentiszteletet néznek. A prédikátor mondja: – Tegyétek bal kezeteket a beteg testrészre, a jobb kezeteket emeljétek a magasba, és kiáltsátok: „Hiszek Istenben!”, és a betegség elmúlik.
Nem vitatkozik
– Megkérdeztem az egyik kollégáját, doktor úr. Ne tessék haragudni, de azt mondta, hogy ön helytelenül állapította meg a betegségemet. Szerinte, nekem egészen más bajom van. – Uram, én ezen nem vitatkozom. A boncolásnál hamarosan […]
70
– Aggodalomra semmi ok! – mondja az orvos a betegének. – Ezzel a betegséggel elélhet akár hetven évig is! – De hiszen már hetven vagyok! – Na mit mondtam!
Aggódás
– Hallom, beteg az anyósod, súlyos? – Nem, csak akkor, ha egészséges.
Találós kérdés
– Tudja, hogy melyik a három legsúlyosabb mai betegség? – ??? – A lakbér-irritáció, a nyomorégés és a férjen kívüli terhesség!