EROTITKOK – BEFOGADÓ LÁNYOK
(EROTITKOK) Alapvetően engem nem zavar, hogy melyik ember honnan jön, melyik országból, mit csinált előzőleg, úgy gondoltam, majd bizonyít… […]
(EROTITKOK) Alapvetően engem nem zavar, hogy melyik ember honnan jön, melyik országból, mit csinált előzőleg, úgy gondoltam, majd bizonyít… […]
(FELNŐTT MESÉK) Krisztinával tizedik házassági évfordulónkat ünnepeltük Olaszországban, egy kis eldugott városkában, ami nem olyan hely, ahol arra számít az ember, hogy régi ismerőssel akad össze. Márpedig velünk éppen ez történt, igaz, nem rögtön az […]
A BBC információi szerint három évre eltiltották a tanítástól azt a brit informatikatanárt, aki egy osztálykiránduláson sztriptízbárba vitte a rá bízott diákokat.
Egy kínai vállalat ezentúl megbírságolja a dolgozóit, ha munkaidőben többször használják a mosdót. A kiszivárgott információ szerint akár 20 jüan (közel ezer forint) pénzbírságot is kaphatnak azok a munkavállalók, akik a nyolc órás műszakjuk alatt […]
Felháborodott utas mondja a vasútállomás információs irodájában: – Minek maguknak menetrend, ha úgyis minden vonat késik? – Ha nem lenne menetrendünk, akkor honnan tudnánk, hogy késik a vonat? – kérdi az információs.
A szőke nő bemegy az információs irodába. – Tessék mondani, ez itt az információ? – Igen, parancsoljon.. – Jó a kalapom?
Copyright © 2024 | MH Magazine WordPress Theme by MH Themes